AZ IMPLANTOLÓGIAI ANAMNÉZIS
A kezelési és költségterv, továbbá a tájékozott beleegyezés újraértékelése

A fogászat és különösen az implantológia rohamos fejlődésével vagy talán annak terjedését is megelőzve szaporodik a fogászattal, de ezen belül még inkább az implantológiával kapcsolatos jogviták és bírósági esetek száma. Ezek oka kétségtelenül részben a fogászat megváltozott működésével kapcsolatos körülményekben, és különösen az implantológia soha nem látott robbanásszerű változásaiban keresendő.

Emiatt számos, a betegekkel kapcsolatos jogi vonatkozású témát újra kell értékelnünk.
Visszatekintve az utóbbi két évtized történéseire, meghatározó jelentőségű volt, hogy 2004-ben hazánk csatlakozott az Európai Unióhoz. Így lehetővé vált a fogászati munkaerő szabad áramlása jellemzően az országból kifelé, és ugyanakkor megnyílt az út a betegek szabad áramlására és az új technikák, módszerek, újabb anyagok, eljárások gyors elterjedésére jellemzően befelé. A továbbképzések nemzetközivé válása is új alapokra került, az új eljárások szinte napok alatt átformálták az egész fogászati szakmát és különösen az implantológiát. Ehhez a COVID járvány még további újabb változásokat hozott.

Az eltelt két évtizedben a fogorvosok egyre tömegesebben lettek vállalkozók és egyre nagyobb számban jöttek létre fogászati magánklinikák és rendelőláncok.
Az európai uniós rendeletekkel való harmonizáció keretében új szakvizsgák, feltételek, követelményrendszer alakult ki a hazai sztomatológiában. Megjelent az új orális implantológia szakvizsga, és egészen új szintre került a többi fogászati szakorvosi vizsga követelményrendszere is. Az új szakvizsgákhoz tartozó követelmények egyben a szakma új szabályainak is tekinthetőek, vagyis jelentős feladat elé állítják a rendelőket. A fejlődést a páciensek is nyomon követhetik az interneten keresztül, és ezzel új, és a réginél sokkal magasabb igényszintű fogászatot, implantológiát elvárásként fogalmazhatják meg. Ha ezt az új színvonalat, a fejlődést kevéssé követő fogorvosi rendelővel szemben várják el, akkor az ott végzett kezelések után kialakulhat a „konfliktus szituáció.” (1–3. képek).

Hatalmas fejlődés figyelhető meg az informatikában. A digitális fogászat térnyerése, a komputerizáció lényegében kettészakította a sztomatológiai szakma képviselőit.
A fogorvosi szolgáltatók, a többorvosos fogorvosi rendelők, magánklinikák és a rendelőláncok kialakulása, és a régen megszokottakhoz képest egészen eltérő működése figyelhető meg.
A 2000-es évek elején a betegek igényei kétharmad részénél a „good enough”, az elég jó megfogalmazás fedte le a valóságot, az átlagos, a megfelelő volt az elfogadott, de ez mára jelentősen megváltozott. A betegek negyedrésze magas – van, aki igen magas, vagy akár szinte elérhetetlen – igényekkel jelentkezik. A tökéletest várja el, sőt, jobb legyen, mint az eredeti!  Két évtizeddel ezelőtt a fő szempont a funkcionalitás, a rágóképesség helyreállítása volt, ritkábban húztak ki fogakat, ritkábban készültek körhidak. Ma nagyobb súllyal esnek latba az esztétikai elemek, gyakrabban készülnek körhidak, koronák, héjak, gyakrabban húznak fogat, mert az implantátummal könnyebben helyettesíthető. A tevékenység tendenciája funkcionális dominanciából esztétikai dominanciába megy át. Napjainkra megfigyelhető, hogy a sztomatológiával kapcsolatos érdeklődést egyre inkább az implantológia, a csontpótlás, a digitalizáció körüli történések uralják. Lényegesen megváltozott a tevékenységek, a beavatkozások technológiája.

Régebben a páciensek „beteg”-ként viselkedtek, nagyobb volt az orvosok tisztelete, nagyobb volt a távolság orvos és beteg között. Ma a beteg inkább ügyfél, vevő, megfigyelhető öntudatra ébredésük, ismerik jogaikat. A kezdeti időszakban a fogorvosi műhibaperek ritkaságszámba mentek, mostanában szinte mindennapossá váltak! Ezen szempontok mind arra ösztönöznek, hogy sok mindent újra kell értékelnünk.

