A gyökérkezelt fogak megerősítése, a restaurátum-fog komplexum sikerességének és túlélésének növelése a mai napig központi kérdéskör mind a restauratív fogászatban, mind az endodonciában. Ez utóbbinak az oka abban keresendő, hogy az endodonciai kezelés nem tekinthető teljesen befejezettnek, amíg a fog végleges koronai restaurátummal nincs ellátva. Sőt, vizsgálatok arról számolnak be, hogy azon fogak, amelyek a gyökértömést követő 4-6 hónapon belül lettek véglegesen restaurálva, nagyobb sikerességet mutatnak, mint amelyek ennél csak hosszabb idő elteltével (1).

A gyökérkezelt fogak gyengüléséhez számos tényező hozzájárul, többek között: trepanálás és hozzáférési nyílás kialakítása, a dentin dehidratációja, a dentin struktúrájának átalakulása, az átöblítő-szerek erodáló hatása, az esetlegesen használt kálcium-hidroxid lágyító hatása stb. (2). A fenti okok miatt a gyökérkezelt fogak gyakrabban szenvednek el fatális kimenetelű töréseket, mint a hasonló kavitással rendelkező, de vitális fogak. Jelen tudásunk szerint ez idáig a legfontosabb gyengítő tényező a caries vagy korábbi trauma miatt kialakult koronai keményszövet veszteség, amelyet a terápiánkhoz szorosan kapcsolódó trepanálási folyamat tovább súlyosbít. Így kiemelten fontos, hogy a gyökérkezelt fogakba készülő restaurátumnak nem csak a hiányzó fogstruktúrát kell esztétikailag és funkcionálisan helyreállítani, hanem a meggyengült fogat is meg kell erősíteni, mintegy egységet alkotva a megmaradt zománccal és dentinnel. A gyökérkezelt fogak restaurálására bevett módszer volt a fogak „belső sínezése”, csapok segítségével. Ez a mai, modern esztétikai fogászati érában üvegszálas csapok segítségével történik. Ugyanakkor mind a vizsgálatok, mind saját klinikai tapasztalatunk, eddigi kudarcaink rávilágítottak arra, hogy az üvegszálas csappal való helyreállítás nem nyújt mindig ideális és időálló eredményt, valamint nem minden típusú fog esetén segít (2). A csapozás létjogosultságának eldöntésekor nem elegendő pusztán a megmaradt koronai fogmennyiséget vizsgálni, hanem figyelembe kell venni, hogy mely régióban helyezkedik el a fog, mekkora, és milyen irányú erők lépnek fel itt elsődlegesen, valamint a páciensnél várható-e extrém nagyságú erőbehatás (bruxálás, szorítás, parafunkciók stb.). Ha mindezeket figyelembe vettük, és az üvegszálas csap behelyezése mellett döntöttünk, akkor a következő problémákkal kell szembenéznünk:

A csap nem az eredeti állapotot állítja helyre biomechanikai szempontból, ugyanis a gyökércsatornában a fog tengelyében (ahol a csap lesz) nem lép fel terhelés ép fog esetén, helyette a gyökércsatorna falain jön létre és összpontosul a terhelés.

Az ovális, nem körszimmetrikus gyökércsatornában a csap nem fog megfelelően illeszkedni, vagy csak apikálisan (1. kép).

1. kép: A hagyományos üvegszálas csappal végzett „csapozás” problémái.

A kritikus cervikális területen, ahol a legtöbb stressz lép fel, a csap-ragasztócement arány nem ideális (a cement dominál), (1. kép).
A nagy mennyiségű ragasztócement könnyen tartalmazhat buborékokat, melyek később a cement megrepedését okozhatják.
A hagyományos üvegszálas csap nem köt össze megbízhatóan a ragasztó és/vagy csonkfelépítő anyagokkal, amely könnyen vezethet a csap megmozdulásához.
Ezek a tényezők tetten érhetőek a klinikai gyakorlatban, ugyanis az üvegszálas csapok sikertelenségének leggyakoribb formája a csap elválása a ragasztótól, továbbá a megmozdulása, vesztése.

