A március 17-i EMMI tiltó-rendelet óta számos fogászati rendelő és ezáltal fogászati kezelőegység üzemel csupán „takarék üzemmódban”, esetleg abban sem, mert valamilyen oknál fogva akut ellátást sem végeznek, leálltak. Mindez a műszerek, eszközök amortizációjára is jelentős hatással lehet, éppen ezért nem árt egy egyéni protokollt arra vonatkozóan is alkotni, hogy milyen teendőket kell elvégezni a rendelőben akkor is, ha a megszokott, rendeltetésszerű munkavégzés esetleg szünetel. Tudatosan kell tehát tölteni a „kényszerszabadságot” is. Azon túlmenően, hogy időről-időre érdemes átszellőztetni a helyiségeket, gondoljunk az érkező postai küldeményekre, növényekre a váróban, és persze a munkaeszközeinkre – amiknek műszaki értelemben a legkevésbé sem tesz jót az állás. Ahogy mi is, azok is dolgoznának. Ugyanúgy tudatosan kell készülnünk a járvány lecsengése utáni újra indulásra! Ennek egyik eleme, hogy karban tartjuk a rendelő műszaki kellékeit, hogy a hőn vágyott újra nyitáskor megfelelő módon és állapotban rendelkezésünkre állhassanak. Az alábbi leírás segít átgondolni a kezelőegységek infekciókontrolljával kapcsolatos fontos lépéseket.

A FOGÁSZATI KEZELŐEGYSÉGEK FELÜLETI FERTŐTLENÍTÉSÉRE VONATKOZTATOTT CDC (USA Betegségmegelőzési és Védekezési Centrumai) AJÁNLÁSOK

A kezelőegységeket gyártó cégek elkötelezettek amellett, hogy az egészségügyi dolgozókat segítsék a fogászati kezelő egységek fertőtlenítésében. A gyártok leírásában szerepelnek azon információk, hogy hogyan fertőtlenítsük a kezelőegységeket  a hatóságilag jóváhagyott protokollnak megfelelően, de anélkül, hogy az egység komponenseiben  és anyagaiban kárt tennénk. A felületi fertőtlenítő és tisztító szerek természetüknél fogva agresszív anyagok. A kezelőegységeket gyártó cégek elkötelezettek amellett, hogy az egészségügyi dolgozókat segítsék a fogászati kezelő egységek fertőtlenítésében. A gyártok leírásában szerepelnek azon információk, hogy hogyan fertőtlenítsük a kezelőegységeket  a hatóságilag jóváhagyott protokollnak megfelelően, de anélkül, hogy az egység komponenseiben  és anyagaiban kárt tennénk. A felületi fertőtlenítő és tisztító szerek természetüknél fogva agresszív anyagok. Általában az EPA (US Környezetvédelmi Ügynökség) új vírusos kórokozó programjának megfelelő szerek sem kivételek. Úgy találtuk, hogy általában a legerősebb biocid hatású szerek teszik a legnagyobb kárt a kezelőegységeken. Az anyag degradációja és annak terjedési üteme a szer összetételétől függ, valamint attól, hogyan használják azt a rendelőben.A tisztítási és fertőtlenítési folyamat során a gyakran megérintett felületeket és tárgyakat először tisztítószerrel és vízzel előkészítjük, majd EPA által bejegyzett, kórházi szintű felület-fertőtlenítővel kezeljük, a termék-leírásban szereplő időtartamon keresztül.Ha elérhető, az EPA N listáján szereptő terméket használjon: Új Vírusos Kórokozók és Emberi Koronavírus elleni termékek, amik megfelelnek az EPA SARS-CoV-2 ellenes kritériumainak.A kezelőegység kopásának lassítása érdekében használhatunk FDA-kompatibilis, egyszer használatos védőfóliát. Minden páciens után távolítsuk el a védőhuzatot és az általa védett felületet a nap végén fertőtlenítsük – vagy minden páciens után, ha a fólia megsérül.