Amíg 20 éve hirdetés csak korlátozottan jelenhetett meg, jelenleg azt látjuk, hogy a fogorvosi vállalkozások mind nagyobb részére elsősorban az üzleti működés jellemző, a fogászati szakmát gazdasági, marketing szakemberek vezetik. Befektetők hoznak létre rendelőláncokat, és az elsődleges cél – mint minden üzlet esetén – nyilvánvalóan a profit.

Nagy változások figyelhetők meg a páciensek egészségügyi tudását, tájékozottságát, igényeit illetően is.

Maga a fogorvosi ellátás rendkívül sokat változott, és egyre gyakrabban felmerülő kérdés páciensben és fogorvosban egyaránt, hogy az adott rendelőben végzett kezelés megfelel-e a korszerűséget jelentő új vagy legújabb eljárásoknak, vagy pedig már elavultnak kell tekinteni. Hol a határ a szakmailag megfelelő, elfogadott, illetve a szakma szabályai szerint már korszerűtlen, így már szabálytalannak számító régi eljárások között? Meddig terjed a régen ismert elv, amely a gyógyítás szabadságáról szól?

Két évtizeddel ezelőtt a 60 év felettiek jellemző módon főként alsó és felső teljes fogsort, kivehető protézist kívántak. Többségük közepesen informált volt, 60-70 százalékuk vett rendszeresen igénybe valamilyen fogászati ellátást. Most a magánorvosi ellátás irányába tolódott el a rendszer, még a 75 év felettiek is gyakran implantátumot szeretnének, 20%-uk rendkívül informált, az internetről tájékozódik.

Az implantológiában inkább a szájsebészeti jellegű témák voltak hangsúlyosak, a manuális eljárások dominanciája volt jellemző. Ma inkább a különleges csontpótlásokról, az előre megtervezett fogpótlásból (backwards planning = visszafelé tervezés) kiindult sebészeti tervezésről esik sok szó, ez vált követelménnyé. A digitális eljárások fölénybe kerültek a manuálisokkal szemben. A régi technológiák folyamatosan kikopnak a gyakorlatból. És itt is kérdés: Mi az, ami megfelel – még vagy már – a szakma szabályainak? Már csak emiatt is sok mindent újra kell gondolni (4. kép).

Egyre inkább azt láthatjuk, hogy a fogorvosi, implantológiai perek legfőbb elindítója az, hogy a páciens az egyik rendelőben végzett kezelésekkel kapcsolatos problémáival, kérdéseivel, vagy csak egyszerűen „második vélemény” kérésével egy „másik”, általában magát az interneten hirdető fogorvosi rendelőt keres fel, és az itt kapott vélemény gyakran a „piaci verseny”-ből származó szemléletet tükrözi. Főleg, ha egy hagyományosabb fogászatot művelő rendelő után egy a legújabb technológiákat alkalmazó rendelőbe kerül a páciens. Gyakran találkozunk az előző rendelő munkáját lesújtóan minősítő „szakvéleményekkel”, melyek sokszor rendkívüli magabiztosságot, hihetetlen követelményeket és időnként gátlástalanságot tükröznek. Ezek a másik rendelőben készült vélemények gyakran szöges ellentétben állnak a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexével, mely kimondja többek között, hogy „Más orvos képzettségét, orvosi tevékenységét (vizsgálati módszereit, a kórismére vonatkozó megállapításait, gyógyító eljárását, műtéti készségét, stb.) vagy magatartását ne bírálja a beteg vagy hozzátartozó előtt, ne tegyen kifogásoló, lekicsinylő, elmarasztaló vagy hitelrontó kijelentéseket”… „Más orvos szaktudásának, tevékenységének, képességének, magatartásának konkrét esettől független, általános bírálata etikátlan, különösen akkor, ha a bírálat beteg kezelésének átvételét célozza vagy eredményezi.”

Ehhez az etikai kódexhez képest a fogászatban, az implantológiában dolgozó igazságügyi szakértők sokszor 2-3 éves diplomával rendelkező fogorvosoktól rendkívül magabiztos „szakvéleményekkel” találkoznak.

