A hosszú távú és megbízható eredmények elérése érdekében fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a biológiai alapelveket. Az implantológusok portfóliójának szerves részét kell képeznie a csont- és lágyszövet kezelésnek, hiszen a stabil szövet az implantológiai beavatkozás sikerének alapvető feltétele. Ennek érdekében kemény- és lágyszövet augmentációra van szükség olyan anyagok segítségével, melyek az adott helyzethez és kórképhez a legalkalmasabbak. Fontos szempont az implantációs rendszer megválasztása, mert ez is meghatározó szerepet játszhat a megfelelő csontmagasság megtartásában. Ennek érdekében a kónuszos belső kapcsolattal rendelkező implantátumok használata javasolt, mivel ezek biztosítják a felépítmények szükséges stabilitását.
Az implantátum körüli csont-reszorpció számos okát ismeri a szakirodalom. Gyakran előfordul, hogy az implantátumokat túl vékony csontba helyezik be, továbbá az implantátumot legalább 2 mm-es csontrétegnek kell körbevennie, hogy az implantátum körüli szövetek stabilak legyenek . A kétrészes implantációs rendszereknek jórészt az a hátránya, hogy a felépítménynek van némi mobilitása. Húsz évvel ezelőtt Hermann és mtsai bebizonyították, hogy a csont-reszorpciót nem önmagában az implantátum elemei között felfedezhető rés okozza, hanem az implantátum és felépítmény között fellépő következményes mikromozgások . Ennek érdekében fontos, hogy olyan implantációs rendszert válasszunk, amely ezeket a mikromozgásokat teljesen kiküszöböli. Számos tanulmány kimutatta, hogy a Morse-kúpos belső kapcsolattal rendelkező implantációs rendszerek alkalmasak az efféle mozgások kiküszöbölésére, de ezen implantátum rendszerek között is vannak jelentős különbségek. Különösen a Morse-kúpos belső kapcsolattal rendelkező rendszerekre jellemző, hogy az implantátum és felépítmény között a legkevesebb mozgás érzékelhető. A Morse-kúpot úgy fejlesztették ki, hogy igen nagy stabilitást biztosítson, a kúp szöge maximum 1,5°. Az alább látható esetben használt implantációs rendszer (K3Pro, Argon Dental) ilyen belső csatlakozással rendelkezik. Ezek az implantátumok a radiológiai analízis során még 200 N maximális terhelés alatt sem mutatnak résképződést, sem mikromozgást. Ebben az esetleírásban a „stabil szövet koncepció” szerinti klinikai eljárást ismertetjük.
A páciens – a 3.6-os fogának máshol történt eltávolítása után – 2016-ban kereste fel a rendelőt, hogy az akkor fennálló foghiányát implantátum segítségével pótolják (1. ábra).
A preoperatív radiológiai felvétel csonthiányt mutatott (2. ábra).
A nyálkahártya-lebeny leválasztása és a műtéti terület gondos kürettálása után nyilvánvalóvá vált, hogy augmentációra van szükség (3. és 4. ábra).
A látványosnak tűnő defektus ellenére meglehetősen egyszerűnek bizonyult az augmentáció. Ez egy olyan hiány volt, amelyet meziális és disztális irányból is fog határolt, melyek fenntartották a csontvolument.
A regenerációs potenciál így nagyon magas volt, és sikeres prognózist ígért. Az implantátum behelyezési nyomatéka magas volt (5. ábra).
A szerző azokat a csontpótló anyagokat részesíti előnyben, amelyek teljesen felszívódnak, és természetes csont veszi át a helyüket. Az allogén csont pontosan ezekkel a kívánt tulajdonságokkal rendelkezik. Az itt használt csontanyag (Osteograft, Argon Dental) a Német Sejt- és Szövetpótlási Intézet által készített, emberi donortól származó csont volt. A csontanyagot PRGF (Plasma Rich in Growth Factors – növekedési faktorokban gazdag plazma) mátrixban (BTI) készítettük elő, hogy ún. „ragadós csontot” (sticky-bone) kapjunk. Ebbe az alvadékba ágyazva, a szemcsés anyag jobban adaptálható a csontdefektushoz (6. ábra).
