Interjúalanyom 1987-ben szerzett diplomát a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán, Summa cum laude eredménnyel és Kiváló Fogorvostanhallgató I. fokozat kitüntetésben részesült. Végzése óta a kar Fogpótlástani Klinikáján dolgozik. Egyetemi pályafutása gyorsan ívelt felfelé, 1989-ben tanársegédi, 2000-ben adjunktusi, 2007-től docensi kinevezést kapott, 2001-től osztályvezető-helyettes, 2007-től intézetvezető-helyettes, 2010-től a Fogpótlástani Klinika intézetvezetője. A fogpótlástanon belül a gnatológiával, a temporomandibuláris ízület megbetegedéseivel foglalkozik behatóbban. 2004-ben Konzerváló fogászat és fogpótlástan, Parodontológia tárgyakból kiválóan megfelelt eredménnyel szakvizsgát tett, ugyanebben az évben védte meg PhD-téziseit. 1998-tól a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának titkárságvezetője, 2002-től alelnöke, 2007-2019 között elnöke. 2009-től a Fog- és Szájbetegségek Szakmai Kollégiumának tagja, 2016-tól a Szakmai Kollégium Fog- és Szájbetegségek Tanácsának elnöke, 2020-tól a Szakmai Kollégium Fog- és Szájbetegségek Szakmai Tagozatának elnöke. 1994-től a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata lapjának, a Magyar Fogorvosnak szerkesztője. 2003-tól a Dental Hírek című lap vezető szerkesztője, 2005-től a Fogorvosi Szemle szerkesztője, 2020-tól főszerkesztője, 2008-tól a Semmelweis Egyetem Újság Szerkesztő Bizottság tagja, 2015-től a Stomatology Edu Journal társ-főszerkesztője. 2010-ben szerezte meg a habilitációs minősítését, 2011-ben nevezte ki a köztársasági elnök egyetemi tanárnak. 2007-2010 között dékánhelyettes, 2013-2015 között dékán, 2015. július 1-től a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese.
Házas, két gyermek édesapja, szabadidejében leginkább filmművészeti alkotások kapcsolják ki.

Mi vagy ki motiválta Önt abban, hogy az orvosi hivatást válassza?

A középiskolában már egy másodpercig nem volt kérdés számomra, hogy milyen irányba szeretnék továbbtanulni: az orvosi pálya vonzott a legjobban. Egyfelől kifejezetten a természettudományos tárgyak iránt volt érzékem, másrészt édesanyám gyógyszervegyészként, édesapám orvosként dolgozott, de egyikük sem kötelezett vagy presszionált arra, hogy orvos legyek, ez saját elhatározás volt. Annak ellenére, hogy az országos középiskolai tanulmányi versenyen a legjobb 20 közé jutottam biológiából, helyhiányra hivatkozva, mint értelmiségi szülők gyereke (akkor létezett ilyen besorolás, és a döntések alapját ez képezte), nem vettek fel elsőre, így az egyetem előtt egy évet dolgoztam a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetben. Utólag szemlélve, egyáltalán nem bánom, hogy így alakult – akkor természetesen egy világ omlott össze bennem –, hiszen az a fajta pofon, amit az jelentett, hogy én becsülettel tanultam, eredményt is elértem, és ennek ellenére nem kellettem, nos, ez korán megedzett. Azt hiszem, akkor lettem érett, nem az érettségi által. Emellett az a munka, amit vegyi laboránsként végeztem, nyilván a hasznomra is vált az egyetemi tanulmányaim alatt, és furcsa módon azok a technikák, amelyeket akkor megtanultam, ma is visszaköszönnek a tudományos munkám során. A fogorvosi pálya felé az orientált, hogy világ­életemben egy gyakorlati ember voltam – még az elméleti kérdéseket is a gyakorlati oldalról igyekszem megközelíteni. Márpedig, ha létezik gyakorlatias hivatás, akkor a fogorvoslás mindenképpen az.

Egyetemi katedrán lévő interjúalanyaimnál állandó kérdés, hogy miként lehet – lehet-e egyáltalán – megtalálni az egészséges egyensúlyt a betegellátás-oktatás-kutatás triumvirátusában?