A vitás fogorvosi, szájsebészeti, implantológiai ügyekben az igazságügyi orvos szakértők véleményére támaszkodik az igazságszolgáltatás. Jellemző módon a polgári peres ügyek száma szaporodott meg különösen, ahol a szakértők alapvetően kétféle státuszban kerülnek a folyamatba. Egyrészről bírósági végzésben kirendelés alapján, a bíróság és a felek által benyújtott kérdések közül kell készítenie szakértői véleményt, melyet letétből fizetnek ki. Másrészről a bizonyító fél (a panaszos beteg vagy a rendelő) választ szakértőt, és a saját válogatott kérdéseire kér választ, a díjat is maga fizeti. Mindkét eset bizonyító erővel bír. (2016. évi XXIX. tv. az ig.ü. szakértőkről és a 2016. évi CXXX. tv. az új Polgári Perrendtartásról).

A régebben „műhibaperek” néven említett mai vitás esetekben észlelhető, hogy általánosságban meggyengült a társadalom bizalma a fogorvosokban, amiben szerepet játszhat a sokszor meglehetősen tisztességtelen eszközökkel vívott „fogászati piaci verseny”. Tapasztaljuk a bírósági eljárásokban, hogy megszűnt az évtizedeken keresztül érvényes „orvosi immunitás”, mert a páciensek úgy érzik, hogy az orvosokkal szemben nem a régi szemlélet szerinti alárendelt, vagy az 1997. évi CLIV. tv. által sugallt mellérendelt, hanem mint szolgáltatást megrendelő, fizető fél, egyenesen fölérendelt félként tekintenek az eseményekre. Ez a meglehetősen sok esetben tapasztalt tény is az eddigiek újragondolására ösztönöz.

Az ügyvédi és bírósági gyakorlatban, az orvos-beteg jogviszonyban egy rendszeresen felmerülő probléma, hogy az orvosra milyen kötelmek vonatkoznak? Mert alapvető szempont annak megállapítása, hogy kártérítési igény során (2013.évi V.tv. Polgári Törvénykönyvről) – fogorvosi munka esetén – vállalkozási szerződés vagy pedig megbízási szerződés szabályai szerint kell-e eljárni? Vállalkozási szerződés esetén eredménykötelem szerepel, míg megbízási szerződés esetén gondossági kötelem áll fenn. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a legkörültekintőbben, a szakmai szabályok betartásával kell a beteget ellátni, de a gondossági kötelem nem jelenti azt, hogy a kitűzött eredmény, a gyógyulás esetleges elmaradása esetén az orvos nem teljesítette a szolgáltatást, vagyis szerződést szegett volna.

A fogászati jogvitákban is a feltételezett „károkozónak” kell a saját szabályos tevékenységét (felróhatóság hiánya) dokumentumokkal bizonyítania, mert a panaszos beteg eleve a „vétkesség vélelme” alapján indítja el a jogvitát, illetve a peres eljárást.

Az alapvető jogi szemlélet szerint minden magatartás, amely kárt okoz, jogellenes. Kivéve, ha a tevékenységet jogszabály vagy szerződés, aláírt megállapodás szabályozza, ha a károsult hitelt érdemlően a tevékenységbe (elsősorban írásos formában) beleegyezett. A fogorvosi területen a jog a keletkezett kárt általában testi sértésként kezelheti.

A bíróságnak – a vitás kérdés eldöntéséhez az igazságügyi szakértői vélemény alapján – meg kell állapítania, hogy keletkezett-e kár, valamint, hogy a kár és a jogellenes, szabálytalan magatartás között van-e ok-okozati összefüggés. Ha a kárt okozó nem láthatta előre, hogy tevékenységéből kár keletkezhet, akkor nem állapítható meg az ok-okozati összefüggés. Ez azt jelenti, hogy a fogorvos kártérítési felelősségének a megállapításához a felperes betegnek bizonyítania kell a fogorvos jogellenes, szabályellenes magatartását, az elvárható gondosság hiányosságait (felróhatóság), továbbá azt, hogy a keletkezett kárt a jogellenesség, szabálytalanság okozta.

