A cirkónium-oxid fogpótlások készítésére szolgáló alapanyag. A belőle kimart pótlások színezési rendszerét két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik az égetés előtti, úgynevezett előszinterelt állapotban történő színezés, míg a másik az égetés utáni színezés. Az égetési fázis előtt használt színezők a mártó folyadékok, valamint az effektek. Az égetés után használatos színezők a stain&glaze alapanyagok. Irodalmi adatokra, valamint kísérletekre alapozva egy olyan fogszínező folyadék rendszert igyekeztünk kialakítani, amely a cirkónium-oxid (stabilizált) foganyagok nemzetközileg elfogadott színskálának megfelelő színezését biztosítja és biokompatibilisnek tekinthető. A fogászatban az eredeti fogak színéhez illeszkedő 16 egységből álló, ún. VITA színskála alakult ki: A1, A2, A3, A3,5, A4, B1, B2, B3, B4, C1, C2, C3, C4, D2, D3, D4 jelöléssel. A színező rendszer kialakításakor elsődleges szempont volt a VITA színskálával való minél tökéletesebb egyezés, valamint a minél esztétikusabb, realisztikusabb kinézet. A biokompatibilitás elsősorban a króm (amelynek a Cr(VI)-oxidja rákkeltő) használatának az elkerülésével biztosítható, hiszen a cirkónium alapanyag eleve biokompatibilis.

A gyakorlatban használatos fogszínező folyadékok és effektek szervetlen és szerves alkotók vizes oldata. A szervetlen alkotók fémsók, amelyek a szinterelést követően biztosítják a foganyagok alapszínét. Ezeket a fémsókat egyrészt a színezés előtt vizes oldatban kell tartani, másrészt biztosítani kell azt, hogy a foganyagba bekerüljenek. A vizes oldatban tartáshoz savas közegre vagy vízben oldódó komplexképzők alkalmazására van szükség. A szerves rész biztosítja a fémkomplexek képződését, de a foganyagba való bevitelt is (transzfer szerep) a komplex, erőteljesebb adszorpcióképessége következtében. A színező folyadékok és effektek kb. 70%-ban vizet tartalmazó vizes oldatok. A legtöbb, már a piacon kapható, hasonló jellegű termék króm tartalmú. A króm felhasználását mindenképpen el akartuk kerülni, így hosszas kísérletek alatt megtaláltuk a megfelelő helyettesítőt. Ezen az alkotón kívül az elkészült oldatban leggyakrabban előforduló sók az erbium, a mangán és a cirkónium. Az anionokat tekintve egységesen a klorid anionos sókat részesítettünk előnyben. A receptek kialakításánál azt vettük figyelembe, hogy 3-5 perces „áztatási idő” alatt a telítésnek megfelelő mennyiségű színanyag kerüljön az előszinterelt cirkónium-oxid alapanyagba azért, hogy az alkalmazott égetési technológia mellett a végeredmény, az elvárt szín ismételhetően kialakuljon. Ezt az alkotók koncentrációjának finom változtatásával értük el. Figyelembe vettük a szinterelt fogak spektrofotometriás mérési adatai alapján mért színjellemző paramétereket (L: világosság, lightness, C: chroma, telítettség, H: hue, színezet és a dE: az emberi szem számára felismerhető színkülönbség, értéke 1-3 között előnyös) és a fogtechnikusi véleményeket is. Végül 4 alap elem, illetve sóik felhasználásával, valamint a 400-as átlagos molekulatömegű polietilén-éter (PEG-400) komplexképzővel készült, savas fogszínező folyadékok és effektek receptjét optimalizáltuk.

A teljes, cirkónium-oxid fogpótlás színezésére szolgáló termékpaletta elhagyhatatlan része az úgynevezett stain és glaze alapanyag. Ezzel kapcsolatos fejlesztéseink célja olyan krómmentes felületmódosító fogászati termékek kidolgozása és előállítása, amelyek szinterelt cirkónium-oxid foganyagok egyszerű felületkezelését, utólagos színkorrekcióját (stain) és vékony, fényes, áttetsző (glaze) felület kialakítását teszik lehetővé, ezt lehetőleg minél alacsonyabb számú hőkezelő stabilizálással biztosítva. Ennek érdekében irodalmi vizsgálatokat és kísérleteket végeztünk és folyamatosan végzünk is a színes és kellően fényes bevonatot adó komplex módosító anyagok (stain + glaze) összetételének a kialakítására, illetve a szükséges hőkezelési technika kidolgozására. A kísérletek eredményeként 16 féle forgalmazható, felületmódosító termék állítható elő, melyet speciális alumínium-szilikát (ortoklász) alapanyagokból kiindulva a hozzá adott különböző színképzők mennyiségét változtatva állandó minőségű alapanyag állítható elő. A színképzők elsősorban a folyadékoknál és effekteknél is használt erbium, mangán, valamint ezeken kívül egyéb ritkaföldfémek.
[box type=”info” ]Kerox Kft., E4K Kft.
2038 Sóskút Kerox u. 1.
e4k-dental@e4k-dental.com
www.keroxdental.com
www.e4k-dental.com[/box]