Hallgatóként is tudtam már, hogy engem vonz az egyetemi lét, így a végzés után is az Alma Mater kötelékében maradtam, és ezt egy percig sem bántam meg. Ez a fajta döntési szituáció a mindenkori végzős hallgatóknak ugyanígy kérdés: mi érdekli, miben tudja elképzelni magát: egy NEAK finanszírozott rendelőben, esetleg tisztán magánszektorban, vagy érdekli az oktatás és a kutatás is? A betegellátást azért hagytam a végére, mert az az alap, amelyhez képest az egyetemen az oktatás és a kutatás, ami plusz, ami megkülönbözteti a klinikán végzett tevékenységet a rendelőben végzett munkától. Engem az oktatás vonzott elsősorban, de hasonlóképpen a kutatás is, a kérdésfelvetés és a gondolkodás izgalma, ami ezzel jár – az is ugyanúgy felkeltette az érdeklődésemet.

Kik voltak azok a személyek, akik meghatározóak és inspiratívak voltak az Ön számára az akkori egyetemi közegben?

Hálával tartozom néhai dr. Bánóczy Jolán professzor asszonynak, aki markánsan és segítőleg-építőleg hatott a pályámra. Már hallgató koromban is abba az irányba motivált, hogy maradjak az egyetemen, és szó szerint a halála napjáig követte a pályafutásomat, holott semmilyen – klasszikus értelemben vett – szakmai kapcsolat nem volt közöttünk.

Ugorva a kronológiában, a következő személy – akiről sajnos szintén múlti dőben kell beszélnem – dr. Fejérdy Pál professzor, akinek mind tanszékvezetőként, mind pedig dékánként utódja lehettem. Azt hiszem, ő előbb meglátta bennem azt, hogy engem mi érdekel, mint én magam. Vezetési stílusában egy nagyon komoly példát mutatott, és próbálok is az ő hagyatékának megfelelni.

Szerencsére a következő felsorolásban mind élő kollégákat említhetek. Kiemelendő dr. Gerle János személye, aki a klinikára kerülésem legelejétől fogva tutorként és egyben konzulensként segítette a szakmai beilleszkedésemet. Szakmapolitika terén – gondolok itt a Magyar Orvos Kamara Fogorvosi Tagozatára és a Szakmai Kollégium Fog- és Szájbetegségek Tagozatára – rengeteget dolgoztunk együtt. Nagyon sokat tanulhattam tőle az elmúlt 30 évben, és a mai napig számos kérdést megbeszélünk, és oda-vissza kikérjük egymás véleményét. Az ő diplomáciai érzéke, világlátása azt hiszem mindnyájunk számára példaértékű.

A következő személy dr. Gera István professzor úr, akivel a kapcsolatom abszolút szakmainak volt mondható, egészen a 2000-es évek elejéig, amikor is a PhD-m kapcsán – annak egy szelete miatt – az akkor általa vezetett Parodontológiai Klinikára kerültem. Az intézmény az egykori Szájbeteg Osztályból nőtte ki magát, az akkoriban egy nagyon erős, igen komoly orális medicina profillal rendelkezett. A tudományos értekezésem témája a szájüregi gombás fertőzések volt („Immunkompromittált betegek oropharingealis candidiasisa” – a szerk.), így ott volt lehetőségem a profilba vágó betegeket tanulmányozni. Egy kicsit ott is ragadtam, és megcsináltam a parodontológiai szakvizsgát. A szorosan vett szakmai beszélgetéseinken túl számos témát érintettünk, és gyakran ismételt frázis az „óriási megtiszteltetésnek vettem” szóösszetétel, de valóban így volt, amikor fiatal adjunktusként felkért dékánhelyettesének. Ez rengeteg erőt adott nekem, a tény, hogy ennyire bíznak bennem, és bevallom, nagyon szerettem azt a munkát csinálni. A kapcsolatunk tehát barátivá is vált, és számos alkalommal, számos helyszínen képviseltük közösen a világban a magyar fogorvoslást, és természetesen a Semmelweis Egyetemet.

Prof. dr. Gera Istvánnal Írországban.