Minden csontpótló anyagnak stabilizálásra van szüksége a mechanikai irritáció elkerülése érdekében, vagyis teljesen stabil pozícióban kell lennie a gyógyuláshoz. A mozgás akadályozza a mineralizáció folyamatát, amely kötőszövetes gyógyuláshoz vagy reszorpcióhoz vezet. Ebben az esetben a stabilizáció kétféle módon volt biztosítva. Először: egy nagyon merev membránt használtunk. Ez a membrán egy fehérjementesített vékony kortikális lemez volt, ami nagyon rugalmassá válik a rehidratációt követően. Másodszorra pedig a membránokat mindig szegecsekkel, csavarokkal vagy varratokkal kell oly módon rögzíteni, hogy a barrier membrán elmozdulása elkerülhető legyen. Ebben az esetben felszívódó szegecseket használtunk, hogy megvédje a membránt a bukkálisan és a nyelv által előidézett elmozdulástól (7. ábra).
A fix, kúpos csatlakozású implantátumokat – amilyeneket jelen esetben is használtunk – szubkresztálisan kell behelyezni. A feltárás megkönnyítése érdekében a záráshoz nem használtunk záró-csavart. Ebben az esetben mi 2 mm magas membrántartó csavart alkalmaztunk a kényelmesebb kezelés érdekében (8. ábra).
Öt hónappal a behelyezés után úgy láttuk, hogy a keratinizált íny sávja beszűkült, és az arc mozgásai átkerültek az alveoláris gerincre (9. ábra). Ez alátámasztja a kellően keratinizált íny meglétének fontosságát. Az implantátum felszabadítását a lebeny apikális részének leválasztásával végeztük (10. ábra).
Ha a membránt tartó csavar behelyezése egyszerű, mint ebben az esetben, akkor szinte mindig szükségtelenné válik a további csonteltávolítás (11. ábra).
A csavar eltávolítása után láthatóvá vált az eljárás által kiváltott előnyös hatás: A 12. ábrán jól látható az a kötőszövetes alagút, amely a membránt tartó csavar mintegy meghosszabbításaként, egészen az emergencia profil „belső kúpjába” vezet Ez a szövet meglehetősen merev és mozdulatlan volt. Érdekes lenne tudni a szövettani összetételt, mivel a makroszkópos értékelés meglehetősen nehézkes.
A szerző azt feltételezi, hogy ez egy bonyolult kötőszöveti struktúra, enyhe mineralizációval. Ehhez az esethez a szerző egy személyre szabott, anatómiai gyógyulási csavart készített, amely a keskeny apikális részhez illeszkedett, így az augmentált csontot nem kellett újra eltávolítani (13. ábra).
A még mindig elégtelen mennyiségű keratinizált szövet, valamint a lágyszövet vastagságának hiánya miatt autológ lágyszövet graftot vettünk a szájpadlásból, majd vesztibulárisan rögzítettük, hogy mindenféle mozgást kiküszöbölhessünk (14. ábra). A szövet vastagsága az implantátum-váll felett is fontos szerepet játszik; nem lehet kisebb 3 mm-nél, különben csontreszorpció következik be.
Két hónappal a feltárás után a végleges fogpótlással történő rehabilitáció következett. Mivel ebben az esetben egyedi anatómiai ínyformázót alkalmaztunk, az implantátum vállát teljesen lefedte a leírt kötőszövet (15. ábra).
A váll szabaddá tétele érdekében a ránőtt kötőszövetet egy speciális eszköz segítségével ismét eltávolítottuk, hogy a lenyomatvételi fejet rés nélkül csatlakoztathassuk az implantátumhoz (16. és 17. ábra).
Ennek következtében azonban az egész biológiailag felépített szerkezet megsemmisült (18. ábra).
