A parodontális sínezés gyakorlati megfontolásai

Az okklúziós trauma az az állapot, amikor a szemközti állcsont által létrehozott direkt vagy indirekt stresszhatás a fogak parodontiumának károsodását okozza. Az okklúziós trauma lehet egyaránt akut és krónikus folyamat is. A traumatizáló erők hathatnak egészséges fogággyal rendelkező fogakra, ahol nincs tapadásveszteség, olyan fogakra, ahol van tapadásveszteség, de a fogágy gyulladásmentes, valamint gyulladással és tapadásvesztéssel is rendelkező fogakra is.
A primer okklúziós trauma esetében a terhelés ép, míg secunder okklúziós trauma esetén redukált fogágyra hat. A fogágy bizonyos mértékig képes maradandó károsodás nélkül viselni a terhelést, ám egy ponton túl a parodontium visszafordíthatatlan károsodása alakul ki. Az adaptív változásokat engedő okklúziós erők nem fokozzák a plakk okozta parodontális betegség terjedését, ellenben a hosszabb ideig fennálló traumatizáló erők a parodontálisan érintett és aktív gyulladásban lévő esetekben a tapadásvesztés előrehaladásával kell számolni. A fogak mobilitásának növekedése az egyik legáltalánosabb tünete az okklúziós traumának. Arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy a mobilitásnövekedés létrejöhet gyulladás okozta betegségektől is, legyen ez akár parodontális vagy periapikális elváltozás. Egy epidemiológiai vizsgálat szerint a kiindulási fogmozgathatóság fokozott klinikai tapadásvesztéshez köthető. Kiszélesedett gyökérhártyaréssel rendelkező fogak esetén fokozott szondázási mélység, tapadásvesztés és fokozott csontvesztés volt megfigyelhető, kifejezettebb mértékben, mint nem mobilis fogak esetén. Egyes tanulmányok alapján a fogak mobilitása hatással van a parodontális terápia sikerére is. Egészen pontosan a mobilis fogak kisebb tapadásnyereséget érnek el terápiát követően, mint a nem mobilis fogak . Egy másik tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy azoknál a fogaknál, ahol regeneratív parodontális műtéti beavatkozást végeztek, a mobilitás negatívan befolyásolta a végeredményt. A fogak természetes velejárója, hogy minimális szinten mobilisak, ugyanis a fogágyban való rögzülésük parodontális ligamentumokkal történik. A fiziológiás fogmobilitás határa 0,2 mm-es kilengés horizontális irányban. A Miller-féle klasszifikáció szerint, ha a kitérés ennél nagyobb mértékű, akkor fokozott fogmozgathatóságról beszélünk. I. fokú mobilitás jele, ha a fog koronájának kilengése horizontális irányba 0,2–1 mm közé esik, II. fokú mobilitásé, ha a kilengés 2 mm-nél nagyobb, kizárólag horizontális irányba, valamint III. fokú mobilitás esetén megjelenik a mozgathatóság vertikális irányú komponense is. Az okklúziós trauma kezelése kifejezetten összetett folyamat parodontálisan érintett fogak esetén. A kezdeti terápia a durva, majd később az enyhe okklúziós túlterhelések megszüntetéséből, a gyulladás csökkentéséből és ideiglenes sínezésből áll. Az ideiglenes sínezést általában interproximálisan flow kompozit pöttyök segítségével végezhetjük. Ha az állapot szükségessé teszi, oki, endodonciai és parodontális sebészeti beavatkozásokat is kell végrehajtanunk. A korrekciós fázis részét képezheti az orthodonciai ellátás, amely sok esetben végleges megoldást nyújthat a páciensek számára. Amikor a fogágy gyulladásmentes, permanens és szemipermanens síneket alkalmazhatunk, a már redukált fogággyal vagy megnövekedett mobilitással rendelkező fogak esetében.
A fokozott fogmozgathatóság számos módon károsítja az emberek rágófunkcióját, szájhigiénéjét és komfortját. A parodontális sínezés célja a rágóerő eloszlatása, így a negatív hatások kialakulásának minimalizálása. Amikor sínezést alkalmazunk, az operátornak értenie kell a sínezés biológiai és mechanikai alapjait. A fogaknak, a fogsorívben elfoglalt helyzetük alapján más-más irányban van nagyobb amplitúdójú mozgása. A mobilitást kioltó összekötés akkor is sikeres, ha több mozgatható fogat rögzítünk össze, de eltérő síkokban, vagy a mozgó fogat nem mozgó fogakhoz rögzítjük akár azonos síkban is. Manapság aranykorukat élik az üvegszálas anyagok, amelyek indikációja az anyagok fejlődésével rohamosan bővül. Az üvegszállal megerősített parodontális sínezés nem új keletű, ám ritkán használt ellátástípus, amely nagyban hozzájárul a parodontális terápiánk sikerességéhez. A parodontális sínek a szálak elhelyezkedése szerint lehetnek párhuzamos, szőtt vagy fonott szálúak, előimpregnáltak vagy sem, szén, kevlár, üveg vagy polyethilen anyagúak. Amikor az eset ellátására ideális sínezéstípust szeretnénk kiválasztani, értékelnünk kell a mobilitás súlyossági fokát, a tapadásveszteség mértékét, a kariológiai státuszt, valamint a sínezésbe bevonni kívánt fogcsoportok protetikai értékét. Amikor parodontális sínt készítünk, ügyelnünk kell arra, hogy abszolút izolálásban végezzük a folyamatokat, ugyanis adhezív módon történik az anyagok rögzítése. A parodontális sín lehet extra- vagy intrakoronális. Az extrakoronális sínezés esetében nem történik foganyagelvétel, míg az intrakoronális sínezés esetében igen. Ha extrakoronálisan sínezünk, a legkevesebb helyigénnyel rendelkező hálós szerkezetű síneket (például everStick NET, GC Europe, Leuven, Belgium) javasolt használni. Intrakoronális sínezés esetén a kavitás méretét a felhasznált sín dimenziói és a régióra ható erőhatások fogják meghatározni. A kavitást érdemes a kontaktpontok magasságában kialakítani tisztíthatóság és esztétikai szempontok miatt is. A felső front régióban ha intrakoronális sínezés mellett döntünk, akkor például az everStick ORTHO (GC Europe) üvegszálas sín kiváló választás, amelynek helyigénye 1 mm mély, valamint 1 mm széles kavitás, míg a posterior régióban, a nagyobb rágóerőnek kitett területen, inkább a vastagabb és szignifikánsan erősebb, több üvegszálat tartalmazó everStick PERIO (GC Europe) üvegszálas sínt érdemes alkalmazni.