Végül mindenképpen szeretném említeni dr. Rozgonyi Ferenc professzor urat, aki akkoriban a Mikrobiológiai Intézetnek volt a frissen kinevezett tanszékvezetője, és aki teljesen ismeretlenül – hiszen ő akkor érkezett Debrecenből Budapestre -, átnézve a tanszéki aktuálisan folyó ügyeket (pályázatokat, PhD-munkákat), felkarolt. Bizton állíthatom, hogy az ő segítsége és támogatása elengedhetetlen volt a PhD-tézisemhez.

Számos fontos mérföldkő köthető az Ön nevéhez a kar oktatásszervezése kapcsán is. Három bevezetett tárgynak is tantárgyfelelőse: Gnatológia, Betegjogok elmélete és gyakorlata, illetve a Dohányzásról leszoktató program. Mi motiválta Önt mindebben?

Amikortól tudvalevő volt, hogy hazánk az Európai Unió tagja lesz (2004. május 1.), a 90’-es évek második felében egy EU-s bizottság – a diploma-ekvivalenciák miatt – megvizsgálta az egyetemeket, így a mienket is, és javaslatokat fogalmaztak meg bizonyos módosításokra, amelynek folyománya lett egy meglehetősen összetett curriculum-reform. Ennek egyik részeként jelent meg a gnatológia mint önálló tantárgy, amely addig nálunk elsősorban a fogpótlástanba integrálódott. Fejérdy professzor 2005-ben engem kért fel, hogy építsem fel és szervezzem meg a kollégák bevonásával az önálló gnatológia tárgyat, amely részint a rövid határidő miatt, részint a téma rendkívüli komplexitása miatt, komoly kihívás volt. Az azóta eltelt több mint másfél évtized alatt maga a tantárgy is sokat változott, az Állkapocsízületi Munkacsoport alap tagjai – dr. Schmidt Péter és dr. Jász Máté – mellé számos agilis fiatal kolléga is csatlakozott, és a gnatológia a klinika egyik fő profiljává nőtte ki magát. Olyan protokollt sikerült meghonosítanunk – elsősorban a temporomandibuláris ízületi problémákkal küzdő páciensek számára -, ami az egész világon széles körben elfogadott és elismert.

Született időközben egy abszolút hiánypótló tankönyv is ebben a témában.

A 2010-es tanszékvezetői debütálásomat követően, ez egyfajta tartozásunk beteljesítése is volt abban az értelemben, hogy egyébként teljesen jogos hallgatói visszajelzések érkeztek azzal kapcsolatban, hogy az akkori fogpótlástan tankönyv régi és elavult – ezzel vitatkozni aligha lehetett volna. Kérdés volt azonban számunkra, hogy pontosan milyen típusú, milyen felépítésű kiadványt hívjunk életre: egy tankönyvet vagy egy kézikönyvet? Végül szeparáltan született egy Odontotechnológia, fogászati anyagtan, lett egy Gnatológia és egy Fogpótlástan – igaz az utóbbiról még nem beszélhetek múlt időben, de már nyomdában van az új fogpótlástan tankönyv is.

A gnatológia könyv szerkesztésekor az összes hazai fogorvosképző helyet megkerestem, és dr. Szentpétery András professzor volt az (aki akkoriban a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Kar Fogorvos Szakjának meghívott vendégoktatója volt – szerk.), aki azonnal az ügy mellé állt. Bár személyesen nem, csak a ’80-as években írt szegedi gnatológia jegyzetéből ismertem – az akkor a Bibliánk volt a témában -, rendkívül termékeny és gyümölcsöző munkakapcsolatunk alakult ki, azonnal felkértem az akkor készülő Gnatológia tankönyv társszerkesztőjének.

A gnatológia mellett a klinika másik fő profilja és zászlóshajója a Digitális Fogászati Munkacsoport.