A jogellenesség, szabálytalanság két alappillére, ha valaki nem a fogorvosi szakmai szabályoknak megfelelően vagy nem az általános társadalmi szabályoknak megfelelően járt el. Itt elsősorban a szakmai protokollok, a módszertani levelek, az irányelvek, az aktuális egyetemi és a szakorvosi vizsga anyagát képező ismeretek, a tankönyvek és szakkönyvek, a Szakmai Kollégium, és a szakfelügyelő főorvos állásfoglalásai a mértékadóak. A fogorvos hibáját, a felróhatóságot akkor lehet elsősorban megállapítani, ha nem volt megfelelő indikáció a beavatkozáshoz, nem került dokumentáltan kivizsgálva az összes szükséges körülmény. Szempont, időben észlelte-e, hogy szövődmény keletkezett, továbbá bebizonyosodott, hogy nem volt a beavatkozásokhoz megfelelő képzettsége a fogorvosnak.

Az implantológiai és fogorvosi jogvitákban gyakorta szereplő sérelemdíj követelése esetén a felperes beteg „ ..az élet, a testi épség és az egészség megsértését” sérelmezi. A sérelemdíj összegében gyakran a „csillagos ég a felső határ”, és ez rendkívül magas rizikót jelent. Mindezek a szempontok a fogorvosi, implantológiai praxisok jogi védelmének újragondolását teszik szükségessé.

Harminc évvel ezelőtt állami ösztöndíjasként Hollandiában tapasztaltam a dokumentáció akkori helyét és szerepét a fogászati, szájsebészeti, implantológiai gyakorlatban. Akkor a hazai gyakorlathoz képest úgy éreztem, hogy egy nagyságrenddel több időt töltöttek a fogorvosok, a szájsebészek a dokumentálással, mint az akkori általános hazai gyakorlat volt. Mára már lehetséges, hogy utolértük ebben a tekintetben a hollandokat? Vagy legalábbis ahhoz, hogy például az implantológiai beteg dokumentációja olyan legyen, hogy az implantációt végző szakember egy esetleges bírósági jogvitában is meg tudja védeni magát, tekintélyes mennyiségű és most már „új típusú” anyagra van szükség. A dokumentáció hiányosságának felvetése – mint szakmai hiba – szinte kivétel nélkül rutinszerűen, az elsők között szerepel a fogorvos perekben.

Alapvető törvényi rendelkezés szerint a dokumentáció az orvosé, a rendelőé, de az abban szereplő adatok a beteg tulajdonát képezik. Így azok hiánytalan kiadása, másolat készítése – a beteg költségére – minden egészségügyi intézmény számára kötelező.

A páciens alapvető joga, hogy minden orvosi tevékenységhez, akár diagnosztikai vizsgálathoz, akár terápiás beavatkozáshoz az érintett beteg előzetes beleegyezése, a beleegyezéshez pedig előzetes tájékoztatása szükséges. A tájékoztatás tartalma, formája és érthetősége csak akkor bizonyítható, ha az írásban és a páciens által aláírtan történik. A csupán szóban elhangzottak bizonyító ereje minimális.

Amennyiben a tájékoztatás nem kellő volt, vagy utólag megfelelően nem bizonyítható annak megfelelősége, akkor ez már önmagában is kártérítést alapozhat meg. Mivel a beavatkozások kockázatát a páciens viseli, és ha előtte nem tudott tájékozott beleegyezést írásban adni, akkor a fogorvosi felelősség már emiatt is önmagában megalapozott lehet. Vagyis csak a dokumentáció hiányossága önmagában már a kártérítés megalapozottságát jelentheti.

Különösen három olyan neuralgikus pont kerül előtérbe az utóbbi évek implantológiai bírósági eljárásaiban, melyekről aktuálisan kiemelten kell beszélni. Ezek pedig az anamnézis, a kezelési és költségterv, továbbá a tájékozott beleegyezés kérdései. Ezek újra értékelése különösen aktuális minden fogorvosi, szájsebészeti, implantológiai rendelő számára.

Anamnézis, anamnézislap

A bírósági gyakorlat szerint szinte kivétel nélkül az implantológussal szembeni páciensi ügyvédi vádak között első helyen szerepel a megfelelő anamnézis rögzítés és a dokumentációs kötelezettség elmulasztása, hiányossága. Ez a későbbiekben objektíven láthatóvá válik, mivel a bíróság a dokumentációt kikéri a rendelőtől. A törvény előírja, hogy:

24. § (1) A beteg jogosult megismerni a róla készült egészségügyi dokumentációban szereplő adatait, illetve joga van ahhoz, hogy – a 135. §-ban foglaltak figyelembevételével – egészségügyi adatairól tájékoztatást kérjen.

