A digitális fogászat különböző megoldásai egyre inkább a hazai fogászati szakma figyelmének a középpontjába kerültek. Szinte valamennyi, nagy fogászati kereskedelmi cég kínálatában elérhetővé váltak az új technológiák. Ezen a területen szeretne az orvosok és a fogtechnikusok segítségére lenni a DentUpgrade csapata, akik a megszokott kereskedelmi szemlélettel ellentétben, tevékenységükben a hangsúlyt célirányosan, a digitális fogászat kiszolgálására helyezik.

Milyen ötlet motiválta egy olyan cég létrehozására, amely teljes egészében a digitális fogászati témakörre összpontosít – kérdeztük Vér Tamástól, a cég társtulajdonosától, aki maga is érdekes szakmai utat járt be?

Az ötlet abból jött, hogy láttuk az egyre gyorsabban változó piacot, és hogy abban mind nagyobb teret nyer a digitális fogászat, már a klinikákon is. Kiderült, hogy sokak számára az sem teljesen egyértelmű, mi is az a digitális munkamenet. Még az új eszközöket forgalmazó kereskedők sem voltak vele tisztában. Eldöntöttük, kijárjuk ezt az utat, mi magunk. Már öt éve vállalkozóként dolgozom, korábban menedzsere voltam egy egyedi versenyautót tervező és építő csapatnak. Mindig az új megoldások érdekeltek, ebben is az oktatás, a tudás átadásának a témaköre. Foglalkoztam digitális megoldások online oktatásával, és az első felkérést egy fogászati szoftver – fogorvosok számára történő – oktatására kaptam. Azonnal láttam, hogy ez igen szerteágazó téma, és jó lehetőségeket kínál a fejlesztésre.

A digitális eszközök szinte minden praxisban jelen vannak, legalább egy adminisztrációs szoftvert mindenhol használnak. Kevés viszont az olyan rendelő, ahol egységes rendszert alkotnak ezek a technológiák. Olyan céget akartunk, amely segíti a fogorvost, a fogtechnikust, hogy eligazodjon a digitális világban, alkalmazni tudja praxisában a legkorszerűbb eszközöket, követni tudja ennek a területnek a rendkívül gyors fejlődését. A feladat komplexitását jelzi, hogy cégünk piacra lépését több mint kétéves felkészülési idő előzte meg.

A DentUpgrade 2019-ben azzal a céllal jött létre, hogy olyan teljes körű szolgáltatást, segítséget, tájékoztatást nyújtson, amely a digitális fogászat különböző, innovatív megoldásainak értékesítése mellett, azok rendelői integrációját, gondozását is megvalósítsa. 

Milyen nehézségekkel találkoznak a fogorvosok, fogtechnikusok, amikor első lépéseiket teszik ezen a területen?

A digitális fogászat eszköztára számtalan olyan megoldást kínál egy praxis életében, amely könnyíti, gyorsítja, pontosabbá, ellenőrizhetőbbé teszi a különböző munkafolyamatokat, mind a gyógyító személyzet, mind pedig a működtető háttércsapat számára. 

Ám az előnyök mellett kihívások is jelentkeznek. Meg kell találni, és egy rendelő működésébe be kell építeni ezeket a – felhasználók számára részben ismert, vagy teljesen ismeretlen – szoftveres és hardveres megoldásokat. A legfelkészültebb, szakmailag legnaprakészebb fogorvostól sem várható el, hogy olyan informatikai ismeretei legyenek, amellyel önállóan képes komoly pénzügyi és stratégiai döntéseket meghozni ezen a gyorsan fejlődő területen. 

Mivel tudják őket segíteni?

Igyekszünk megfelelni cégünk jelmondatának, mely szerint: „A megoldásokat a praxisok egyedi igényeihez optimalizáljuk”.

Az informatikai szakemberekből, fogorvosokból és fogtechnikusokból álló csapatunk olyan információt kínál, amely segíti a választást. A fő kérdés, hogy milyen eszközre, szoftverre van szüksége a praxisnak, és azok hogyan illeszthetőek be a működésbe? Az integráció alappillérei ugyanis: a körültekintő tervezés, szakszerű telepítés, személyre szabott oktatás, továbbá a működő technológia karbantartása, gondozása. 

A piacra lépést megelőző, több mint 2 éves munkánknak ez volt az egyik fő feladata. Rendelői és laboratóriumi körülmények között ismertük meg, majd szakemberek bevonásával teszteltük a különböző technológiákat, felmérve az egyes komponensek előnyös, vagy hátrányos tulajdonságait, főbb jellemzőit. Így viszonylag pontos képet alkothattunk, hogy a különböző gyártók termékeinek melyek a legjobb felhasználási területei.

A tapasztalatokat összevetettük a felhasználói igényekkel, és a meglévő termékpalettánkat ennek alapján kezdtük el szélesíteni.