A Digitális Fogászati Munkacsoportunk 2009-ben kezdte el működését, dr. Borbély Judit vezetésével, és hasonló módon ez is rengeteget fejlődött az utóbbi több mint egy évtizedben. A kezdeti digitális fogszínmeghatározás mellé a kutatási területek között megjelentek a különféle intraorális szkennerekkel történő lenyomatozás tanulmányozása, illetve CAD/CAM anyagtani vizsgálatok. Fontosnak tartom elmondani, hogy a digitális fogászat jelen pillanatban túldimenzionált a valósághoz képest. Mire értem ezt? Arra, hogy ha bemegyünk az átlagos hazai fogászati praxisok többségébe, ott bizony még az analóg módszerek dominálnak, de a világ rohamléptekkel fejlődik, az egyetemnek pedig az egyik fő feladata, hogy a legfrissebb ismereteket is implementálja. A mostani hallgatók óriási lépéselőnyben és egyfajta kegyelmi állapotban vannak abból a szempontból, hogy az ez irányú skilljeik pontosan megegyeznek a gyakorló fogorvosokéval, hiszen a klinikumban zömében most veszik az első szkennerjüket – ez a folyamat most látszik felgyorsulni igazán -, most tanulják használni, tehát a medikusok gyakorlottsága közel azonos ezen a területen, mint a gyakorló fogorvosoké. Ez azonban egy interregnum időszak, 10 év múlva már nem így lesz, mert akkorra sokkal többen lesznek azok, akik már használták élesben ezt a technológiát, és az új modellre már egy régebbi gép használatát követően térnek át.

Erre a fajta digitális fogászati tudásra – elméletire és gyakorlatira egyaránt – tehát óriási szüksége lesz a szektor minden szereplőjének?

Ez így van! Több dolgot is ki kell emelni ezzel kapcsolatban. Egyfelől a már említett új Fogpótlástan könyv fejezeteiben pont ezért is fektettünk nagy hangsúlyt a digitális fogászati ismeretekre, ezt a kiadványt hasznosan forgathatja majd a hallgató és a végzett kolléga egyaránt. Másfelől az új Fogpótlástan, illetőleg az új Orális Implantológia szakvizsga követelményrendszerében is hangsúlyosan szerepel a digitális fogászat. Hatalmas igény mutatkozik a digitális fogászati jártasságra, de egészen pontosan még mi magunk sem tudjuk definiálni azt, hogy mire is, hiszen alig ismerjük a lehetőségeket. Akik ma ezzel foglalkoznak, egy nagy területnek, egy nagyon szűk alkalmazott tudását használják csak. Nekem azonban meggyőződésem, hogy ha valaki ezt mélyebben megtanulja, akkor sokkal-sokkal több mindenre tudja majd használni. Éppen ezért indítottunk egy együttműködést a kecskeméti Neumann János Egyetemmel, amelynek keretében egy Digitális Fogászati Tervezés alapszakot kívánunk indítani. Természetesen minden nóvum életre hívása nehézségekkel jár, hiszen egy szak indítása nem egyszerű feladat. Ebben az esetben azonban lényegében szak alapításáról is beszélünk egyúttal, hiszen ilyen jellegű képzés eddig nem volt Magyarországon. Ennek a megfelelési rendszere rengeteg munkát ró ránk: egy több mint háromszáz oldalas beadványt kellett elkészítenünk, curriculummal, tanmenettel, mindennel, de elfogadta a Parlament, és azt remélem, hogy egy éven belül ez realitás lesz.

Említette, hogy a digitális fogászat mind nagyobb hangsúllyal szerepel az új szakvizsgák – Fogpótlástan és Orális Implantológia – követelményrendszerében is. Milyen változások érhetők tetten a szakképzés ezen területein, és mit remélnek a döntéshozók ezektől hosszú távon?

