A kártérítést Dr. Allison Dean, az ausztráliai Kew Periodontics and Dental Implants munkatársa kapta, akit egy korábbi páciense értékelt.
A bírósági ítélet szerint a páciens négy különböző rágalmazó állítást tett közzé a Google-értékelésekben különböző nevek alatt. A rendelőben történt többszöri találkozót követően azzal vádolta Dr. Deant, hogy „szakszerűtlen”. Hozzátette, hogy különböző betegségeket sem tudott diagnosztizálni nála.
Emellett azt állította, hogy Dr. Dean „terrorizálja és szidalmazza” a betegeit, és hozzátette, hogy a szükségesnél több pénzt próbált felszámítani a kezelésért.
Ráadásul azt mondta, hogy az egy csillagot csak a rendelő külseje miatt adta. Azt írta: „Csak a szép rendelőszobáért adok 1 csillagot, egyébként nullát adnék.”
Google hatás
A vizsgálat azt állapította meg, hogy valószínűleg több, mint 100 000 ember látta a véleménykivonatot, amely szerint „szakszerűtlen és aláásó szolgáltatást nyújtott”.
A publikációkat követően Dr. Dean a praxis weboldalának átlagos heti oldalletöltéseinek „határozott visszaesését” tapasztalta, valamint kevesebb beteget is utaltak be hozzá, mely mind ennek a hatásnak a következménye.
Továbbá, arról is beszámolt, hogy „mérhetetlen károkat” szenvedett érzelmi jólétében, hírnevében, valamint fizikai és lelki egészségében.
Forrás: dentistry.co.uk