A korona felhelyezésekor az érintett terület a makroszkópos vizsgálat során teljesen irritációmentesnek és gyógyultnak látszott (19. ábra).
Titán bázisra egyedileg tervezett, cirkóniumból készült hibrid műcsonkot rögzítettünk, majd szájba helyeztük, és ráragasztottuk a lítium-diszilikát koronát (20. ábra).
A posztoperatív radiológiai felvételen látható a résmentes illeszkedés, továbbá az eltávolított szövet a felépítmény apikális régiójában (21. ábra).
Négy évvel a behelyezés után klinikailag tökéletesen integrált, szövetveszteség nélküli helyreállítást figyelhetünk meg (22. ábra).
A CBCT-vizsgálat azt mutatta, hogy a határfelületen lévő csont teljes remineralizációja megtörtént (23. ábra).
A bemutatott eljárás – amely kezdetekben még nagyon kísérleti jellegű volt – ma már a szerző praxisában bevett, rutin kezelési módszerré vált, és ez az alapja a stabil szövet koncepciónak. A stabil szövet koncepcióhoz szükséges eszközök kaphatók. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az összes elemet – az anatómiai ínyformázótól a felépítményig – a kívánt geometriára módosították, ezáltal oly módon illeszkednek egymáshoz, hogy nem szükséges további szövetet eltávolítani a kezelt területen. A lenyomatvételi elem már nem érintkezik az implantátum vállával, hanem az belső kapcsolatban rögzül, amely lehetővé teszi a pontos lenyomatvételt anélkül, hogy azt a kúpos kapcsolat akadályozná. Az itt használt implantátum szolgál ennek a koncepciónak az alapjául. A Morse-kúpos belső kapcsolat lehetővé teszi bármilyen jellegű mozgások kiküszöbölését a felépítményen belül, és így nem lép fel csontreszorpció.
Az implantátum szabványos behelyezési mélysége 2 mm szubkresztálisan. Ez csak a Morse-kúpos kapcsolattal rendelkező implantátumok esetén lehetséges. Az implantátumot mélyebbre is lehet helyezni anélkül, hogy biológiai komplikációt okoznánk. A kemény- és lágyszöveti augmentációt természetesen oly módon kell alkalmazni, hogy megteremtsük a biológiai feltételeket a hosszú távú stabilitáshoz. Az augmentációs eljárásokat az adott klinikai szituációhoz kell adaptálni. Az esettől függetlenül az elegendő vastagságú lágyszövet biztosítja, hogy ne legyen csontfelszívódás. A szerző a praxisában az implantátum felett 4-5 mm szélességű, keratinizált ínyt igyekszik tartani.
Forrás: Implants 2021/4
Bevezetés A hagyományos szájsebészeti és orális implantológiai szemlélet az implantátumok eseménytelen gyógyulására, valamint az ehhez – az implantátumok osszeointegrációjához szükséges...
Bevezetés Az implantáció egy biztonságos és megbízható módszer a hiányzó fogak pótlására. Az elmúlt néhány évben az implantológia jelentős fejlődésen...
Bevezetés A teljes ívű fogimplantátum-rehabilitáció megvalósítható kezelési lehetőség azon betegek számára, akik fogatlanok vagy akiknek kihúzásra szoruló sérült fogaik vannak....
Az alábbi eset egy új eljárást mutat be, ahol egyéni, anatómikus ínyformázók kerülnek felhasználásra, egyetlen sebészi beavatkozással. A periimplantáris lágyszövet...
Három gyökérkezelt és tömött frontfogat el kellett távolítani – sokkot okozva a testtudatos hölgypáciensnek. Választania kellett: implantátumokat kap, vagy nagy...
Egy olyan világban, amelyet egyre inkább az azonnaliság igénye vezérel, a fogászat minden szintjének fejlődnie kellett, hogy olyan gyors, hatékony...
Fogtechnika éves előfizetés
10 000 Ft
Dental Magazinok éves előfizetés
23 500 Ft
Gengigel Prof
34 990 Ft
