Alig két éve indult, és már idén az év fogászati kereskedőjének választották a Keverőcsőr Webáruházat. Dr. Handa Tibor fogszakorvossal, a Keverőcsőr Webáruház alapítójával és Cziglán Tamással, a webáruház marketing-tanácsadójával beszélgettünk.
Alig múltak kétévesek, de máris nagy elismerésben lehetett részük: a Hungarian Dental Award 2015 szavazásán a Dr. Gerlóczy Pál vezette szakmai zsűri és a közönség a Keverőcsőr Webáruházat tartotta az év legjobb fogászati kereskedőjének. Meglepte Önöket?
CZ. T.: Őszintén szólva nem számítottunk rá, hogy ilyen nagy megtiszteltetés ér minket. Köszönjük a bizalmat, megerősít minket abban, hogy jó úton járunk: két és fél éve indultunk, és már kétszer nőttük ki az üzletünket, a termékpaletta és a raktárkészlet megduplázódott, és nyitottunk a fogtechnikai termékek irányába is. Képesek vagyunk a megrendelt árut Budapesten 90 perc alatt kiszállítani, országosan másnapra. Miközben a dollár rendületlenül emelkedett (2,5 év alatt több mint 38%-kal!), igyekeztünk az ebből adódó többletköltségeinket nem a vásárlókra hárítani. Kényelmi szolgáltatásokat vezettünk be, de a vásárlók költségein mégsem emeltünk. A díj után sem tétlenkedtünk, még októberben új üzleti lehetőségekre vadásztunk Ázsia egyik legnagyobb fogászati kiállításán, a shanghaji Dentech-en.

Miben más egy fogászati kiállítás a Távol-Keleten?
H.T.: Méretben és sokszínűségben: A hamisított 1600 Ft-os Gradia Direct tömőanyagtól a legdrágább KaVo székig mindent meg lehetett találni nyolcszor nagyobb területen, mint amit itthon megszoktunk. Ahogy az autógyártók, úgy a fogászati eszközök neves nyugat-európai gyártói is egymás sarkát tapossák, hogy minél jobb pozíciókat érjenek el a hatalmas, több mint 1 milliárdos kínai piacon. Ezért óriási, attraktív standokkal voltak jelen. Nincs könnyű helyzetük a kínai gyártók fejlődése miatt, mivel ár-érték arány tekintetében a kínai gyártók meglátásom szerint már előrébb járnak. Rengeteg új üzleti lehetőség ígéretével jöttünk haza, melynek első eredményeit 2016. első negyedévétől vásárlóink is megtapasztalhatják.
Sokan vannak még most is, akik nem bíznak a kínai minőségben?
H.T.: Harminc-negyven éve így voltak a japán, tíz-húsz éve a koreai termékekkel is. Amióta Kína egy sajátos kapitalista gazdasági modellre tért át, megfigyelhető az ő termékeiknél is az ugrásszerű minőségi javulás. A Huawei, a Xiaomi, a Lenovo nemcsak az ár, hanem a minőség tekintetében is hódít, Kínában és a világon mindenhol. A kínai szakembereknek volt kitől tanulniuk, hiszen a világ legnagyobb cégei náluk gyártatják le a termékeiket. Ez a nyugati technológia párosulva a kínaiak szorgalmával gazdasági csodát eredményezett, ezt nem látni: vakság.
Sokaknak a kínai gazdasági csodáról a környezetszennyezés, a hatalmas szmogfelhők és a kegyetlenül kizsákmányolt munkások jutnak eszébe.
H.T.: Vannak, akik csak a szmogfelhőt látják és a kizsákmányolt kínai munkásokat, de közben az igazság az, hogy a világon Kína költ a legtöbbet megújuló energiára (melynek hatása 5-10 éven belül láthatóvá válik), egy shanghaji munkás jobban él, mint egy magyar. Ha valakinek a legolcsóbb, ugyanakkor képzetlen munkaerőre van szüksége, akkor nem Kínában keresi az üzleti partnereket, hanem pl. Bangladesben. A kínai gazdasági csoda másik titka, hogy a cégek nagy részétől az állam nem szed adót, csak a legnagyobbaktól.
[tabs type=”horizontal”][tabs_head][tab_title]Érdekességek Kínából:[/tab_title][/tabs_head][tab]• A shanghaji tanárok jobban keresnek, mint a shanghaji fogorvosok.
• A shanghaji ingatlanárak viszont magasabbak, mint Budapesten.
• Könnyebben és olcsóbban jutnak hitelhez a kínaiak, mint mi.
• Átlagosan napi 10-12 órát dolgoznak a kínaiak.
• Évente azonban több szabadság jár nekik, mint nekünk.
• 1 liter benzin ára 222 Ft volt kint jártunkkor.[/tab][/tabs]

Visszatérve a cég tevékenységéhez, újdonság volt, hogy tavaly bevezették az USA-ban már hagyományossá vált Black Friday-t. Milyenek az idei tapasztalatok, lehet-e sikeres egy ilyen kezdeményezés egy olyan professzionalista piacon, mint a fogászati alapanyagok piaca?
CZ. T.: Igen, nagyon is. A Black Friday-jel az volt a célunk, hogy az identitásunkat kifejezzük. Mi Hard Discountként definiáljuk magunkat, tehát olyan cégként, amely elsősorban weben értékesít, alacsony költségszinten működik. Üzenetünk: nálunk pénzt és időt spórolhat! El kell tudnunk viselni egyetlen napig ezeket az extra kedvezményeket, annak érdekében, hogy üzenetünket minden fogorvos számára eljuttathassuk.
Vannak olyan fogorvosok, akik táblázattal érkeznek (hol, mi a legolcsóbb), és vannak olyanok, akik nem foglalkoznak az árral. Fontos, hogy tudatosítsuk, több jövedelemre nemcsak önmagunk kizsákmányolásával, és rengeteg túlóra bevállalásával tehetünk szert, hanem a költségek optimalizációjával. A magyar piac sajátosságait figyelembe véve elmondható, hogy ha körültekintően választjuk meg, kitől rendeljük meg fogászati cikkeinket, éves szinten akár egy nyaralás árát is megspórolhatjuk.
[tabs type=”horizontal”][tabs_head][tab_title]4+1 TIPP a fogorvosi praxis költségeinek csökkentésére:[/tab_title][/tabs_head][tab]1. Használja a webáruházakat: csak azt vegye meg szaküzletben, amit feltétlenül szükséges! A webáruházakkal időt és pénzt spórolhat meg.
2. Ne csak a nagy értékű eszközein spóroljon: a fogászati anyagokon és a kis értékű eszközökön is sok pénzt meg tud takarítani.
3. Éljen a kedvezményekkel: tervezze meg, időzítse beszerzéseit! 60.000 Ft-os rendelésnél akár már 10%-ot spórolhat.
4. Fogorvosközpontúbb, ésszerűbb kiszerelések: Mindig gondolja át, van-e előnye annak, ha a legnagyobb kiszerelést veszi meg! Csak azért, mert egy cég nagyobb egységekben árul egy terméket, még nem biztos, hogy jobban is jár vele.
+1 Használjon ár-összehasonlító oldalakat: mielőtt fogászati terméket vásárol, nézzen körül alaposan a piacon! Látni fogja, hogy a Keverőcsőr ajánlata a legtöbb általa forgalmazott termék esetében mindent visz. És erre ÁrGaranciát is vállal a megjelölt termékeknél. [/tab][/tabs]