(2) Az egészségügyi dokumentációval az egészségügyi szolgáltató, az abban szereplő adattal a beteg rendelkezik.

Eszerint mindennel – ami a beteggel kapcsolatban készült (dokumentum, röntgenkép, CT, gipszminta, betegkarton, zárójelentés, árajánlat, kezelési és költségterv, anamnézislap, fotó, beleegyező nyilatkozatok stb.) – a beteg rendelkezik, vagyis a rendelő köteles ezeket (másolatban) hiánytalanul kiadni. Kínos helyzet, amikor a fogorvosi rendelőben a betegkartonon csak annyi szerepel: anamnézis negatív, 2 db implantátum, híd átadva, fizetve.

A pácienssel kapcsolatos dokumentációs tevékenység ma már általában nem is az orvossal kezdődik, hanem az adatfelvétellel a recepción, az adminisztráción, illetve az asszisztensnőnél. Itt indul el a folyamat, ami az új páciensek kiszűrését és kiválasztását jelenti. Ezek között fontos, hogy a recepciós az első látogatáskor előzetesen tájékozódjon a beteg problémáiról, elképzeléseiről, állapotáról.

Az anamnézis írásos formáját tartalmazó dokumentáció jelentősége a polgári és büntetőjogi bizonyítékok között meghatározó. Legtöbbször a jó, a pontos és részletes dokumentációval az orvos elkerülheti a felelősségre vonást, a korrekt dokumentáció bizonyító erejű az orvos oldalán, a hiányos pedig általában a beteg törvény előtti igazát valószínűsíti.

Az utóbbi évek bírósági eljárásaiban egyre gyakrabban felmerült kérdés, hogy a páciensről utólag derül ki, hogy valamilyen pszichés problémában, esetleg betegségben szenved, melyet előtte eltitkolt, és a fogorvos időben nem észlelte ennek jeleit.

Kevin Dutton (forrás: spring.org.uk ) angol pszichológus készített egy tanulmányt, melyben felmérte, hogy mely szakmákban dolgozik a legtöbb pszichopata. A Nagy Brit Pszichopata Felmérés (Great British Psychopath Survey) szerint a legtöbb pszichopatát foglalkoztató szakmák listája a következő: ügyvezető igazgató, ügyvéd, média személyiség (TV/rádió), értékesítő, sebész, újságíró, rendőr, egyházi munkás, séf, köztisztviselő. A másik csoport, melyet megjelöltek a kutatások, azok a szakmák, ahol a legkevesebb pszichopatával találkozhatunk: szociális munkás, nővér, terapeuta, mesteremberek, kozmetikus, jótékonysági munkás, tanár, alkotóművész, orvos, könyvelő. Kevin Dutton tanulmányában felsorolja az ismertető jegyeket, melyek alapján felismerhetjük a pszichopatákat: önbizalom, magabiztosság, keményszívűség, manipulatív képesség, rettenthetetlen személyiség, aki nem ismeri a félelmet, bájos, elbűvölő magatartás, nyomás alatt is megőrzi a hidegvérét, egocentrikus viselkedés, gondtalanság, nemtörődömség.

A tanulmányból viszont következtethetünk arra, hogy milyen esetekben legyünk különösen figyelmesek az anamnézis felvétele során. Implantológiai kezelések során általában a fogorvosi rendelőben a kezelés második felében derülnek ki a pszichés problémák, elfogy a beteg türelme, a jobbnál is jobb eredményt szeretne kapni, semmivel nem elégedett, és ebből a helyzetből jól kijönni már általában nem lehet.

Itt vissza kell térnünk az anamnézis és az anamnézislap jelentőségére. A régebbi időkben megszokotthoz képest több időt kell rászánni az írásos anamnézislap tanulmányozása közben a beteggel való beszélgetésre, a kicsit furcsább megnyilvánulásokra, valamint egyes enyhe hatású gyógyszerek, akár recept nélkül is kaphatóak szedésére. Alaposabban ki kell kérdezni a pácienst, különösen a pszichés állapotra vonatkozóan. Ha még a kezelések megkezdése előtt kiderül a páciens pszichés sajátossága, akkor a kezelés elkerülésével, elutasításával egy gyakran hosszú évekig tartó peres eljárást kerülhetünk el.

