A régi idők bizarr fogászati megoldásairól többször írtunk már, például a mindenféle gusztustalanságból készült ősfogkrémekről, vagy éppen a hullarablók által életben tartott műfogsoriparról. De a 18. század végi állapotokat talán mindennél jobban jellemzi a kor egyik legnagyobb államférfija, George Washington műfogsorának története.
Már az is jellemző, hogy a mai napig tartja magát az a tévhit, hogy az Egyesült Államok első elnökének fából voltak a fogai – annak ellenére, hogy egykori Mount Vernon-i birtokán bárki megnézheti a vitrinben kiállított fogsort, amely pontosan nulla százalék fát tartalmaz. Az alaptalan legenda valószínűleg azért terjedt el, mert a műfogak az időtől vagy a sok vörösbortól megbarnulhattak, és valóban úgy nézhettek ki, mintha fából lennének.
Saját bevallása szerint Washingtonnak azért volt egész életében problémája a fogaival, mert fiatalon foggal törte a diót, de valószínűleg örökletes okok és a kor csapnivaló szájhigiéniai gyakorlata is közrejátszott. A fogtechnika akkoriban még meglehetősen kezdetleges volt, így a fogsorokat gyakran kellett igazíttatásra küldeni, de még így is fájdalmas volt a viselésük, és sokszor eltorzították a tulajdonosuk arcát. Washingtonnak például a természetesnél jobban előreugrott a műfogsora miatt az alsó állkapcsa, ami, korabeli források alapján úgy tűnik, eléggé zavarta is, állítólag keveset mosolygott és nevetett, sőt egyes visszaemlékezések szerint kifejezetten visszahúzódó volt emiatt.
Az évek során rengeteget bajlódott a fogaival, kisebb vagyont fizetett ki a fogorvosainak, és többféle műfogsort is hordott. Ezeket mindig a tudomány állása szerinti legmodernebb anyagokból készítették: ólomból, rézből, aranyból, elefántcsontból, lovak, szamarak, tehenek fogaiból – és emberekéből is. Állítólag a saját kihúzott fogait is őrizgette ilyen célból, de történelmi távlatból érdekesebb, hogy a jelek szerint a rabszolgái fogait is a szájába rakatta. Mentségére legyen mondva, hogy legalább fizetett értük. A könyvelése szerint 1784-ben meg nem nevezett feketéktől vásárolt 9 darab fogat, összesen 122 shillingért, jóval árul alul.
Közvetlen bizonyíték egyébként csak arra van, hogy rabszolgáktól vett fogakat, ezeket a fogorvosa használta fel, és hogy a fogsorában voltak emberi fogak. Annak nem maradt írásos lenyomata, hogy ezek a bizonyos fogak kerültek a szájába, de a rendelkezésre álló információk szerint ez a legvalószínűbb forgatókönyv.
A rabszolgák és George Washington viszonya egyébként a bőrszínükkel ellentétben nem volt fekete-fehér. A kor normáinak megfelelően maga az elnök is rabszolgatartó volt, már 11 éves korától, és a halálakor 317 fekete szolgált a birtokán, akik közül 123 volt a saját tulajdona. Arról eltérnek a vélemények, hogyan bánt velük, de annyi biztos, hogy rendszeresen alkalmazott fizikai büntetést, és az se okozott neki álmatlan éjszakákat, ha családokat szakított szét örökre azzal, hogy egy-egy tagjukat az ország másik felében adta el.
Az 1799-es halála előtt néhány hónappal írt végrendeletében viszont kikötötte, hogy a hozzá tartozó rabszolgákat a felesége halála után szabadítsák fel. A felesége, Martha Washington 1802-ben halt meg, de a rabszolgáknak még csak addig se kellett várniuk, már a következő évben, 1800-ban felszabadította őket. Na nem puszta emberiességből, hanem mert féltette az életét: úgy érezte, veszélyben van amiatt, hogy szolgái szabadságának záloga a saját halála.
George Washington műfogsorának története mindenesetre azt a tavaly botrányt kiváltó mesekönyvet is új megvilágításba helyezi, amelyben egy illusztráció szerepelt az elnök rabszolgáiról. Az olvasók azon akadtak ki, hogy a rajzon a feketék úgy mosolyognak munka közben, mintha nem is az őket tárgyként tulajdonló fehérek kénye-kedve szerint ugrálnának éppen. Ehhez tehetjük hozzá azt is, hogy a saját fogaikat aprópénzért eladó rabszolgái mosolya nemcsak őszinte, de ilyen makulátlan se nagyon lehetett.
Bolcsó Dániel
Forrás: index.hu
