A világ körülöttünk azonban megállíthatatlanul fejlődik. Évente annyi innováció jelenik meg, mint évtizedekkel ezelőtt tíz évente. Új eljárások, új eszközök, új berendezések. A páciensek pedig immár nem csak az orvosuktól szerzik be az ismereteiket, hanem az internet segítségével éppen olyan gyorsan jut el hozzájuk az információ, mint ahogy hozzánk, a fogászat szereplőihez. Versenyt futunk az idővel és versenyt futunk a fejlődéssel.
Akit nem engednek kitörni a 20 évvel ezelőtti tudás falai közül, azok végérvényesen elmaradnak azoktól, akik aktív részeivé válnak a pezsgő nemzetközi szakmai életnek.
A Dental World 2016-ban három kontinens kiválóságait hozta össze három napra, hogy tudásuk legjavát átadják a magyar- és a régióban praktizáló fogorvosoknak, fogtechnikusoknak, szájhigiénikusoknak, szájsebészeknek.
Közel háromezren áldoztak időt, pénzt és energiát erre a tudásra, és a visszajelzések alapján tudjuk, hogy jövőre is jelentkezni fognak.
Ennél is többen, közel hétezren léptek be a Dental World 2016 kapuin, hogy az új ismeretek mellett új kapcsolatokat szerezzenek és éljenek a 300 gyártó nemzetközi viszonylatban is széleskörű kínálatával.
2016 számokban
7168
látogató
2973
kongresszusi résztvevő
A távol-keleti partnerek és a nyugat-európai kiállítók egyaránt megmutatták, hogy milyen eszközökkel fogunk holnap dolgozni. A hűséges és előrelátó magyar kereskedők pedig soha nem látott értékes vevőközönséggel találkozhattak. Hiszen a Dental World-re azok látogatnak el, akik hisznek a fejlődésben, és áldoznak is rá.
A megtérülés így minden fél számára garantált. Ennek tudása pedig mindannyiunkat szabaddá tesz.
Dental World 2016