Dr. Lyndie Foster Page, az új-zélandi Otago Egyetem Fogorvosi iskolájának preventív fogászati vezetője, és Dorothy Boyd gyerek fogorvos specialista egy kutatás keretében kiképzett tíz fogászt az úgynevezett „Hall-technikára”. A Dr. Norna Hall, skót fogász által kifejlesztett Hall-technika lényege, hogy a hagyományos fúrás és fogtömés helyett egy rozsdamentes acélkoronával fedik be az elszuvasodott tejfogat, és tápanyagok híján a szuvasodás lelassul, vagy teljesen megszűnik. A korona egészen addig benn maradhat a gyerekek fogában, míg tíz éves koruk körül maguktól ki nem esik az adott tejfog.

Az új-zélandi Hawke’s Bayben végzett felmérésben összesen 190, öt és nyolc év közötti gyerek vett részt. A fogászok 100 gyerek esetében az új Hall-technikát alkalmazták, míg a maradék 90 esetben a hagyományos fúrásos és töméses eljárást alkalmazták. A résztvevő gyerekek jó részének már régebbről is volt hat-hét tömés a fogaikban.

Dr. Foster Page a felmérés eredményeire hivatkozva elmondta, hogy az új módszerrel kezelt gyerekek sokkal kevesebb szorongásról és félelemről számoltak be, mint akik hagyományos fogászati kezelésben részesültek. A Hall-technikával kezelt gyerekek közel 90 százaléka állításuk szerint kifejezetten élvezte a fogászati vizitet, míg ugyanez a hagyományos módon kezelt pácienseknek csak 52 százalékáról volt elmondható.

A fogászati fóbiák általában még a gyerekkorban alakulnak ki, és akár egyetlen traumatikus élmény is egy életre elrettenthet valakit a fogászati ellenőrzésektől. A Hall-technika ráadásul nem igényel helyi érzéstelenítést, mivel teljesen fájdalommentes, ráadásul a kezelés akár 20 perccel kevesebb időt vesz igénybe a hagyományos módszerhez viszonyítva.