Hadd kezdjem kicsit Ádám-Évától, mert talán így átlátható és érthető lesz a folyamat. 2004-ig létezett az ún. fog- és szájbetegségek szakvizsga, amely 2 éves volt, és lényegében ugyanazt tartalmazta, mint amit a diploma. A már említett EU-s testület azt mondta, hogy ez így nem jó, ki kell vezetni. Az akkori szakmai vezetők részéről az a döntés született, hogy létrehoztak egy olyan alapszakvizsgát, ami lényegében a fog- és szájbetegségek helyettesítését, egyfajta szimulálását szolgálta, ez lett a Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan  szakképesítés. Ez egy öszvér megoldás volt, de akkor tulajdonképpen átmenetileg jónak bizonyult, és valahol teljesen legitim érvelés volt az, hogy nem akartak mindent azonnal fenekestül felforgatni. Mindez azonban számos problémát vetett fel. Mindenekelőtt azt, hogy ilyen szakvizsga nincs, és nem is volt sehol a világon. Furcsa módon a szakmai zsargonban mégis mint „EU-s szakvizsga” terjedt el, amit sokan – hibásan! – úgy értelmeztek, hogy ez az EU-ban elismert, elfogadott lesz, holott erről szó sem volt! Az elnevezés eredete inkább oda vezethető vissza, hogy ez ennek a bizonyos európai uniós testületnek a nyomására született meg. De az igazi problémát nem ez jelentette. Az utóbbi tíz évben vizsgáztatóként azt láttam, hogy ennek egyfelől semmi értelme nincs, másfelől szükség sincs rá. Sem tudásban nem adott többet, mint a diploma, sem pedig jogosítványban. Ez önmagában nagy baja a szakmánknak. Történt ugyanis, hogy 2004-ben a rendelkezésből kivettek egy paragrafust, amely azt tartalmazta, hogy önálló fogorvosi tevékenységet csak szakvizsgával lehet végezni. A mai napig tehát az van érvényben, hogy a diplomaszerzést követően, a végzés után másnap, az illető már full-kompetenciával dolgozhat. Ha valaki megkérdi tőlem, hogy ez jó-e így, a válaszom egyértelműen az, hogy nem! Most nem bonyolódnék bele abba, hogy miért rendkívül nehéz olyasfajta szűrőket beépíteni a rendszerbe, amelyek részleges kompetenciaköröket definiálnának, mert meghaladná ennek a beszélgetésnek a kereteit. Annyi viszont biztos, hogy az implantológia, az implantátum beültetés jó hívószavak a döntéshozók számára is. Hiszen ezeket a kifejezéseket mindenki – így a nem fogorvos döntéshozók is – ismerik, társítanak hozzá egy képet, szemben mondjuk a teleszkóp elhorgonyzású részleges lemezes fogpótlással, amely szofisztikált kifejezést nem fogják érteni. Amikor feltesszük azt a költői kérdést, hogy jó-e az, hogy valaki a diplomaszerzésének másnapján már rendelkezik jogosítvánnyal ahhoz, hogy implantálhasson – a válasz egybehangzóan: nem! Egyértelműen szükség van kompetenciákra, és természetesen szakmai tudásra, jártasságra. Teljesen jogos elvárás, hogy az új szakvizsgák legalább az egyiknek eleget tegyenek. Azt gondolom, hogy jelen folyamat abszolút ebbe az irányba mutat. Ennek tükrében – a szakmai társaságok előterjesztésének hatására – 2018-ban kivezetésre került a Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan, és bevezetésre került a Fogpótlástan, illetve az Endodoncia. Természetesen az új követelményrendszer nagyobb felkészültséget is kíván meg, de ez így van rendjén.

A Fogpótlástan vizsga kapcsán ún. indikátor beavatkozásokat (20-at) vezettünk be, amelyekkel jó megközelítéssel fel lehet mérni az adott kolléga gyakorlati felkészültségét. Ezekből három feladatot helyben is el kell végezni, amely tudást nem követelte meg a „régi rendszer”, most ezek azonban hangsúlyosan szerepelnek. Az egyik ilyen az arcív felhelyezése, artikulátor programozása; a másik egy csapos műcsonkhoz szálerősített csappal történő felépítés kofferdám izolálásban, majd csonkelőkészítés; a harmadik pedig egy implantológiai nyitott kanalas lenyomatvétel. Úgy vélem, ez három olyan beavatkozás, amit a fogpótlástan szakorvosának tudnia kell. A fennmaradó tizenhetet – minden munkafolyamatra kiterjedően – a mai modern fotóprotokollnak megfelelően dokumentálva kell bemutatni, amelyből a vizsgabizottság hármat választ ki; azokat az elméleti vizsgára el kell hoznia a jelöltnek. Azt gondolom, hogy ezzel egy kicsit objektívebbé tettük a szakvizsgát, és ténylegesen le tudjuk mérni a valós teljesítményt.

Az Orális Implantológia pedig egyfajta ráépített szakvizsgaként fogható fel?

