Allogén csontblokkok túlélése

Implantációt segítő laterális augmentáció

Bevezetés

A funkció és az esztétika implantációs pótlással történő helyreállításához megfelelő csontmennyiségre és minőségre van szükség [1-3]. Ez fontos a megfelelő primer stabilitás és a hosszú távú sikeresség szempontjából. Az ún.  „golden standard” továbbra is az autológ csontblokk ^4,5 marad, mivel nem okoz immunológiai problémákat, és élő sejteket tartalmaz. Azonban a graft vitalitása erősen függ attól, hogy hogyan bántunk vele a műtét során [6].

Általánosan elfogadott, hogy az implantáció előtt szükség van – a Cawood és Howell osztályzás szerinti IV. és V. osztálynál – a blokkal történő augmentációra. A csontos allograft blokkokkal történő augmentációról nincs sok információ a szakirodalomban. Antonio Barona és mtsai [8]. egy 2009-es tanulmányukban jó eredményekről számoltak be, 13 páciensnél 24 allogén blokkal végeztek augmentációt a maxillán. Öt blokkot vertikális augmentációhoz használtak. A 24 blokkból kettő volt sikertelen a seb szétnyílása miatt, így ezeket el kellett távolítani. A többinél a későbbiekben 24 implantátum került behelyezésre, mindegyik megfelelő primer stabilitással. Contar és mtsai [9]. 2009-ben szintén publikáltak a témában, 15 páciensnél 34 allogén blokkot használtak, mindössze egy vált szabaddá. Az augmentált területekre 51 implantátum került be – megfelelő primer stabilitással. A 24–35 hónapos utánkövetés alatt egyetlenegy implantátumot sem vesztettek el. Carinci és mtsai [10]. 2010-ben, az atrofizált maxilla allogén blokkal történő augmentációjakor 98,3%-os sikerről számoltak be – 26 hónapos utánkövetés során. Az eredmények hasonlóak voltak, mint a csípőcsontból autológ csonttal végzett augmentációknál [11]. 2015-ben Krasny és mtsai [12]. 21 pácienst kezeltek 26 grafttal. Két esetben volt komplikáció, és egy esetben meg kellett ismételni a műtétet iatrogén hiba miatt. 3-6 hónapos gyógyulás után 33 implantátumot helyeztek be. Átlag 36 (28–50) hónapos utánkövetés során egy implantátumot sem vesztettek el. Araujo és mtsai [13]. 2012-ben egy átfogó tanulmányt készítettek, 194 páciens esetében összesen 253 allogén blokkot alkalmaztak – átlag 1 éves (3–66 hónap) utánkövetéssel. 95-100%-os volt a sikeresség.

Anyagok és módszerek

2013 novembere és márciusa között a Godt Smil Odense  rendelőben 15 pácienst kezeltek (ebből 9 férfi, 6 nő volt), a legfiatalabb 26, a legidősebb 78 éves volt. Ők az implantációt megelőzően a laterális augmentációhoz mind a két állcsonton 19 allogén blokkot kaptak. Valamennyi páciens jó általános egészségi állapotban volt, amennyiben szükséges volt, átestek megelőző parodontológiai kezelésen.

A sebészi beavatkozás

A műtét előtt egy órával a páciensek bevették a premedikációt, ami 2000 mg amoxicillinből (Imadrax), 1000 mg paracetamolból (Paracetamol) és 400 mg ibuprofénből (Ibumetin) állt. Valamennyi páciens 0,05%-os klórhexidin oldattal öblögetett 2 x 1 percig. Ugyanolyan erősségű klórhexidin oldattal átitatott gézzel lemostuk a páciensek arcát a szájuk körül. Infiltrációs érzéstelenítést használtunk mind bukkálisan, mind palatinálisan/lingválisan (Xyloplyin® 20 mg/ml + 12,5 mikrogramm/ml lidocain hidroklorid + adrenalin, DENTSPLY). A páciensektől kevés vénás vért vettünk, majd 10 ml-es csövekben (A-PRF®+) – Choukroun protokollja szerint – centrifugáltuk azt. Trapéz alakú mucoperiosteális lebenyt képeztünk, a szomszédos fogakat megtisztítottuk. Az allogén blokkokat (csípő- vagy állcsont eredetű) méretre faragtuk a szék mellett, majd oszteo­szintézis csavarokkal a recipiens területhez rögzítettük. A blokkot ezután tovább igazítottuk, hogy ne legyenek éles szélei, és mindenhol legalább 1 mm-re legyen a szomszédos fogaktól. PRF-et helyeztünk a blokkra, majd a sebet „per primam” zártuk Resilon (Glycolon 5-0) fonallal.

A műtét után szükséges amoxicillin (Imadrax) 1000 mg napi kétszer három napig és ibuprofén (Ibumetin, 400 mg) – paracetamollal (Pinex, 1000 mg) kombinálva fájdalomcsillapításra, szükség szerint.

6 hónappal később, amikor az implantátumokat behelyeztük, klinikailag vizsgáltuk a graft beépülését. Nem találtunk patológiás folyamatra utaló jelet, az előfúrásnál vérzett a terület, és minimális GBR-rel (vagy a nélkül is) be tudtuk helyezni az implantátumokat.

Eredmények

Valamennyi páciensnél problémamentes volt a gyógyulás. Mind a 19 blokk integrálódott a recipiens területhez, és a 6 hónappal későbbi fúrásnál fellépő vérzés 100%-ban jelen volt. A rezorpció mértéke igen változatos volt, ezt a csavarok fejétől mértük: 9 esetben nem volt rezorpció ehhez képest, a többi esetnél 0,5–1,5 mm volt ez (az oszteoszintézis csavarok fejeitől mérve). A blokk perifériás részei ugyan nagyobb fokú felszívódásnak vannak kitéve, ezt a jelenlegi tanulmányban nem mértük.

Megbeszélés

Megjegyzés: egyik esetben sem végeztünk vertikális augmentációt.

A bemutatott esetek egy olyan nagyobb mintának a részét képezik, amelyben több és komplexebb esetet vizsgáltak, többféle bioanyag felhasználásával. Ennél a nagyobb mintánál több sikertelen eset volt, ami kevésbé jellemző a szigorúan csak horizontálisan végzett augmentációknál. Így kijelenthetjük, hogy laterális augmentációhoz megbízható az eljárás.

A sebészek véleménye szerint a felszívódás mértéke az augmentáció szélességétől, a blokk adaptációja utáni kortikális vastagságától és az alkalmazás helyétől (mandibulánál fokozottabb) függ. Azonban a vélemény még nem elegendő bizonyíték ennek a megerősítéséhez, további jól megtervezett tanulmányokra van szükségünk.

Dr. Dadi Hrafnkelsson (Dánia)
Forrás: Dental Press