A COVID-19 járvány kapcsán a fogorvosok között is felmerült az a kérdés, hogyan lehetne a továbbiakban biztonságosan ellátni a pácienseket a sürgősségi ellátás keretén belül, illetve hogyan érezhetik ők önmagukat is biztonságban. Az alábbi leírást fogorvosok számára készítette dr. Volom András, aki ezzel is szeretné egyfajta együttgondolkodásra buzdítani hivatása képviselőit. Dr. Volom kéri, hogy valamennyi fogorvos kolléga legyen annak tudatában, hogy az itt leírtakat minden szakember saját felelősségére használhatja fel. A nemzetközi protokoll magyar fogorvosi rendelőkbe történő átültetése, kidolgozása a múlt héten kezdődött, amikor az első változatot elküldték a MOK fogorvosi tagozatához is véleményezésre. Ezt követően több száz, építő jellegű hozzászólás érkezett a bejegyzéshez, így még egy kiegészített verzió is elkészült.

Az alábbiakban olvashatják a jelen állapot (2020. március 30-ai) szerinti változatot.

Az akut ellátás a fogászatokon vagy a kijelölt ellátó központokban elkerülhetetlen. A jól áttekintett protokoll segítséget nyújthat, de fel kell készülni az egyes védőfelszerelések hiányára is, tekintettel a világszintű igénynövekedésre és a gyártókapacitás véges mivoltára. A megfelelő kéz-és ruházathigiéné kiemelten fontos a járvány megállításában. A koronavírus fertőzöttséget minden akut ellátás során feltételezni kell a beteg és az orvos részéről egyaránt, azaz az oda-vissza fertőzés lehetőségét minimalizálni kell. A vírus nagyon fertőzőképes, az aeroszol sok helyre kiterül, és pl. a rozsdamentes acél- felszíneken több napig fertőzőképes marad. A felületfertőtlenítést éppen ezért minden beteg után alaposan el kell végezni, ami nagyon időigényes.

A fertőzés módjai a fogászatokon ( https://www.nature.com/articles/s41368-020-0075-9 ):

1, közvetlen közeli kommunikáció (beszélgetés közelről maszk nélkül) és / vagy köhögés,
2, szennyezett anyagokkal, eszközökkel való érintkezés,
3, kitettség a testnedveknek (nyál, vér stb..),
4, inhaláció (lebegő vírusfertőzött cseppek belégzése),
5, éles műszerekkel való bánás közbeni sérülés. 

Megérkezés a rendelőbe

Javasolt a várókban a várakozók számának minimalizálása azzal, hogy ritkábban adunk időpontot – megfelelő biztonsági időszeparációval. Célszerűen a váróban egy fő tartózkodjon. A többi páciens inkább az épületen kívül várakozzon. Telefonos értesítéssel hívhatjuk be a várakozókat a megfelelő időpontban.
A/ Minden felesleges találkozás a pácienseinkkel kerülendő.
B/ A beteg belépéskor:
1, fertőtlenítse a kezét,
2, vegyen lábvédőt,
3, ISMÉT fertőtlenítse a kezét,
4, vegyen sapkát és hosszú ujjú köpenyt,
5, ISMÉT fertőtlenítse a kezét,
4, fertőtlenítse az arcát,
5, vegyen maszkot,
6, vegyen védőszemüveget,
7, töltsön ki egy kérdőívet a COVID-dal kapcsolatban (utazások, betegekkel való találkozás),
C/ lehetőség szerint mérjük meg a hőmérsékletét.

Ezt követően beléphet a rendelőbe. 