Lényegében igen, amely három lábon, három pilléren nyugszik: dentoalveoláris sebészet, a parodontológia és a fogpótlástan. Ugyanezen szakdiszciplináris indikátor beavatkozások jellemzik az Orális Implantológia szakvizsgát. Ha bele­gondolunk, az implantológiának van egy nagyon érdekes evolúciója, Magyarországon a pionír – dr. Kovács D. Géza személyében – egy protetikus volt, de az 1980-90-es évektől fogva mindinkább a szájsebészek privilégiumává vált, mostanra azonban mindez kezd egyensúlyba kerülni. A dolog sebészi része elvitathatatlan, de a fogpótlástani rész is ugyanolyan jelentőséggel bír a végeredmény tekintetében. Gerle elnök urat idézve: „Azt tudomásul kell vennünk, hogy nem azért helyeznek be implantátumot a csontba, hogy megerősítsék a csontot vele, hanem azért, mert arra szeretnének egy használható fogpótlást készíteni a páciens számára”.

Túl vagyunk az első olyan vizsgán, ahol mind a három szakterület közösen gyakorlati és elméleti vizsgát is tartott. Bizton állíthatom, egy kellő szakmai ismeretet felmérő vizsgáról van szó. Egyelőre pluszkompetenciát még nem ad, de a hangsúly a „még”-en van. Valamivel több, mint egy éve, a tiszti főorvos kérdésére válaszolva

a Szakmai Kollégium meghatározta, hogy milyen kompetenciákat javasol az implantológia területén.

Ezt az állásfoglalást 8 testület írta alá, amely nagy szakmai legitimitást ad. Ezt az állásfoglalást is magában foglalva most készül – az államtitkár asszony felkérésére – az implantológiai szakmai irányelv, amely elfogadása után szakmai iránytűje, szakmai és jogi hivatkozási alapja lesz a területnek.

Az új Fogpótlástan szakvizsga indikátor beavatkozásai között szerepel-e esetleg intraorális szkennerrel való lenyomatozás?

Egyelőre nem a gyakorlati vizsgán kötelezően elvégzendők sorában szerepel, de az elméleti vizsgára hozandó 17 indikátor esetben benne van, továbbá a CAD/CAM tervezés is. Úgy gondolom, hogy a tudást, azt azért számon lehet kérni. Az elvárható, hogy aki fogpótlástan szakvizsgát szeretne, az arcívet és artikulátor használatát ne csak elméletben tanulja meg, hanem alkalmazni is tudja a mindennapi gyakorlat során. Az ehhez szükséges eszközök  vállalható invesztíció árán beszerezhetőek, azonban egy 8-10 millió forintos eszköz esetén (napjainkban egy intraorális szkenner ára) ez nem elvárás. Azt viszont a rendelő számára kötelezővé tettük, hogy ennek a tudásnak a megszerzését biztosítsa a rendelő a jelöltnek. Ha ő nem is tudja ezt nyújtani, akkor biztosítsa. Mi pedig azért nem kérjük számon a vizsga gyakorlati részén, mert ha ugyan biztosította valaki egy rendelőben a tudásnak a megszerzését „A” berendezésen, a dolog annyira eszközhöz kötött, hogy nem fogja tudni alkalmazni „B” eszközön. (Az arcív ugyanígy egyébként eszközigényes, illetve eszközhöz kötött. Azt a tájékoztatóban leírtuk, hogy hozza magával mindenki a saját eszközét, mert a vizsgán lévő torzó kompatibilis kialakítású, így használhatják a saját, jól begyakorolt eszközüket.) Egyébként jól lehet látni azt a tendenciát, hogy a ma szakvizsgára jövők abszolút ilyen – digitálisan szkennelt és CAD/CAM tervezett – eseteket hoznak. Ma az jelentkezik erre a szakvizsgára, aki ebbe involválódott.

Szabadidős program prof. dr. Sós Csaba barátommal.

Melyek voltak azok az aspektusok, amelyekben a COVID-19 helyzet befolyásolta a munkáját? Oktatási rektor-helyettesként milyen többlet feladattal járt a koronavírus helyzet menedzselése?

