Emellett az ártalmatlan baktériumok elleni antitestek magas szintje csökkentette a vizsgált egyénekben a rák kockázatát. Ez az új tanulmány szignifikáns összefüggést talált több orális baktérium elleni antitest szintje és a hasnyálmirigyrák valószínűsége között, alátámasztva azt az elképzelést, miszerint ezek az egymástól látszólag távol álló tényezők kapcsolódnak egymáshoz. A több, mint 800 európai felnőtt vérvizsgálatának eredménye azt mutatta, hogy az egyik, fogágyra kifejezetten patogén baktériumtörzs, a Porphyromonas gingivalis elleni antitestek magas szintje a hasnyálmirigyrák kétszeres kockázatával kapcsolódik. Eközben azok a vizsgálati alanyok, akik az ártalmatlan, a szervezettel békében együttélő, ún. kommenzális baktériumok ellen termeltek sok antitestet, 45 százalékkal alacsonyabb kockázatot mutattak a hasnyálmirigyrákra nézve. A kutatók a vizsgálati eredményeket a Gut című folyóiratban publikálták.
„A dohányzásból eredő relatív kockázat-emelkedés nem sokkal több, mint kétszeres” mondja a Brown University epidemiológusa, Dominique Michaud, az írásban közreműködő egyik szerző. „ Ha tényleg kétszeres a jelentkező hatás, akkor ennek a felfedezésnek a jelentőssége nagyon nagy.” A hasnyálmirigyrák, amit nagyon nehéz diagnosztizálni, a sikeres diagnózistól számított hat hónapon belül a legtöbb halálos áldozatot szedi, és évi 40 000 halálesetért felelős csak az Egyesült Államokban. Több kutató, Michaud-t is beleértve, korábban is talált kapcsolatot a fogágybetegség és a hasnyálmirigyrák között, viszont a Gut-ban közölt írás az első tanulmány, ami a szájüregi baktériumok elleni antitestek kórjelző értékét vizsgálta, és az első tanulmány, ami a kommenzális baktériumok elleni immunválaszt összekapcsolja a hasnyálmirigyrák kockázatával. A fiziológiai mechanizmus, ami összekapcsolja az orális baktériumokat, és a rákot, még ismeretlen, de a tanulmány megerősíti a feltételezést, miszerint létezik ilyen mechanizmus.
„ Ez nem egy megalapozott rizikófaktor”, mondja Michaud, aki szintén első szerző Jacques Izard, a Harvard University Forsyth Intézetének munkatársával együtt. „ De egyre biztosabb vagyok abban, hogy valami van emögött, valami, amit jobban meg kell értenünk.” Izard, aki mikrobiológus, azt mondja, hogy a baktériumok fontossága a rákbetegségekben, egyre növekszik. ’” Az immunvédekezés befolyása a kommenzális és patogén baktériumokra kétségkívül szerepet játszik” mondja. „ Tovább kell vizsgálnunk a hasnyálmirigyrák kockázatával összefüggést mutató baktériumok szerepét”. Prospektív, kontrollált vizsgálat. A vizsgálathoz Michaud és Izard az Imperial College által vezetett European Prospective Investigation into Cancer and Nutrition Study nevű tanulmány keretein belül 10 országban összegyűjtött 500 000 vérminta és kórlap eredményeit vették figyelembe. Ezek közül 380 000 résztvevőnél részletes kórtörténet és vérminta is rendelkezésre állt. Ebből a populációból a kutatók 405 alanyt találtak, akinél hasnyálmirigyrák alakult ki, de más rákos megbetegedés nem, és vérminta is elérhető volt. A kutatók kiválasztottak 416 demográfiailag hasonló alanyt összehasonlítás céljából, akiknél hasnyálmirigyrák nem alakult ki.
A kutatást végzők a vérminták analizálása során nem tudták, hogy mely minták érkeztek rákbetegektől, és melyek nem. Az analízis 25 kommenzális és patogén orális baktérium elleni antitest koncentrációjának mérését foglalta magában. A tanulmány tervezésekor, és az elemzéskor a dohányzást, a diabéteszt, a testtömegindexet és a többi rizikófaktort figyelembe vették. A vizsgálati terv egyik fontos eleme volt, hogy a vérminta levételének ideje többször akár egy évtizeddel is megelőzte a rák diagnózisát, ami azt jelenti, hogy az antitest-szintek közötti jelentős eltérést nem a rák okozta. Ehelyett az alapvető mechanizmusok, amik összekapcsolják a Porphyromonas gingivalist és a hasnyálmirigyrákot, ok-okozati viszonyban állnak egymással, habár sokkal több kutatás kell az összefüggés megértéséhez. A kutatók úgy gondolják, hogy a magas kommenzális baktériumok elleni antitest-szint és a hasnyálmirigyrák közötti összefüggés egy nagyon aktív, veleszületett, rák elleni védő hatást jelezhet.
„Az immunvédelem genetikai determinánsai kritikus szerepet játszanak a hasnyálmirigyrák kialakulásában” írják a szerzők. „ Következésképpen elfogadható, hogy az orális baktériumok elleni antitestek jelei lehetnek a genetikailag erősebb immunválasznak, és karcinogenezis elleni védettséget nyújthatnak.” Michaud, aki a rák általános rizikófaktorait tanulmányozza, Izarddal együttműködésben tovább folytatja a szájüregi baktériumok és a hasnyálmirigyrák kapcsolatának vizsgálatát. A tanulmány fő finanszírozója a National Cancer Institute volt.