A gyökérkezeléssel foglalkozó magyar fogorvosok naprakészen követik tudományuk technológiai újdonságait, állítja dr. Krajczár Károly, a Magyar Endodontiai Társaság 43 esztendős elnöke. A Pécsi Tudományegyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján a konzerváló fogászati részleget vezető szakorvost pályájáról és munkája tapasztalatairól kérdeztük, illetve arról, hogy mikor tehetnek hazánkban is szakvizsgát az endodontusok.

Olyan gyerekkel, aki óvodás korában vagy akár 10-14 évesen orvos akart lenni, már sokkal találkoztam, olyannal viszont, aki a fogorvosi pályáról álmodott, eggyel se. Ön mikor döntötte el, hogy fogorvos lesz, s mi motiválta ezt a döntést? Volt-e a felmenői között szakmabeli?

Egy kis Vas megyei településről származom, szüleim pedagógusok voltak. Az általános iskolában még nem terveztem, hogy fogorvos leszek, ami érthető, hisz egy gyereknek fogalma sincs a fogorvosi munkáról. Gyerekkoromban mindig érdekelt a biológia, ugyanakkor jó volt a kézügyességem – barkácsoltam, modelleztem –, s ezt a tehetségemet hasznosítani szerettem volna, ezért olyan orvosi területek iránt érdeklődtem, ahol szükség van a manualitásra. A fogorvosi pályán a kézügyesség is fontos feltétel. Talán ez volt döntő a választásban. De arra, hogy ennek a pályának mi a lényege, mi a szépsége, és milyen emberi tényezői vannak a hivatásunknak, csak jóval később, az egyetemi évek alatt kezdtem rájönni.  Akkor, amikor a tanlaborban, szimulált körülmények között, fantomfejeken és műfogakon gyakorolva valóban kipróbálhattam a kézügyességemet, és később, amikor már valódi páciensekkel is találkoztam, és azt is kipróbálhattam, hogy ebben a szerepben miképp tudok kapcsolatot teremteni az emberekkel.

Pécsen diplomázott, ám utána nem maradt az egyetemen…

Egyetemi professzorom, dr. Szabó János állást ajánlott a saját rendelőjében, és ezt örömmel elfogadtam. Az alapellátó praxisban kezdőként nagyon sokat tanultam. Három évvel később, 2001-ben azonban már szakorvosként visszatértem a pécsi fogászati klinikára. Akkor a klinika konzerváló fogászati részlegén szakorvoshiány volt, dr. Lovász Tibor adjunktus úr elhunyt, illetve  több szakorvos kolléga, akik korábban oktatóim is voltak, otthagyta a klinikát. Különösen nagy volt a vákuum az endodontia szakterületén, így prof. dr. Szabó Gyula klinikaigazgató úrral akkor úgy állapodtunk meg, hogy én elsősorban ezt a szakterületet fogom tovább vinni, dr. Tóth Vilmos tanár úr, akkori tanszékvezetőm felügyelete alatt. 

Abban az időben a szakterület mennyire volt „forradalmi” állapotban, vagyis jöttek-e nagy számban új eljárások és műszerek, s ezzel a hazai klinikai gyakorlat mennyire tartott lépést?

Forradalmi újítások” éppen nem voltak, de a fejlődés akkor is folyamatos volt, és egyre gyorsuló ütemben zajlott. A kilencvenes évek közepén megjelentek a gyökérkezelésben a nikkel-titánium eszközök, s ezekkel már nálunk is elkezdtek dolgozni a kollégák. Ezek megjelenése kényelmesebbé és hatékonyabbá tette a munkánkat. Ugyancsak sokat fejlődött a kilencvenes években a képalkotó diagnosztika, a digitális technikával készített felvételek minősége pedig szinte évről évre javult.