Már régóta megfogalmazódott az igény a klinikusok részéről, hogy az üvegszálas csapokat is valahogy individualizálni kellene annak érdekében, hogy jobban illeszkedjenek, és lehetőleg precízebben töltsék ki a gyökércsatornát. Ez a kívánt megerősítés elérése érdekében fontos, ugyanis így lehetőség nyílna a mechanikailag gyengébb elem, a ragasztó mennyiségének csökkentésére, az üvegszálak javára. Ennek legegyszerűbb és legkezdetlegesebb módja a több, hagyományos üvegszálas csap alkalmazása, bár ez nemigen minősül valós individualizálásnak. Egy másik megoldás lehet az felületkezelésen átesett üvegszálas csap individualizálása kompozittal egy glicerinnel bevont gyökércsatornában (FRC post relining method), bár itt a fő probléma, hogy a kompozit (metakrilát rezin) és a hagyományos üvegszálas csap (epoxi rezin) között szinte lehetetlen stabil kapcsolatot kialakítani. Az elasztikus üvegszálas csapok (everSTICK POST, GC) megjelenésével lehetőségünk nyílt arra, hogy chairside, több elasztikus üvegszálas csap alkalmazásával készítsünk egy részben vagy egészben individualizált üvegszálas csapot (2. kép) (3).

2. kép: Elasztikus üvegszálas csapokból készített individualizált üvegszálas csap.

A technika két fő limitációja, hogy egyrészt helyigénye van, azaz csak igen destruált koronai állomány esetén lehet korrekt módon elkészíteni, valamint főleg kónikusabb gyökércsatornákban alkalmazható, de a teljesen irreguláris anatómiával nem igazán tud mit kezdeni. Az eddig felsorolt technikák közös hátránya, hogy mindnél szükség van ragasztócement alkalmazására, azaz az üvegszálak nincsenek közvetlen kapcsolatban a gyökércsatorna falával, így nem képesek stressztörő rétegként funkcionálni.

Az eddig felsorolt, az üvegszálas csapozási módszerek során tapasztalt problémák megoldására született meg a Bioblock technika. Jelen módszer során a hagyományosan üvegszálas csappal és ragasztó cementtel kitöltött gyökércsatorna szakaszt rövid üvegszálas kompozittal (everX Posterior, GC) töltjük fel. Ezt követően a koronai kavitás hiányzó dentinje is pótlásra kerül az említett anyagból, így egy individualizált rövid üvegszálas direkt csapot és csonkfelépítést alkotva (3-4. kép).

3. kép: Gyökértömés utáni állapot, gingivális ládaemelésre is szükség lesz. Tág, aszimmetrikus, meggyengített gyökércsatornák láthatók.

4. kép: Gingivális ládaemeléssel és Bioblock technikával ellátott fog, „ridge-up” preparálás betéthez.

A Bioblock technika megszünteti a hagyományos „csapozási” folyamat hátrányait, gyenge pontjait, az alábbiak szerint: 1. – az üvegszálak kitöltik a rendelkezésre álló teljes teret, így maximalizált az üvegszálak mennyisége a kritikus cervikális területen is, 2. – nincs szükség ragasztó cementre, így az üvegszálak közvetlen a gyökércsatorna falára adaptálhatók, ahol az érdemi stressz generálódik terheléskor, 3. – csökken a felhasznált anyagok és ezzel a ragasztási felületek száma, ami csökkenti a restaurátumon belül fellépő stresszt. Mivel a használt rövid üvegszálas kompozit 4-5 mm mélységig biztonsággal átvilágítható (4,5), így a teljes Bioblock technika 3 horizontálisan applikált rétegből épül fel. Mélységét tekintve az üvegszálak többnyire 6 mm mélységig kerülnek a gyökércsatornába, a csatorna bemenetéhez képest. A lépések a következők:

  1. a guttapercha visszafúrása 6-7 mm mélységig 3-as vagy 4-es méretű Gates Glidden fúróval vagy azonos méretű csapelőfúróval;
  2. koronai kavitás átérdesítése;
  3. zománc savazása 30-45 s-ig, majd lemosása;
  4. gyökércsatorna tisztítása klórhexidinnel, majd szárítása (az adhezív rendszernek megfelelő mértékig);
  5. duál-kötésű adhezív alkalmazása mind a gyökércsatornában, mind a koronai kavitásban, az adhezív réteg elvékonyítása, majd fotopolimerizáció (5. kép);
  6. rövid üvegszálas kompozit applikálása a számára kialakított gyökércsatorna szakasz apikális részébe (6. kép);

7. fotopolimerizálás 2-3 s-ig, majd fotopolimerizálás egy rövidebb hosszúságú hagyományos üvegszálas csapon keresztül 1,5 percig! (7. kép);

8. világításra használt csap eltávolítása és 2. réteg rövid üvegszálas anyag applikálása, fotopolimerizálás (20-40 s-ig);

9. harmadik réteg applikálása, fotopolimerizálás (8. kép);

10. végleges tömés elkészítése vagy preparálás indirekt res­taurátumhoz.

