A COVID-intézkedések enyhítésére irányuló terveket szorgalmaznak, mivel az adatok szerint az orvosok csaknem fele (47%) pályamódosításra vagy korai nyugdíjba vonulásra készül a következő 12 hónapban. Ugyanennyien jelezték, hogy valószínűleg csökkenteni fogják NHS (állami) kötelezettségeiket.
Ennek eredményeképpen a Brit Fogászati Szövetség – amely az adatokat gyűjtötte – sürgeti a kormányt, hogy készítsen egy érthető tervet a COVID-intézkedések reformjára és enyhítésére. Tízből közel kilenc (88%) fogorvos arról is beszámolt, hogy az egyszerhasználatos védőeszközök nagy hatással vannak a moráljukra.
Újra összpontosítani kell
78%-uk a szorongásuk fő forrásaként a pénzügyi bizonytalanságot említik és azt, hogy nem képesek a COVID előtti tevékenységi szintek elérésére.
További megállapítások:
- Az NHS fogorvosok csaknem kétharmada úgy véli, hogy nem fogja teljesíteni a kitűzött célokat. Ezek jelenleg a COVID előtti tevékenységi szint 60%-át teszik ki.
- 62% mondta, hogy új szellőztetőberendezésekbe fektetett be, kormányzati támogatás nélkül.
- 41%-uk azt állítja, hogy kénytelen volt a sürgős rendelések helyett a rutinrendelésekre összpontosítani. Hasonló arányt mutattak ki azoknál is, akiknek csökkenteniük kellett a magánmunkát.
A BDA becslései szerint a 2020 márciusától kezdődő egy év alatt teljesítendő időpontok közel 70%-a – mintegy 28 millió NHS-ellátás – elmaradt.
Ésszerű tervre van szükség
Shawn Charlwood a Brit Fogászati Szövetség általános fogorvosi praxisokkal foglalkozó bizottságának elnöke szerint:
„A világjárvány milliók számára tette lehetetlenné a hozzáférést, és kalapácsütést mért a munkaerőre, sokan már a kijáratot keresik. A praxisoknak sikerült elérniük a büntető célokat, de szörnyű áron. Azzal, hogy a rendeléseken nehéz PPE-ben kell dolgozniuk, azt kockáztatják, hogy az orvosok elvándorolnak ebből a szolgáltatásból. Az NHS fogászat helyreállítása lehetetlen, ha a fogorvosok nem hajlandóak dolgozni benne. Egyértelmű útitervre van szükségünk, amely feloldja a korlátozásokat, és minden rendelő számára biztosítja a szükséges támogatást. És határozottan szakít a jelenlegi szerződéssel” – mondta.
Forrás: Dentistry.co.uk