Az Adec cég által végzett tesztek és felhasználói visszajelzés alapján a magas hígítású, vízalapú fenolos, illetve kvaterner ammónium (kvat) vegyületeket tartalmazó, kevesebb, mint 25% izopropil alkohol tartalmú felületkezelő szerek a legkevésbé károsak a felszerelés anyagára nézve. Bár az EPA N listájáról több anyag megfelel a leírásnak, sokról tudjuk, hogy kárt tesz a kezelőegységen. Jelen pillanatban az EPA N listáján szereplő termékek közül az alábbiak tesznek előre láthatólag legkisebb kárt a kezelőegységek anyagában:
• Clorox Healthcare® VersaSure® törlőkendő a The Clorox Company-tól (EPA regisztrációs szám #67619-37)
• Clorox Healthcare® fertőtlenítő kendő a The Clorox Company-tól (EPA regisztrációs szám #5813-79)

A felületi fertőtlenítők ismételt használata okozta kár elleni további védekezéshez az alábbiakat ajánlják. A több nem mindig jobb: a kezelőegység korrózióját általában növeli a szereknek való gyakori vagy túl erős kitétel. A fertőtlenítő/tisztító szer használatakor mindig kövessük a gyártó utasításait! Ha tehetjük, használjunk törlőkendőt spray helyett, vagy a spray-t kendőre fújjuk, ne közvetlenül a felszerelésre. Minden nap, a nap utolsó fertőtlenítése után, várjuk ki a meghatározott időt, amíg a szer kifejti hatását, majd töröljük át a kezelőegységet nedves kendővel és hagyjuk megszáradni, így kerüljük el a szer lerakódását és felhalmozódását. 

FOGÁSZATI KEZELŐEGYSÉG VÍZÚTJAINAK KARBANTARTÁSA

Karbantartás
Kipróbált anyagokat és eljárásokat használjunk! Az A-dec ICX® víz út kezelő tabletta napi használatát javasolja a kellemetlen ízt és szagokat okozó baktériumok felhalmozódásának megakadályozására. Az ICX-et szakértői értékelés támogatja és kifejezetten a kezelőegységeiben való használathoz lett kifejlesztve.

Megfigyelés
Rendszeresen vizsgáljuk a víz minőségét rendelői teszt-készlet, vagy számszerű adatokat szolgáltató külső laboratórium segítségével!

Sokk
Ha a vízminőség nem felel meg az elvárásoknak, alkalmazzunk sokkoló vízkezelést. Az EPA által regisztrált víz út-sokkoló szerek alkalmazását javasolja.

Két hétig vagy tovább zárva tartó klinikák részére az alábbi lépéseket ajánlják:

A klinika bezárása előtt:
• Az egység főkapcsolóját kapcsoljuk le és ürítsük ki a víztartályt.
• Helyezzük vissza az üres tartályt és kapcsoljuk vissza a főkapcsolót.
• A puszteren lévő víz gomb aktiválásával teljesen ürítsük ki a benne lévő vizet a kagylóba vagy köpőcsészébe, amíg már nem jön belőle víz.
• Az öblítő gomb és a pedál segítségével hasonló módon víztelenítsük a kézidarabokat a mosdó vagy a köpőcsésze fölött.
• Kapcsoljuk le az egység főkapcsolóját. A vízutakat kiszárítottuk, így készen állnak a klinika bezárására.

A fogászati kezelőegység beüzemelése a klinika újra nyitása előtt:
• EPA-regisztrált termék segítségével, a gyártó utasításait követve végezzünk sokk kezelést.
• Folytassuk az ICX tabletta napi alkalmazását.

Szobák és a környezeti szolgáltató személyzet által viselt védőfelszerelés végső tisztítására vonatkozó további eljárások az Egészségügyi Infekciókontroll és Megelőzés Gyakran Ismételt Kérdések COVID-19 részében érhetők el.

HIVATKOZÁSOK A FOGÁSZATI KÖZÖSSÉG SZÁMÁRA

Az alábbi hivatkozások a COVID-19-re vonatkozó tájékoztatással szolgálnak az Ön alkalmazottai és páciensei számára:Az alábbi hivatkozások a COVID-19-re vonatkozó tájékoztatással szolgálnak az Ön alkalmazottai és páciensei számára:
• Az Amerikai Fogorvosok Egyesülete (ADA). Koronavírus tájékoztató központ fogorvosoknak, gyakran ismételt kérdésekkel és a személyes védőfelszerelésre, maszkokra és páciensekkel való kapcsolattartásra vonatkozó útmutatással.
• A Fogászati Kutatás online folyóirat COVID-19 kiadása a klinikákra és fogászati oktatási terekre vonatkozó infekciókontroll útmutatóval.
Biztonsági, Fertőtlenítési és Megelőzési Szervezet (OSAP). COVID-19 készlet

Forrás: Adec, Dent-East Kft weboldala, további információ: http://www.dent-east.com/

Ossza meg véleményét!

A DENTAL.HU a fogászati szakma portálja.

Az Ön véleménye, hozzászólása, aktivitása legalább olyan fontos, mint a cikk, amit elolvasott. Ossza meg a cikket ismerőseivel vagy szóljon hozzá, mondja el véleményét a Facebook oldalunkon.