Ezt sok implantológiával foglalkozó kollégánk tanúsíthatja, akikkel a bírósági padsorokban ülve szűrhettük le ezt a tapasztalatot. Meg kell vallanunk, hogy a pszichés sajátosságok felismerése nem könnyű, ezen kívül rendkívül időigényes és sajátos odafigyelést is igényel. Hasonlóan különösen nagy körültekintéssel kell elbeszélgetni a pácienssel ananézislapjának közös átnézése közben a véralvadásgátló vagy csontritkulás ellenes szerek szedése esetében, daganatellenes kezelések, immunológiai, hormonális és kardiológiai eltérések kapcsán is.

Kezelési és költségterv

Az implantológiai beavatkozások előtt szükség van a beteg beleegyezéséhez, melyet megfelelő szintű és mértékű tájékoztatás előzzön meg. A bíróság írásos dokumentáció hiányában meg fogja állapítani a beteg személyiségi jogainak megsértését, a fogorvost el fogja marasztalni a kellő tájékoztatás bizonyítatlansága, elmaradása miatt.

Mivel a tájékoztatás jelentős részének írásbeli módon kell történnie, emiatt az utóbbi 1-2 évben az igazságügyi szakértői szempontokat és tapasztalatokat figyelembe vevő, „új típusú” nyomtatványok már „Tájékoztató és beleegyező nyilatkozat implantációs beavatkozáshoz” címet viselve „csomagban” kerültek több rendelőben – igazságügyi szakértővel történt konzultációkat követően – bevezetésre. Amellett, hogy például az implantátum pontos típusát is be kell írni, a kezelés során alkalmazott technikákat, sok részletkérdés is új megvilágításba került. Ugyancsak ilyen „új típusú” külön-külön tájékoztató és beleegyező nyilatkozat formátum szükséges ma már az arcüregemelés, az augmentációk, a csontpótló anyag alkalmazása esetén, a felhasznált anyagok konkrét megnevezésével. Az új típusú „Tájékoztató és beleegyező nyilatkozatok” részletes magyarázatul szolgálnak az elkészítendő és szintén a pácienssel aláíratandó „Kezelési és költségterv”-hez, mely már csak az alkalmazott beavatkozásokat és azok költségeit, körülményeit röviden, vázlatosan, címszavakban tartalmazza. Mindkettőt a beteg az aláírásával fogadja el.

Így később objektíven bizonyítható, hogy a beteg miről és milyen tájékoztatást kapott, mibe egyezett bele, ennek mi volt a tervezett eljárása, továbbá a tervezett költségei. Konkrétan meg kell jelölni az alkalmazott implantátum típusát, elhelyezésének lokalizációját, az alkalmazott csontpótló, membrán, PRF és egyéb anyagokat, azok darabszámát és a költségeket egyaránt.

A tájékoztató és beleegyező nyilatkozatok tehát ma már „új típusúaknak” kell lenniük, mert a 10 vagy 20 évvel ezelőtt elterjedtek már nem nyújtanak valós védelmet egy esetleges jogvita esetén.

Fentiek nem csak magára az ominózus implantológiai beavatkozásra, hanem az egyéb eljárásokra is igazak, így a csontpótlásra, sinus liftre, PRF-re, sőt még a gyökérkezelésre és a fogpótlások elkészítésére vagy a fogszabályozásra is. Ez az oka annak, hogy a Gáspár Medical Center igazságügyi szakértői munkája során „Tájékoztató és beleegyező nyilatkozatok fogorvosi rendelők részére” egyedileg rendelőkre szabott „új típusú” csomagok kifejlesztését kezdte meg, a hozzá forduló részben már „bíróságot megjárt”, részben pedig a bírósági ügyeket eddig sikeresen elkerült rendelők jogi védelme érdekében (5. kép).

