A megnövekedett számítógéphasználat fokozott kockázatnak teheti ki a tinédzserek orális egészségét – mutatja meg egy új tanulmány.
Azok a tinédzserek, akik több, mint három órát töltenek naponta a számítógép mellett, nagyobb valószínűséggel hanyagolják el a szájápolást és az orális egészségüket.
A kutatók arra jutottak, hogy a 18 év alattiak, akik ennél is több időt töltenek a számítógépnél, általában kevesebbet mosnak fogat, fogselymeznek, vagy látogatják meg a fogorvost.
‘a nyilvánvaló bizonyítékok száma egyre nő, melyek azt sugallják, hogy a fokozott számítógéphasználat kapcsolatbán áll a tinédzserek elszaporodó egészségügyi problémáival’- mondta Dr. Nigel Carter OBE, az Orális Egészségügyi Alapítvány főigazgatója.
‘A múltban sok figyelmet szenteltek az elhízással, dohányzással és ivással kapcsolatos viselkedésváltozásoknak, de most olyan jeleket is látunk, amelyek arra utalnak, hogy ez egy ember szájegészségét is károsan befolyásolhatja.’
‘Míg az internet és a számítógépes játékok gyakran szükségszerűen hátráltatátják a gyermekek fejlődését, fontos, hogy a gyermekek maguk is előtérbe tudják helyezni egészségüket.’
Hiányzás az iskolából…
A sokat számítógépező fiúk körében 50% alá esett azoknak a száma, akik naponta kétszer mosnak fogat, fedte fel a tanulmány.
A vérző íny jelensége 25%-kal valószínűbb azoknak a tiniknek a körében, akik napi több, mint 3 órát ülnek gép előtt.
Ennek következtében a gyerekek kétszer nagyobb valószínűséggel hiányoznak az iskolából fogászati probléma, fájdalom miatt.
‘Már-már kényszerítő a szükség a több oktatásra: mind a fokozott számítógéphasználat következményeit illetően, mind a jó szájhigiénié fenntartásával kapcsolatban’ – folytotta Dr. Carter.
‘Ezekre még azelőtt kell felhívni a gyermekek és családjaik figyelmét, mielőtt észlelnék a fent említett problémák negatív hatásait egészségükön és közérzetükön.’
Megnövekedett cukorfogyasztás
Minél hosszabb időt tölt egy tizenéves a számítógép előtt, annál több cukrot fogyaszt – mutatják a tanulmány eredményei.
A szénsavas üdítőitalok és cukros gyümölcslevek fogyasztása jelentősen megugrott azoknál, akik több mint három órát számítógépeznek minden nap. Ezek a tinik gyakrabban hagyták ki a reggelit és kevesebb gyümölcsöt, zöldséget fogyasztottak.
‘A fogszuvasodás a leggyakoribb krónikus probléma az Egyesült Királyságban felnövekvő gyermekeknél – és ezt a rengeteg cukor okozza’ – összegezte Dr. Carter
A cukor által okozott kár nyilvánvaló
‘Ennek eredményeképp egész Nagy-Britanniában gyermekek ezrei rendelkeznek tömésekkel, a legrosszabb esetben pedig elrohadt fogaikat el kell távolítani.
A nassolás megszüntetése és a cukorfogyasztás szigorúan étkezési időpontokra való korlátozása segít abban, hogy a fogak gyógyulhassanak és sokkal kisebb valószínűséggel alakul ki fogszuvasodás’