Ennek köszönhető a Straumann magyarországi képviseletével történő együttműködésük?

Alapvetően igen, amire igazán büszkék vagyunk. Cégünk, a DentUpgrade ugyanis ez év áprilisától kizárólagos forgalmazója lett Magyarországon a Straumann digitális fogászati megoldásainak, és innentől fogva a termékcsoport használatának támogatását is a kollégáink végzik. 

Túlzások nélkül állítható, hogy a digitális fogászati megoldások területén a Straumann nyújtja a világon az egyik legszélesebb, legjelentősebb kínálatot. Az általuk forgalmazott digitális megoldások tökéletesen illeszkednek abba az értékrendbe, amelyet a prémium kategóriájú implantológiai kínálatuknál, évtizedek óta megtapasztalhattunk. A hatalmas felhasználói bázisuk segítségével nagyon célirányos fejlesztéseket végezhetnek. Náluk a magas minőség ideálisan ötvöződik a felhasználóbarát koncepcióval a különböző termékeikben, ezáltal rendkívül értékes és sokszínű technológiai eszköztár jön létre, mely kiválóan segíti munkánkat, hogy ügyfeleink számára megtaláljuk a nekik legkedvezőbb megoldásokat.

Hogyan történik az új technológia integrációja a rendelőben?

A rendelő paramétereit, igényeit, céljait felmérve, személyre szabottan kínáljuk azt az optimális megoldást, amely a praxis terveinek legjobban megfelel. Így elkerülhetők a hibás koncepciók, például, amikor a praxis hamar „kinövi” a technológiát, vagy olyan felesleges megoldásokat finanszírozott, amelyeket nem tud kamatoztatni a munkája során. 

A digitális megoldások nagy előnye, hogy a különböző eszközök, szoftverek jól tervezett és kivitelezett rendszerben kommunikálhatnak egymással, és így összefüggő egységet alkotnak. A tárolt információk könnyen elérhetőek (otthonról, másik rendelőből stb.), illetve továbbíthatóak (pl. a fogtechnikushoz). Informatikailag ezért elengedhetetlen feltétel a komponensek kompatibilitására, szinkronizációjára való törekvés. Egy, már az első lépéseknél optimálisan tervezett, szinkronizált és kivitelezett rendszer, teljesítményben és szolgáltatásban bőven felülmúlja a legdrágább komponensekből álló, de nem szakszerűen összehangolt, vagy össze sem hangolható elemekből, koncepció nélkül kialakított „egységet”.

Említette a képzéseket, azok miként zajlanak?

Az általunk értékesített termékek bevezetése több lépcsőben történik. A digitális fogászati eszközök, szoftverek bonyolult megoldások. Ez szükségszerű, hiszen rengeteg funkciót tartalmaznak. Természetesen megvannak azok az elemek, amelyek elegendőek az induláshoz, de egy gyakorlott felhasználó, már az adott szituációnak megfelelő munkamenetet választja. Először a legegyszerűbb lépéseket mutatjuk meg és gyakoroljuk, hogy már a kezdetektől élmény legyen a digitális munkafolyamat használata. A személyes oktatáson túl hozzáférést adunk az általunk fejlesztett interaktív tananyagokhoz, növelve ezzel a kezdő felhasználók magabiztosságát. Amint egy klinika minden felhasználója elérte a magabiztos szintet az alapvető munkamenetekben, és ismeri a szoftver vagy az eszköz kezelőfelületét, akkor jelentkezhetnek személyes, vagy online tréningünkre. 

 A technológiai fejlődés, amellett, hogy egyre könnyebbé teszi az életünket, egyfajta sérülékenységet is jelent, ha pl. valamilyen műszaki probléma adódik. Hogy viszonyul a DentUpgrade csapata ehhez a kihíváshoz?

Kevés praxis engedheti meg, hogy saját informatikai szakembereket alkalmazzon a zökkenőmentes működés érdekében. A rendelőben az idő nagy úr, ezért akut helyzetekben szakmai csapatunk ún. „távoli eléréssel” segít a probléma elhárításában, hogy ne akadjon meg a munka. Az általunk telepített megoldásoknál ügyelünk az elemek kompatibilitására és a szinkronizációjára, lehetőségünk van rá, hogy távoli felügyelettel magas szintű karbantartást és hibaelhárítást végezhessünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a személyes és online tréningek mellett merülnek fel további kérdések is a termékeinkkel, a szoftvereinkkel kapcsolatban. Elsősorban ezért fejlesztünk és teszünk elérhetővé minden ügyfelünknek egy interaktív felületet, ahol a kérdéseikre választ kaphatnak.
Ahogy a fogászat területén innovatív megoldásokat kínálunk, úgy az ügyfélszolgálatban is igyekszünk kihasználni a digitális világ adta lehetőségeket.

Köszönöm a sok információt adó beszélgetést!