A hazai vezető fogorvosi praxisok, illetve az egyetemi klinikák felszereltsége, valamint az orvosok felkészültsége lépést tartott a világgal. Talán ha egy-két évnyi lemaradásunk volt, és ez szerintem ma is így van. Manapság az újdonságok, információk sokkal jobban hozzáférhetőek, mint akár csak tíz évvel ezelőtt, minden sokkal gyorsabban bekerül a szakmai köztudatba. Rendkívül fontosnak tartom a szakmai irodalom követését, ami az információrobbanás miatt egyre nehezebb feladatot jelent mindannyiunk számára.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy az ember nem a szakirodalomból, illetve a kongresszusokon és a tanulmány­utakon okul a legtöbbet, hanem a saját munkája során szerzett tapasztalatokból és élményekből. Abból, hogy mit oldott meg jól, és mit hibázott el. Gyakran előfordul, hogy egy kezelés átlagosnak ígérkezik, az ember csinálja is rutinból, aztán jön egy kellemetlen meglepetés, mert valamivel nem számoltam. Az ilyen esetek szerénységre tanítják az embert.

Ha egy gyökérkezelés sikertelen, az nem tragédia, hisz a foghúzás után – ha feltétlenül szükség van arra a fogra, akkor – jöhet beültetés. Mivel az implantátumok beültetése és terhelhetősége egyre magasabb színvonalú, a szakmában akár az is kialakulhat, hogy nem kell túl sok energiát fecsérelni a gyökérkezelésre, hadd jöjjön a beültetés! Ön erről hogyan vélekedik?

Erről számos szakmai közlemény és előadás szól, de továbbra is az a többségi vélemény a szakmánkban, hogy a fogbeültetést a fogmegtartás helyett akkor ajánljuk, ha a fog konzervatív módszerrel nem megmenthető. Egy gyökérkezelt fog – természetesen – sosem lesz hasonló értékű, mint egy élő fog, a célunk azonban az, hogy minél később kerüljön sor az implantációra, mert a fogbeültetésnek – bármennyire is fejlődött ez az eljárás – megvannak a kockázatai. 

A gyökérkezelés sikertelenségét időnként az okozza, hogy a gyökércsatornába beletörik egy műszer. A műszerdarabok kiszedése többnyire a fogklinikák feladata. A gyökérkezelések kb. hány százalékában történik ilyen baleset?

–  A gyökérkezelések alig pár százalékánál fordul elő, hogy beletörik a fogcsatornába egy műszer. A műszertörés a gyökérkezelést végző fogorvosok egyik „mumusa”, de ennek a kellemetlen eseménynek nem feltétlenül van közvetlen hatása a kezelés kimenetelére. Mivel a műszertörések csak kis részénél indokolt a fragmentum eltávolítása, klinikánkon havonta átlagosan egyszer-kétszer végzünk ilyen beavatkozást. 

A műszer eltávolítása milyen arányban sikeres?

A sikerességet sokféleképpen lehet definiálni, de hozzávetőleg az esetek háromnegyedében ki tudjuk szedni a műszer betört darabját. Ez a sikerességi ráta megegyezik a szakirodalmi adatokkal.

A műszer beletörésének mi a fő oka: a műszer maga vagy az orvos?

Az ügyetlenség mindig benne van a sikertelenségben. A fő ok, hogy túlbecsülöm a műszer igénybevehetőségét. Magyarországon az orvosok – takarékossági okokból – gyakran túlhasználják a műszereket. Drága műszerekről van szó, ezért többen igyekeznek minél több alkalommal használni azokat. Ha a sterilizálás után nagyítóval megvizsgáljuk a műszereket, akkor látni lehet azokat a sérüléseket, amelyek miatt a műszer újabb használata már túlzott rizikóval jár. Ez a kontroll ha elmarad, akkor nő a beletörés esélye. A műszergyártók egyre inkább azt javasolják, hogy csak egy fog kezeléséhez használjunk egy eszközt, ezzel a műszer elhasználódásából adódó hibák csökkenthetők. Klinikánknak egyébként van egy kutatási programja, aminek célja, hogy összegezzük a fogcsatornába beletört műszerek eltávolításának tapasztalatait. Azt kutatjuk, milyen paraméterek határozzák meg a beletört műszerdarab eltávolításának a sikerességét. Ezt befolyásolja, hogy hol és miképp helyezkedik el a beletört műszer, és milyen az aktuális csatornaanatómia. A kutatás egyik remélt eredménye, hogy érdemben hozzá tudjunk járulni a döntési stratégiához a műszereltávolító kezelések megtervezésekor, illetve javaslatot tudjunk adni arra vonatkozóan, hogy milyen módszert célszerű választani a beavatkozásra. A beavatkozások különböző módszerrel végezhetők el, a műszerdarab elhelyezkedésétől függően igyekszünk optimalizálni a beavatkozás technikáját. Klinikai vizsgálataink eredményeit a közelmúltban sikerült publikálnunk. Jelenleg kihúzott fogakon végzett különböző ex vivo vizsgálatokat tervezünk.

