22 éves hölgy páciensem a felső metszőfogainak torlódása és a kifelé álló bal felső középső metszőfogának pozíciója miatt szeretett volna belekezdeni a fogszabályozó kezelésébe (1. kép). A szájvizsgálat során a keskeny fogívek mellett a disztálharapásos eltérés is egyértelműen beazonosítható volt a nagy overjet-tel és a protrudált bal felső nagymetszővel (2-3. képek).
Az arcesztétikai vizsgálat során fontos a mosoly transzverzális és vertikális megjelenésének, illetve más szóval a display-nek a vizsgálata. Megállapítható volt a keskeny mosolyszélesség mellett a vertikális display hiánya, mivel az íny egyáltalán nem látszódott, míg a fogaknak is körülbelül csak a 80%-a (4. kép).
Az esztétikai megjelenés szintén nagyon fontos része a mikroesztétika, más néven a fogak esztétikai formája, arányai és az íny lefutása (5. kép). A fogak formáját esztétikai kontúrálással vagy kompozitos direkt felépítéssel tudjuk megváltoztatni. A hosszú és szépen összefekvő fogak közötti ún. interproximális konnektor részek kialakítását pedig interproximális redukcióval érhetjük el. Az íny lefutásán lézeres ínykontúrálással tudunk változtatni, ez tipikusan a fogszabályozó eltávolítása után történik, akár az első nagyőrlőtől az első nagyőrlőig a felső fogíven.
Pitts Protokollok alkalmazásával minden esetben az arc- és mosolyesztétikai céloknak megfelelően kerül megvalósításra az okklúziós korrekció. A kezelést Pitts-21-es fogszabályozó készülék alkalmazásával végeztük el. A felső fogíven mosolyvonal beállító esztétikai (Smile Arc Protection – SAP) bracket pozicionálást alkalmazunk a szép íves mosolyvonal kialakításához (6. kép).
Az alsó fogíven a Spee-görbe kiegyenlítését szolgáló funkcionális bracket pozicionálás pedig az alsó fogsor mezializálásához, és így az első osztályú szagittalis okklúzió ki- alakításához elengedhetetlen.
Az ilyen Class 2-es típusú eltérés kezelésénél fontos, hogy ne a szaggitálisan megfelelő pozícióban lévő felső metszőket vigyük hátra, hanem a mandibulát/alsó fogsort mozgassuk előre. A felső és alsó fogív tágításával, a Spee-görbe kiegyenlítésével, továbbá a kezelés ideje alatt mindvégig folyamatos, 24 órás Class 2-es gumihúzás használatával történt a biomechanikai korrekció (7. kép).
A kezelés elején a torlódott metszőfogak számára a helyteremtés tolórugókkal történt, a jelszó mindig a „folyamatos lágy erők” használata (8. kép).
A felső metszők befelé döntése a tágítással történő helyteremtéssel és ún. alacsony torque értékű brackettek használatával történt a felső metszőfogakon. A vertikális display növelésének eszköze a felső fogsor számára a felső első nagyőrlőkön használt mesterséges harapásemelés, valamint az elülső, ún. Rainbow elasztikus gumihúzás kombinációjának hatására létrejövő maxilla/felső rágósík óramutató járásával megegyező irányú, lefelé történő billentése (9. kép).
A Pitts Protokollok nagyon fontos eleme az ún. „Korán Aktív Filozófia”. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos transzverzális korrekció először, majd a szagittális korrekció másodszor, és a végén a harmadik etap, a vertikális korrekció helyett a tér mindhárom dimenziójában egyszerre dolgozunk a kezelésrészek fázisokra bontása helyett, és ezáltal jelentősen le tudjuk csökkenteni a kezelési időt. A kezelés 16 hónapig tartott, teljes esztétikai és funkcionális rehabilitációval. Nagyszerű érzés számomra, hogy nap mint nap lehetőségem van pácienseim életét valóban megváltoztatni (10-14. képek)!
Sose felejtsük el, hogy a fogszabályozás aktív fázisa után minden kezelésnél a retenció, a passzív helyben tartó fázis legalább annyira fontos, mint az előtte történtek. Nem csak a fogak pozíciójának, de a beállított harapás stabilitásának segítése is nagyon lényeges és elengedhetetlen a kivehető és a fix retenciós készülékekkel!