Tájékozott beleegyezés

Az egészségügyi törvény II. Fejezetének a betegek jogait és kötelezettségeit tartalmazó részében az 1. Cím rész alatt a következő található:

1. a) (a betegnek) joga van olyan ismeretek megszerzéséhez, amelyek lehetővé teszik számára az egészsége megőrzésével és fejlesztésével kapcsolatos lehetőségei megismerését, valamint megfelelő tájékoztatáson alapuló döntését az egészséggel kapcsolatos kérdésekben…

A jogszabály első része, melyet sokan BETEGJOGI TÖRVÉNY néven említenek, „megfelelő tájékoztatást” ír elő. De ennél tovább megy, amikor „A tájékoztatáshoz való jog” című részben a 13. § a beteg ügyvédje kezébe adja a következő törvényi rendelkezéseket:

13. § (1) A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra…,
14. b) a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról…,  a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól…,

(3) A betegnek joga van a tájékoztatás során és azt követően további kérdezésre.

(8) A betegnek joga van arra, hogy számára érthető módon kapjon tájékoztatást, figyelemmel életkorára, iskolázottságára, ismereteire, lelkiállapotára, e tekintetben megfogalmazott kívánságára, valamint arra, hogy a tájékoztatáshoz szükség esetén és lehetőség szerint tolmácsot vagy jeltolmácsot biztosítsanak.

Ezen törvényi rendelkezést szinte kivétel nélkül minden implantológiával kapcsolatos bírósági ügyben az ügyvédek vádként úgy fogalmazzák meg:

„A páciens az orvostól nem kapott teljes körű tájékoztatást, emiatt nem tudott ennek birtokában helyesen dönteni, mert ha tudta volna, hogy mi lesz a beavatkozás következménye, eredménye, akkor nem egyezett volna bele az implantációba.” Mivel a beteg nem fogorvos, nem tudhatta, hogy a kapott tájékoztatás teljes körű volt-e.

A beleegyező nyilatkozatban szerepelnie kell, hogy „Igazolom, hogy elolvastam és teljesen megértettem a fenti nyilatkozatot. Minden kérdésemre kimerítő választ kaptam. A fentiek ismeretében kérem, hogy számomra implantációs fogpótlást készítsenek.”

A kezelésekhez való beleegyezésre idevonatkozó jogszabályrész a beteg önrendelkezési joga kapcsán azt írja:

(3) …bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését (a továbbiakban: beleegyezését) adja.

(4) A beteg a (3) bekezdésben foglalt beleegyezését szóban, írásban vagy ráutaló magatartással megadhatja, kivéve, ha e törvény eltérően nem rendelkezik.

(5) Az invazív beavatkozásokhoz a beteg írásbeli vagy – amennyiben erre nem képes – két tanú együttes jelenlétében, szóban vagy más módon megtett nyilatkozata szükséges.

Egyértelmű, hogy minden implantológiai műtét invazívnak számít, és a bírósági gyakorlat azt mutatja, hogy nem elegendő, ha a beteg formálisan aláírt egy beleegyező nyilatkozatot. Ha a beteg nem követi az orvosi utasításokat, veszélybe kerülhet az eljárás sikere, ezért írásban kell rögzíteni, hogy az eljárás csak akkor vezet sikerre, ha a beteg az orvosi utasításokat maradéktalanul követi.

A peres eljárások elkerülésének kulcsa az implantológiában az előrelátó előkészítés, melynek keretében nagy figyelmet kell fordítani a megfelelő páciens kiválasztására, már a legelső találkozáskor lehetőség szerint ki kell szűrni a problémás pácienseket. A helyes kommunikáció és a részletes „új típusú” dokumentáció is elengedhetetlen feltételek.

Folyamatosan követni kell a szakmai szabályok változását, az új szakorvosi vizsgák szakmai követelményeit, anyagait, elméleti és gyakorlati követelményrendszerét, a szakmai módszertani leveleket, állásfoglalásokat, rendszeresen részt kell venni továbbképzéseken, és ezek dokumentációját meg kell őrizni.

Egy implantológiával foglalkozó rendelő életében nélkülözhetetlen a praxis jogi védelmével újra és újra foglalkozni, ennek feltételeit és a megfelelő felkészülést biztosítani, olyan igazságügyi szakértő szakemberek munkáját igénybe venni, akik mind az implantológiai szakmai kérdésekben, mind a jogi területen rendelkeznek az aktuális új ismeretekkel, és segítséget tudnak nyújtani.

A rendkívül felgyorsult változások következtében az implantológiai anamnézis, a kezelési és költségterv, a tájékozott beleegyezés újraértékelése, az utóbbi 1-2 évben megjelent alapvető változások figyelembe vétele minden rendelő számára új kihívásokat jelent.

Dr. Gáspár Lajos