A fogfelszínek megtisztítása után, szükség esetén, a kavitás kialakítását követően orthofoszforsavval kezeljük a zománcfelszíneket 40 másodpercig, kifejezetten ügyelve az interproximális területekre is.
A sav lemosását követően faékeket helyezünk a fogközökbe, amelyeknek célja az interdentális papilla tisztíthatóságának fenntartása. A következő lépésben fogselyemmel vagy parodontális szondával érdemes lemérni a felszín/kavitás dimenzióit, hogy a megfelelő méretű sínt tudjuk előkészíteni. Mivel a fentebb említett sínek előimpregnált anyagok, ezért nem kell egyéb adhezív előkészítést alkalmazni, de ügyelni kell arra, hogy a sínek felszíne ne kontaminálódjon szennyező anyagokkal.
A leszárított fogfelszíneket adhezív rendszerrel kezeljük (G-Premio Bond, GC), eloszlatjuk, majd megvilágítjuk. Kifejezetten ügyelünk arra, hogy az interproximális részek is megfelelően fedve legyenek az adhezívvel.

Ezt követően flow kompozitot (G-aenial Universal Injectable, GC) viszünk fel a fogfelszínre és az interproximális terekbe, de ekkor ezt még nem világítjuk meg. Az üvegszálas sínt kivesszük a csomagolásából és adaptáljuk a még meg nem világított flow kompozitba. A flow kompozitba ágyazott üvegszálas sínblokk egyben történő világítása szakaszosan történik, fogközönként 10 másodpercig, majd haladunk tovább, miközben a szomszédos fogakat védjük a fénytől.
Az üvegszálas sín minden felszínét kompozit kell hogy borítsa, ugyanis ha ez nem történik meg, az üvegszálak mentén a baktériumok a sín belsejébe juthatnak. A faékek és a kofferdám gumi eltávolítását követően ellenőrizzük az interproximális kontúrokat.

Ügyelni kell az interproximális részek tisztíthatóságára, a polírozottságára és a kiegyensúlyozott harapás kialakítására. A parodontális sín előnye a hídpótlással szemben, hogy a restauráció széli része távol marad a parodontális szulkusztól, így javítva a parodontium gyógyulásának lehetőségét. A megfelelően elkészített parodontális sínek alkalmazása sokszor szükségszerű és minimálinvazív technikának minősül az egyéb protetikai megoldásokhoz képest.

Dr. Tián Tamás