A kezelés folyamata

A/ Minden kezelés 1 %-os hidogénperoxidos öblítéssel kezdődjön (min. 30 mp-ig. Anyag: Hyperol tablettából készített oldat vagy Nanosept Aqua).
B/ Minden jelentős aeroszolképződéssel járó eljárást átgondolva kell elvégezni. Depurálás és turbina használata nem megengedett a végképp kontrollálhatatlan aeroszolmennyiség miatt. A pusztert spray-ként használni szintén tilos.
C/Minden kezelés lehetőleg kereszthuzatban kerüljön elvégzésre.
D/ A kofferdam gumiizolálás használata kötelező.
E/ Az exhaustor használata kötelező.
F/ Fúrás gyorsítóval (visszaáramlásbiztos könyökdarab), a hűtés spray levegőjének kikapcsolásával és minimális vízzel végezhető.
G/ Az asszisztens mindig kissé a beteg mögött álljon, hogy a spraykihullást elkerülje.
H/ Javasoljuk 1%-os hidrogénperoxid oldat betöltését a gép víztartályába. Nem javasoljuk hálózati vízről üzemelő fogorvosi készülékek használatát.
I/ A kezelést követően a beteg kezét és arcát fertőtleníteni kell.
K/ 1%-os hidrogénperoxidos öblítéssel fejeződik be a kezelés.
L/ A beteg maszkban vagy annak helyettesítőjében hagyja el a kezelőt.

A személyzet védőruházata

A/ A fejet lehetőleg minél jobban fedő sapkával kell védeni. A haj ne lógjon ki.
B/ Hosszú ujjú köpeny használata.
C/ A kezelő személyzet ruházata 3 rétegű (ruha, kezeslábas, köpeny). Tételesen:
1, ruha,
2, fejet is védő kezeslábas,
3, sapka,
4, mandzsettás hosszú ujjú köpeny.
D/ A mandzsetta fedje a kesztyűt vagy fordítva (csak sebészi latex kesztyűket lehet a mandzsettára húzni, a többinél a mandzsetta fedi a kesztyűt).
E/ A szájat lehetőleg FFP2 vagy FFP3 maszkkal fedjük. Ennek hiányában sebészi maszk duplán, vagy sebészi maszk F9-es finomságú szűrő béléssel (Izofilt Kft.). A sebészi maszkból a kötős jobb, mert jobban meg lehet húzni. A gumis maszk gumijait egymáshoz közelebb kell hátul húzni, hogy erősen az arcra feszüljön. A maszkok áteresztése – saját tulajdonságaikon túl – a belégzett levegő sebességétől és a szájból kiszálló aeroszol kinetikus energiájától függ. Mindkettőt csökkentve jobb hatásfokot kapunk. Ezért is fontos a plexi álarc, ami csökkenti a fertőzött légáram áthatoló képességét. Ha egyszer a maszkot feltettük nem nyúlunk hozzá. Csak fertőtlenített kézzel vehetjük le.(https://apps.who.int/iris/rest/bitstreams/1272436/retrieve ) A maszk csak egyszer használható ( https://www.who.int/news-room/q-a-detail/q-a-on-infection-prevention-and-control-for-healthcare-workers-caring-for-patients-with-suspected-or-confirmed-2019-ncov ) (Itt biztosan sok helyen ettől el fognak térni és fertőtlenítik, mert nincs utánpótlás.)
F/ Plexi álarc használata kötelező. A fejfedő sapka beér az álarc széle alá.
G/ Zárt szemüveg használata kötelező. Ennek hiányában helyettesítheti úszószemüveg. (Decathlon)

A kezelés lezárása

Az egyik legnagyobb fertőzési forrás a szennyezett védőruházat lehet. Ennek levételekor kerülhet vírus a kezünkre.
Dr. Volom a következő protokollt javasolja:

Páciens
1, A kezelés végén az asszisztens a beteg köpenyét, sapkáját lefújja fertőtlenítővel, majd fertőtleníti a spray palackot is.
2, A beteg fertőtleníti a kezét és arcát kézfertőtlenítővel.
3, A beteg 1%-os hidrogénperoxiddal öblít és maszkot tesz a szája elé.
4, A beteg ISMÉT fertőtleníti a kezét és arcát kézfertőtlenítővel.

