EGYEDÜLÁLLÓ, FORRADALMIAN ÚJ TECHNOLÓGIA
A foglepedékben találhatóak olyan baktériumok, amelyek szénhidrátokkal táplálkoznak, – ezek az energiaforrásaik – és a lebontási folyamat eredményeként savat termelnek. A Colgate® Maximum Cavity Protection az egyetlen olyan fogkrém, amely a Cukor Sav Semlegesítő™ technológia által segít közömbösíteni a foglepedékben megtalálható cukorból származó savakat, és helyreállítja a lepedék pH értékét. Ez azt jelenti, hogy ezáltal hatékonyan meggátolható a fogszuvasodás, a kezdődő fogszuvasodás korai szakaszában pedig visszafordítható.
A Colgate 8 év alatt fejlesztette ki ezt az innovatív technológiát, a klinikai kutatásokban 14 000 személy vett részt. Elmondhatjuk, hogy ez egy igazi áttörés a fogszuvasodás megelőzésének terén, amelynek hatékonysága bizonyított. A fluorid, – amely bizonyítottan csökkenti a fogszuvasodás gyakoriságát – 60 évvel ezelőtt lett a fogkrémek alkotórésze. Elsősorban a sav termelését és a baktérium továbbszaporodását akadályozza meg. Hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy a fogyasztók számára egy újabb úttörő termék válik elérhetővé, amely a probléma még korábbi szakaszában képes védelmet nyújtani.
MITŐL KÜLÖNLEGES EZ A TECHNOLÓGIA?
A Colgate Maximum Cavity Protection® fogkrém a fluorid mellett egyedülállóan arginin és oldhatatlan kalcium vegyületet (kalcium-karbonát) is tartalmaz.
Az arginin egy olyan aminosav, amelyet évek óta használnak a gyógyászatban, és számos élelmiszerben, például a tojásban, a vörös- és szárnyashúsban, a tejben és tejtermékekben, a zöldségekben, a hüvelyesekben, valamint a gabona- és diófélékben is megtalálható. Az arginin emellett az emberi szervezetben előforduló természetes fehérjékben is jelen van. A nyál egyik fontos alkotóeleme, amely segít a fogszuvasodás megelőzésében. A Colgate® Maximum Cavity Protection fogkrémben használt arginin természetes növényi- vagy zöldségkivonatból származik, és ettől az alkotóelemétől válik a Cukor Sav Semlegesítő™ technológia egyedülállóvá.
A Cukor Sav Semlegesítő™ technológia nem csupán kiegészíti, hanem erősíti a fluorid hatását. A fogkrém a kalcium és fluorid tartalmának köszönhetően erősíti a fogzománcot. A kalcium-karbonát megfelelő kalciumforrást biztosít a fogzománc ásványi anyagokkal való feltöltéséhez. Az összetevők együttes hatásának köszönhetően a fogkrém négyszer jobban remineralizálja a fogzománcot, az új fogszuvasodás kialakulásának veszélyét 20%1-kal csökkenti és a kezdeti fogszuvasodás visszafordítási aránya megközelíti az 50%-ot2.
Érdemes nagyobb hangsúlyt fektetnünk a szájhigiéniére, hiszen a fejlett európai országokhoz képest[1] nem állunk jó helyen. Fogkeféből évente átlagosan másfelet használunk el, pedig 3 havonta kellene újat venni. A friss kutatás alapján Magyországon évente átlagosan csak 3,8 (!) – tehát negyedévente 1 – tubus fogkrémet vásárolunk, szájvízből pedig Nagy-Britanniában évente átlagosan háromszor annyi fogy, mint nálunk.
A CSALÁD MINDEN TAGJA HASZNÁLHATJA A SUGAR ACID NEUTRALISER™ FOGKRÉMET?
A fogkrémet az egész család részére ajánljuk. Fontos alkotóeleme az arginin (az emberi szervezetben is megtalálható), amelynek nincsenek mellékhatásai. (Felnőtteknek és 6 év feletti gyermekeknek ajánlott.)
A Colgate® Maximum Cavity Protection Junior fogkrém enyhe mentolos ízben kapható és gyermekek számára javasolt.
A Colgate® Maximum Cavity Protection fogkrém Cukor Sav Semlegesítő™ technológiával háromféle változatban kapható: kettő – Fresh Mint és Whitening – a felnőtteknek, a harmadik Junior változat gyermekeknek 6 éves kortól ajánlott.
(A Colgate® Maximum Cavity Protection termékek megvásárolhatóak Magyarországon a Tesco, Auchan, Spar, DM és Rossmann üzletekben. )
[1] Az Európa egészére kiterjedő kutatás a Colgate-Palmolive által készült; 2014. októberében
Irodalom
1. 2 éves klinikai vizsgálat eredményei egy hagyományos fluoridos fogkrémmel szemben, mindkettő 1450 ppm fluoridot tartalmazott.
2. Az eredmények egy 6 hónapos tanulmányból származnak, ahol a zománc szuvasodás javulását értékelték QLF* módszerrel egy hagyományos fluoridos fogkrémmel szemben, mindkettő 1450 ppm fluoridot tartalmazott.
3. Global Professional Tracking 2013 / globális szakmai kutatásban a fogorvosok 70 %-a vett részt.