Mint a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese, nekem ezzel nem kevés feladatom volt. Rektor úrral és a karokkal közösen komoly kihívásnak kellett megfelelnünk. A 2020 március-áprilisi jogszabályok által előírt tiltás – ti., hogy nem lehetett az egyetemeket személyesen látogatni -, abszolút szemben állt azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a hallgató a számítógép webkamerája előtt ülve nem tud megtanulni gyökérkezelni vagy éppen fogat preparálni. A 49 napos tényleges karantént követően újból kinyitottak az egyetemek. Akkor mi fordított vizsgaidőszakot vezettünk be abban az értelemben, hogy bár naptárilag már májust írtunk, az elmaradt gyakorlatok pótlását nem tettük a vizsgára bocsátás előfeltételének. Engedtük a hallgatókat vizsgázni anélkül, hogy elvégezték volna az előírt penzumot, azzal a kitétellel, hogy az a jegy, amelyet szerzett, az akkor vált csak érvényessé, hogy ha utána teljesítette a gyakorlati pótlást. Három hetet kellett gyakorlatban pótolni, így azt gondolom, hogy többé-kevésbé átvészeltük az első hullámot. A járvány második és harmadik hulláma során, tehát a 2020-2021-es tanév őszi és tavaszi szemeszterében, egy napra sem zártunk be. Sikerült megoldanunk, hogy végig személyes jelenléttel tartottuk meg a gyakorlatokat. Az előadások pedig egyfajta „hibrid” formában kerültek megtartásra. Mit jelent ez és miért volt erre szükség? Mindenekelőtt egy logisztikai csavart kellett megoldani, mivel az órarend nem tud azzal számolni, hogy valaki történetesen pl. Soroksáron lakik, ott hallgatná meg az előadást, majd onnan megérkezve kapcsolódna be a 15 perc múlva kezdődő gyakorlatba.   Ezért a tantermek és tanulói terek megnyitásával lehetőséget biztosítottunk arra, hogy az online formában rögzítésre került előadásokat az egyetemi campus területén kivetítve nézzék/hallgassák meg.

Ennek az időszaknak további különlegessége az volt, hogy a hallgatók egyrészt önkéntesen, másrészt kormányhivatalokon keresztül történő kirendelés alapján az Országos Mentőszolgálathoz, illetve fekvőbeteg ellátó intézményekbe kerültek egy-két-három hétre, ez változó volt. Természetesen a hallgatót nem érhette emiatt hátrány, a gyakorlati pótlás lehetőségét megteremtettük.

Óriási elismerés illeti ezért a társadalmi szerepvállalásért a medikusokat. Mit gondol, a negatív dologban is a pozitívumokat keresve: hasznukra válhatott ez a fajta kihívás is?

Ez nem is kérdés. Nyilván nem a csonkelőkészítésben, de a betegekhez való közeledésben, az orvos-beteg kapcsolatban ez egy olyan élmény és olyan tapasztalat volt a hallgatóknak, amelyet magukkal fognak vinni.

A társadalmi szerepvállalás kapcsán mindenképpen meg kell említeni a Fogpótlástani Klinika Diabéteszes Fogászati Munkacsoportját is. Erről mit érdemes tudni?

A klinikán több munkacsoport létezik, ezekben a kollégák természetesen zömmel, a szűken vett fogászattal foglalkoznak, de vannak olyan munkacsoportok is, amelyek például cisztás-fibrózisos, diabéteszes, Marfan-szindrómás betegek fogászati ellátását veszik részletesebben górcső alá. Ez abból fakad, hogy nekünk a transzlációs medicinát követve nem szabad csak a saját szakterületünkön megragadnunk, hanem az orvoslás egész vertikumát kell tudnunk követni. (Transzlációs medicina: az alapkutatások és klinikai kutatások eredményeinek, bővebben pedig mindenféle kutatási eredmény [alapkutatási, meta-analízis, kohort analízis, klinikai vizsgálat] mihamarabbi visszajuttatása a betegellátásba – a szerk.) Dr. Végh Dániel által, 2015-ben elindított munkacsoport célja a cukorbetegek fogászati ellátása során felmerülő problémák – alaposabb megértésén keresztül – a páciensek életminőségének a javítása. Jelenleg a világon, egyedülálló módon, ingyenes fogorvosi szűrővizsgálatot biztosítunk az 1-es típusú cukorbetegek számára egyetemi környezetben, ahol előjegyzés alapján fogadják a pácienseket. A szakrendelés célja, hogy a Semmelweis Egyetemen, de az egész ország területén, a diagnosztizált 1-es típusú cukorbetegek évenkénti fogorvosi ellenőrzése beépüljön a klinikai gyakorlatba. Munkánk során folyamatos kapcsolatban állunk a Magyar Diabetes Társasággal és a Nemzetközi Diabétesz Társasággal. Stratégiai partnereink az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, valamint a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért.