Magyarországon egyelőre nem tehet egy fogorvos endodontia szakvizsgát. Ebben várható-e változás?

A Magyar Endodontiai Társaság (MET) elnöksége a közelmúltban tett javaslatot a Szakmai Kollégium Fog- és Szájbetegségek Tanácsának és Tagozatának az endodontia szakképzés megvalósítására. Ez egy 36 hónapos posztgraduális képzés lenne, mely sikeres teljesítését követően a fogorvos kollégák endodontia szakvizsgát szerezhetnek.

Az orvosi egyetemek ötéves képzésébe nem fér bele az, hogy a fogorvostan-hallgatók részletesen, a gyakorlatban alkalmazva is megismerjék az endodontia összes aspektusát, kezelési eljárását, illetve a gyökérkezelés során használt valamennyi technikát. Hangsúlyozottan, nem egy általános endodontiai képzést kapnak majd a kollégák, ami az egyetemi tananyag ismétlését jelentené, hanem olyan diagnosztikus és terápiás beavatkozásokat ismernek meg az elméleti, majd a gyakorlati képzésben, amelyek képessé teszik őket a szakorvosi tudást igénylő esetek ellátására.

Mivel a MET elnökségében minden egyetem képviselteti magát, sikerült egy konszenzusos programot összeállítani, ami az Európai Endodontiai Társaság posztgraduális képzésről szóló irányelveinek is megfelel. 

Kaptak már választ a minisztériumtól?

Tudomásom szerint még nem, de reméljük, hogy a tárca egyet fog érteni a javaslattal.

Addig se tétlenkednek, Pécsett, május végén már negyedik alkalommal rendeznek endodontiai továbbképzést fogorvosoknak és rezidenseknek. Mi fér bele az öt napba?

A már hagyománnyá vált nyári továbbképzésünkön egyre több szakterület képviselteti magát. Az egynapos elméleti képzésen endodontia, restauratív fogászat és parodontológia lesznek a fókuszban. A további napokon kiscsoportos klinikai gyakorlatok folynak, ugyanezen témákban. Számomra természetesen a mikroszkópos endodontia gyakorlati kurzus a meghatározó. Ezen az idei évben összesen hatan vehetnek részt, s annak érdekében, hogy a résztvevők minél több gyakorlati tudáshoz jussanak, több páciens kezelését is arra a hétre időzítjük. Ezeken a kurzusokon én is rendkívül sokat tanulok, mivel minden alkalommal több, egyetemeken vagy endodontiai magánpraxisban dolgozó kolléga is instruktorként vesz részt a gyakorlaton. Külön kiemelném dr. Komora Pétert, aki a MET titkára és dr. Jens Emmelmann kollégákat, akik kezdettől fogva önzetlenül, csak a szakma szeretete miatt jönnek ilyenkor Pécsre, de rajtuk kívül is vannak visszatérő szereplői a továbbképzésnek. 

Személyes kérdéssel kezdtem, hadd fejezzem be azzal: önnek hány kezelt foga van?

Sajnos sok, a kezeléseken főképp gyerekkoromban estem át.

Szerette az édességet?

Minden gyerek szereti. 

A kezeléseket egyébként hogyan viselte?

Úgy, mint más: szorongva. Amúgy a fogorvosok jobban félnek a foguk kezelésétől, mint a szakmán kívüliek. A páciensek a fájdalomtól félnek, mi attól kevésbé, viszont átgondoljuk egy-egy kezelés minden esetleges következményét, prognózisát, s ez több aggodalmat okozhat, mint a pillanatnyi fájdalom.

Ungár Tamás

Ossza meg véleményét!

A DENTAL.HU a fogászati szakma portálja.

Az Ön véleménye, hozzászólása, aktivitása legalább olyan fontos, mint a cikk, amit elolvasott. Ossza meg a cikket ismerőseivel vagy szóljon hozzá, mondja el véleményét a Facebook oldalunkon.