A technika gyakorlati szempontból fontos lépése az anyag megfelelő „kondenzálása”, tömörítése a gyökércsatorna apikális részébe, melyre javasolt egy vékony száraz bond­ecset, egy parodontális szonda és/vagy egy endodonciai plugger alkalmazása. A másik fontos lépés az apikális réteg megfelelő polimerizálása. Vizsgálataink arról számolnak be, hogy az itt felsorolt lépésekben elvégzett fotopolimerizáció (üvegszálas csapon keresztül) megfelelő keménységet és konverziót biztosít a rövid üvegszálas kompozit számára (6-8). Ennek oka részben abban keresendő, hogy a használt rövid üvegszálas kompozit transzparens, így átengedi és szórja is a fényt, valamint a fényvezetőként használt hagyományos üvegszálas csap képes lejuttatni elegendő fényt a kritikus apikális régióba (9).

A Bioblock technika használható olyan esetekben is, amikor valamilyen oknál fogva a csapozás nem célravezető (apexifikált fogak, ahol a trepanációs nyílás akár kisebb is lehet, mint a gyökércsatorna átmérője) és/vagy a gyökércsatorna belső irregularitása jelentős (belső reszorpció) (7,10).

A Bioblock technika eddig ismert egyetlen limitje, hogy a paszta állagú rövid üvegszálas kompozit (everX Posterior) kondenzálásának hatékonysága nehezen ellenőrizhető a gyökércsatorna apikális részén, és könnyen maradhatnak alatta, vagy a rétegek között levegőzárványok. Ezek feltételezhetően a későbbiekben gyenge pontként szerepelhetnek a restaurátumban. Az említett légzárványok jelentősebbek lehetnek a koronai csonkfelépítésben (9. kép).

9. kép: Légzárványok a Bioblock technikán belül.

Erre is szolgálhat megoldásként az új, folyékony rövid üvegszálas kompozit (EverX Flow bulk shade, GC), melyet kedvező viszkozitása által célzottan lehet eljuttatni egy kavitás bármely területére, és csak ezt követően mutat (klinikusként pont ideálisnak mondható) folyást, enyhe szétterülést. Az everX Flow sokban hasonlatos a paszta típusú everX Posterior-hoz, például ugyanúgy 5 mm mélységig biztonsággal átvilágítható. Bár a flow lényegesen kisebb üvegszálas rostokat tartalmaz, mint az „elődje”, az everX Posterior, ugyanakkor lényegesen nagyobb mennyiségben tartalmazza azokat (11). Ennek köszönhetően az everX Flow, meglepő módon, nagyobb töréssel szembeni ellenállást és stressztörést hoz létre, mint a korábbi, paszta típusú rövid üvegszálas anyag (11). Mivel eredetileg az everX Flow-t részben a „szűk helyek” restaurálására fejlesztették ki, így kézenfekvő volt, hogy a Bioblock technikába is beépüljön. A szerzők által végzett számos vizsgálat arról számol be, hogy az EverX Flow-val végzett Bioblock technika ígéretesebbnek bizonyult mind mechanikai szempontból, mind az anyagon belüli résképződés/gyökércsatornán belül visszamaradt légzárványok szempontjából, mint a paszta típusú anyag (7,8).

Jelenleg vizsgálatok folynak arra, hogy az EverX Flow ragasztóként is használható hosszú, hagyományos vagy elasztikus üvegszálas csapok ragasztására, mely az eddigi eredmények szerint sokkal erősebb megoldást teremt, mint a sokak által használt, hagyományos üvegszálas csapozási technikák (8). De ez csak egyetlen példa. Az everX Flow felhasználási területe határtalan, és a szerzők személyes kutatási és klinikusi benyomása az, hogy az anyag segítségével képesek leszünk lényegesen kitolni a direkt restaurátumok határát, indikációs lehetőségeit az indirekt restaurátumok „felségterületére”.