Személyzet
1, A kezelés végeztével az orvos és asszisztens szappannal 60 sec-ig kezet mos.
2, Az orvos lefújja felületfertőtlenítővel a saját kesztyűjét, letisztítja a fertőtlenítővel a fertőtlenítős flakont, majd az asszisztens sapkáját, álarcát, ruháját és kezeit fújja le.
3, Ezt követően a tenyerébe porlaszt fertőtlenítőt, és ezzel ismét lemossa a fertőtlenítős flakont.
4, Ezután átadja a flakont az asszisztensnek, aki lefújja az orvos sapkáját, álarcát, ruháját és kezeit, majd a tenyerébe porlasztja a fertőtlenítőt.
5, Ezt követően az asszisztens a gép vizes blokkját, a lámpát, oszlopokat, tálcákat, kezelőszerveket lefújja felületfertőtlenítővel.
6, Mindannyian (beteg, asszisztens, orvos) kivárják a felületfertőtlenítő hatásidejét.
7, Ezt követően a beteg kifárad és az előtérben, ahol felöltözött, leveti a sapkát és köpenyt, melyet Flóraszeptes vagy Cloroxos vízzel feltöltött edényben gyűjtünk és fertőtlenítünk.
Bár kézfertőtlenítésre és dezinficiálásra a WHO 0,05%-os nátriumhipoklorit oldatot ajánlj, célszerű 0,5% oldatot készíteni belőlük, mely dekontamináló hatású. ( https://www.who.int/news-room/q-a-detail/q-a-on-infection-prevention-and-control-for-health-care-workers-caring-for-patients-with-suspectedor-confirmed-2019-ncov# )

A beteg távoztával megkezdődik a felületek fertőtlenítése.
1, A talajt fizikai fertőtlenítővel fel kell mosni (pl.: domestos).
2, A sprayképződéshez közeli felületeket alaposan le kell fújni, lehetőség szerint min. 70% ethanol bázisú felületfertőtlenítővel.
3, A sprayképződéstől távolabbi felületeket is, pl. a hosszan hatásos Nanosept Aqua 1:5 hígításával .https://nanosept.hu/wp-content/uploads/sites/6/2020/03/nanosept-koronavirus-ellen.pdf
A levegőbe is porlasszunk belőle. (A kereszthuzatot a kezelés és fertőtlenítés alatt végig biztosítani kell.)
4, A műszerek nedves gyűjtését a rendelőben kell megkezdeni.
Semmilyen műszer nem hagyhatja el a rendelőhelységet előzetes fertőtlenítés nélkül.
5, A központi sterilizáló megléte esetén a műszereket zártan kell szállítani, és a zárt szállító-tárolót a szennyezett műszerekkel való feltöltés után kívülről kell fertőtleníteni.
6, A rendelő ezt követően min. 50 percet áll a felületek megfelelő fertőtlenítése miatt.
7, Az orvos és asszisztens a sapkájukat és ruhájukat a rendelőben flóraszeptes vagy chloroxos vízzel feltöltött edényzetben gyűjti.
A fehérítő és klóros fertőtlenítő szerek általában 4,8-5%-os nátriumhipoklorit oldatok. Ebből készítünk 0,5%-os dekontamináló oldatot. A ható idő 60 perc (lásd melléklet).
8, Az orvos és asszisztens alapos kézmosás és kézfertőtlenítés után elhagyhatja a rendelőt.

PDF formátumban ITT tölthető le a teljes anyag, mely további mellékleteket is tartalmaz a Clorox, a Domestos, a Flóraszept és az Ultra fehérítő helyes használatáról.

Ossza meg véleményét!

A DENTAL.HU a fogászati szakma portálja.

Az Ön véleménye, hozzászólása, aktivitása legalább olyan fontos, mint a cikk, amit elolvasott. Ossza meg a cikket ismerőseivel vagy szóljon hozzá, mondja el véleményét a Facebook oldalunkon.