A transzlációs medicina, transzlációs oktatás milyen további lehetőségeket biztosít az egyetemi kötelékben kutatással foglalkozók számára?

A Szenátus nemrégiben fogadta el a Semmelweis Egyetemen a Transzlációs Medicina Központ megalakulását.

A doktori iskolában indított programra a Fogorvostudományi Kar munkatársai is jelentkezni fognak,

ez az érdekes témákon túl arra tanít, hogy a tudományos eredményeket miként lehet a leghatékonyabb módon tudományos cikkekben publikálni, és – ami ennél is fontosabb -, belátható időn belül a gyakorlatban is alkalmazni. A Transzlációs Medicina Központ ezt hivatott facilitálni.

A szintén Ön által bevezetett Betegjogi alapismeretek tantárgy mire készíti fel, mire trenírozza a hallgatókat?

Leginkább a való világra, ahol fel kell készülniük panaszos esetekre is. Annál sokkal több panaszos eset van, mint hogy egy burokban éljenek a kollégák. Jó eséllyel fognak ilyennel találkozni már hallgatóként, vagy akár rezidensként. Abban az értelemben mi különlegesek vagyunk, hogy mi mindenbe „beleállunk”. Értem ez alatt, hogy ami gyakran bevett példa, hogy félve a számlaadási fegyelemtől és a vizsgálattól, inkább akkor is megegyezik a kolléga a beteggel, ha meg van győződve az igazáról, nálunk nem fordulhat elő, mert a klinikán ezek kötelezően betartandóak. Nos, ezért tartjuk nagyon fontosnak ezt a tantárgyat, természetesen önmagában a betegdokumentáció fontosságát több szakmai tárgyon belül is külön hangsúlyozzuk, továbbá az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ tart egy betegjogi kurzust is az egyetemen. Az EESZT-vel kapcsolatban a hallgatók szintén kapnak oktatást, hiszen a diplomaszerzést követően akár magán-, akár NEAK-finanszírozott rendelőbe kerülnek, az EESZT-vel tisztában kell lenniük. A NISZ szintén tart egy előadást a hallgatóknak azzal kapcsolatban, hogy ma a Kormányablakon keresztül milyen ügyeket tudnak rutinszerűen intézni. Nekünk erre is fel kell készíteni a hallgatókat.

Hihetetlenül szerteágazó munkája mellett, ha marad szabad ideje, hogyan kapcsolódik ki szívesen?

Talán a kelleténél többet nézek tévét, viszont nem televízióműsort, hanem filmeket. Nagyon szeretem a filmművészetet, amikor egy alkotás el tud vinni engem valahova, akár más korba, más történelmi vagy élethelyzetbe.

Mely filmalkotások voltak a legnagyobb hatással Önre?

Kiemelném a Tűzszekereket, illetve a Cinema Paradisót. Emellett nagyon szeretem Szabó István filmjeit, nagy hatással volt rám Szabó Magda az Ajtó filmadaptációja is.

Egyfajta „take home message”-ként milyen tanáccsal látná el a frissen végzett hallgatókat?

Közhelyesnek hathat, de ettől még igaz, hogy abban, amit csinálnak, próbáljanak meg mind jobbak és jobbak lenni, ugyanakkor igyekezzenek több területen is kipróbálni magukat, hiszen jó eséllyel egy életet fognak azon a szakterületen dolgozni, amit elsőre választottak! Ügyeljenek rá, nehogy bent ragadjanak egy olyan területen, ami esetleg nem teszi boldoggá őket!

Köszönöm szépen a tartalmas beszélgetést!