Kiderült, hogy az Egyesült Királyság fogászati piaca „erőteljesen felépült” a járvány következményeiből, a Christie & Co. legújabb fogászati piaci áttekintése szerint. 2020 márciusában a fogorvosi rendelők kénytelenek voltak bezárni az egész világon, a kormányzati döntések hatására. Azonban, a felmérés kimutatta, hogy amint az újranyitással kapcsolatos tervek egyértelművé váltak, a fogászati piac iránt is kezdett visszatérni a bizalom.
Újranyitás
Ugyancsak pozitív változás volt tapasztalható júliustól, attól a hónaptól számítva, hogy a fogorvosi praxisok folytathatták a betegek személyes ellátását, és nem csak sürgősségi esetekben. Különösen nagy volt az igény a magánfogászatokra, ami a jelentés szerint a videohívás konzultációk élénkülésének tudható be. Ezen túlmenően azt mutatta ki a felmérés, hogy a praxis tulajdonosok 35% -a azt mondta, hogy magasabb a bevételük jelenleg, mint a COVID-19 előtt.
Végül a megkérdezett tulajdonosok mintegy 85% -a úgy véli, hogy a realizált bevétel 2021 második negyedévének a végére teljesen helyre fog állni.
Toborzás
A járvány egy nagyon kiélezett versenyhelyzetet teremtet toborzási szempontból és ez a munkatársak költségeinek növekedéséhez vezetett. A praxisok 2020 márciusi bezárása a kereslet és kínálat jelentős változásához vezetett. A magángyakorlatban dolgozó munkatársak közül többen úgy döntöttek, hogy az NHS (Nemzeti Egészségszolgáltatási Szektor) keretein belül látnak el több feladatot, ami ideiglenes többlethez vezetett.
Piac helyreállása
A jelentés azt sugallja, hogy az elmúlt időszakban nem volt áremelés, a COVID előtti árak pedig 2021 elején tértek vissza. A karantén időszakhoz képest, tehát 2020 júliusától folyamatosan nőtt a kezelések száma, mely 2021-re elérte a COVID előtti időszak 75%-át.
Paul Graham a Christie & Co. vezetője azt mondta: „Örülünk, hogy közzétettük legújabb fogászati piaci áttekintésünket, amely tartalmazza számos praxis tulajdonos véleményét és értékes statisztikáit. „Biztató, hogy az érzelmek annyira pozitívak, és a fogászat a mai napig ilyen jól átvészelte a COVID-19 által okozott hatalmas vihart.”
Forrás: dentistry.co.uk