Csontaugmentációs eljárások, az egyszerűtől a bonyolultabb megoldásokig

Régóta tudjuk, hogy fogeltávolítást követően csontatrófia, illetve átépülés indul meg az adott területen. Jellemzően bukkális és vertikális irányban. Ezeket az elkerülhetetlen folyamatokat kétféleképpen orvosolhatjuk: regeneratív, csontaugmentációs eljárásokkal, vagy ezeket mellőzve használhatunk speciális kialakítású implantátumokat, vagy módosíthatunk az implantátumok behelyezési irányán. A foghiány típusa és kiterjedése, továbbá a rendelkezésre álló lágy- és kemény szövetek fogják meghatározni, hogy inkább a GBR vagy esetleg az all-on-4 rehabilitáció irányába indulunk-e el.

Az irodalmi adatok azt tükrözik, hogy az implantátumok sikeraránya a jól augmentált és a natív csontállományban egyaránt 90% felett van. Az augmentációs technikák közül a GBR a legjobban dokumentált. Tudjuk, hogy minél több falú egy defektus, annál stabilabb az augmentálandó volumen, jobb lesz a vérellátás és kevesebb az anyagfelszívódás. Ilyenek a sinus liftek, az alveolus prezervációk és a 3 falú csontdfektusok regeneratív ellátásai. Sajnos azonban a leggyakrabban előforduló defektusok bukkális fenestrációk, dehiszcenciák és kavitások, melyek 1 falú defektusnak felelnek meg. Az idevágó tanulmányok csak mérsékelten bírnak hasznos információtartalommal, mert soha sem egységesek a defektusok méretét, a pótolt csont volumenét és a defektus regeneratív kapacitását tekintve.

1 falú defektusok esetében a graft elmozdulása főleg a koronális ⅓-ban fordul elő. A graft stabilitását javítani tudjuk megfelelő barrierekkel, lebenyképzéssel és öltéstechnikával. Kimagasló fixálást biztosítanak a titán merevített teflon membránok és a saját csontblokkok.

Vertikális augmentációk esetében – az irodalmi adatok alapján – a kollagén membránokkal csupán 3,9 mm, míg titánnal erősített teflon membránt használva akár 6 mm csontnyereséget is elérhetünk. Az utóbbinak csupán annyi a hátránya, hogy külön el kell távolítani sebészi feltárásban, és ennek a technikája nagyon érzékeny. A teflonnak jó alternatívája a titánháló, de ehhez is nagy gyakorlat kell. Az esetek sajnos közel 30%-ában szétnyílnak a műtéti sebek a nem megfelelő öltéstechnika vagy lebeny nyújtása miatt.

Milyen csontpótló anyagot válasszunk? Legelőször meg kell határozzuk a defektus típusát és a kívánt végeredményt. Alapvetően elmondható, hogy a szemcsés állagú csontpótlók vérellátása jobb, a blokkok viszont fixebbek, emiatt több csontot lehet velük építeni. A mai napig a saját csont az arany standard, viszont ennek korlátozottak a forrásai, továbbá két feltárási hellyel jár. Az általunk alkalmazott Split bone block technológia előnye, hogy a blokként eltávolított graftot egy forgácsoló eszközzel elvékonyítjuk, így kapunk egy jelentősebb mennyiségű szemcsés csontot, a maradék vékony kortikális lemezt pedig barrierként fogjuk felhasználni. Mivel kortikálist használunk, kisebb a remodelling a graft mentén. Nincs szükség idegen eredetű csontpótló és membrán használatára, emiatt a gyógyulási idő csupán 3-4 hónapra rövidül.

Mi befolyásolhatja a csontpótlás élettartamát? Az augmentált volumen mérete, a csonthiány geometriája és viszonya a szomszéd fogakkal, valamint a biotípus  – egyaránt kulcs fontossággal bírnak a graft élettartama tekintetében.

Összefoglalásként  elmondhatjuk, hogy mindig az adott esethez kell alkalmazkodni a szikénkkel. Nincs egy univerzális megoldás minden problémára. A legjobban a GBR-t ismerjük, ismerjük a korlátait (maximum 4 mm csont nyerhető) is. Bárhogy is döntünk, azt vegyük figyelembe, hogy minden technikánál lesz több-kevesebb utólagos graft-felszívódás. Ezt mindig számítsuk be a kiindulási volumenbe!

Dr.Christian Mertens előadásából
írta: Dr. Hulik Emese