A Nemzetközi Dental Tribune alapján
Az egészséges száj világnapján (WOHD), az FDI a Fogorvosok Világszervezete szerte foszlatta a mítoszokat a szájüregi egészségügyi gyakorlattal kapcsolatban, arra bátorítva az embereket, hogy jobban informálódjanak és figyeljenek oda jobban a szájüregükre. Az 12 országban, 12.849 felnőtt részvételével kitöltött online kérdőív eredményei azt mutatják, hogy jelentős különbség van aközött, amit az emberek a jó szájüregi egészségügyi szokásokról gondolnak és aközött, amit valójában tesznek és amit a szakértők javasolnak.
Nyolc országban a válaszadók több, mint 50%-a hogy úgy gondolja, hogy fontos azonnal fogat mosni minden egyes főétkezés után. Ez a helytelen szájegészségügyi szokás a legrosszabb arányban Braziliában, Mexikóban, Egyiptomban és Lengyelországban (egyenként 84%, 81%, 62% és 60%-ban) van jelen. Az FDI azt javasolja, hogy legalább 30 percet várjunk az étkezés után a fogmosással, hogy elkerüljük a fogzománc meggyengítését.
Az FDI elnöke Dr. Patrick Hescot elmondta, hogy „Ennek a kérdőívnek az eredményei kiemelik a riasztó eltérést a tudás és a valódi jó szájüregi egészségügyi gyakorlat között. Azt szeretnénk, hogy ezen az Egészséges Száj Világnapon mindenki ellenőriztesse a szájüregi egészségét és megértsék, hogy a jó szájhigiéniai szokások elfogadásával elkerülhetőek a rizikó faktorok, és a rendszeres fogászati ellenőrzéssel segíthetnek megőrizni azt. Az egészséges szájüreg lehetővé teszi számunkra a beszédet, a mosolygást, a szaglást, ízérzékelést, érzékelést, rágást, nyelést és egy sor érzelem közvetítését magabiztosan, fájdalom, kényelmetlenség és betegség nélkül. A jó szájüregi egészség számít és jobb minőségű életre sarkall.”
A vizsgált országok többségében a válaszadók helytelenül hiszik azt, hogy fogmosás után fontos a szájüreget vízzel kiöblíteni. Ez a legnagyobb arányú mítoszt a válaszadók között Braziliában, Dél-Afrikába, Mexikóban Indiában és Kanadában (egyenként 77%, 75%, 73%, 67% és 67%). Valójában nem javasolt vízzel öblögetni közvetlenül fogmosás után, azért, hogy a fluorid hatása maximálisan érvényesüljön, ami optimalizálja a preventív hatását.
A megkérdezett válaszadók közel fele Indiában, Dél-Afrikában, Braziliában és Lengyelországban (52%, 49%, 48% és 42%-ban) gondolja úgy, hogy a gyümölcslevek fogyasztása jobb a szájüregi egészség szempontjából, mint a szénsavas italok. A gyümölcslevek azonban szintén magas cukortartalmúak lehetnek, amelyek fogszuvasodást okozhatnak. Az FDI azt javasolja, hogy a cukros italok fogyasztását tartsuk minimálisan az egészséges, kiegyensúlyozott diéta részeként.
Dr. Edoardo Cavalle a WOHD munkacsoport elnöke kijelentette, hogy „A jó szájüregi egészségügyi gyakorlat megértése és az életben korán való alkalmazása segít fenntartani az optimális orális egészséget idős korban is, mely biztosítja a hosszú életet fizikai fájdalomtól és gyakran az érzelmi szenvedéstől menetesen, amelyeket a szájüregi betegségek okoznak.”
Az alábbiak egyéb eredményeket tartalmaznak az orális egészségügyi gyakorlat tekintetében:
- A megkérdezett emberek 77%-a egyetért azzal, hogy a jó szájüregi egészség érdekében évente egyszer fel kell keresni a fogorvost, de a valóságban csak 52%-uk teszi ezt meg.
- A válaszadóknak csak 28%-a találja úgy, hogy a mérsékelt alkohol fogyasztás fontos a jó szájüregi egészség szempontjából.
A felmérést 2017. január 20-31. között a YouGov végezte el az FDI nevében. A számolást súlyozták és országosan elosztották minden 18 éves és idősebb felnőtt körében Nagy-Britanniában (2090), az Egyesült Államokban (1145), Ausztráliában (1018), Új-Zélandon (1055), Japánban (1006) és Kanadában (1002) az országos megjelenés a területek alapján megoszlott a 18 éves és idősebb felnőttek körében Brazíliában (1000), Mexikóban (1006), Lengyelországban (1004) és Dél-Afrikában (500), A 18 éves vagy annál idősebb felnőttek megjelenése a városban lakta területeken Indiában (1011), Egyiptomban (1012) volt.
A WOHD éves ünnepe március 20-án volt. 2013-ban kezdeményezte az FDI, annak érdekében, hogy világszerte növeljék a preventív tudatosságot és kontrollálják a szájüregi betegségeket. A WOHD-t globális partnerek támogatják, úgymint a Hery Schein, a Philips Sonicare és az Unilever.
Több információ a WOHD-ról a www.worldoralhealthyday.org -on található. A WOHD brossúra és számos kampányposzter és közösségi média mém ingyen letölthető a honlapról.