A megfelelő lupe kiválasztása

Ezzel szoros összefüggésben terjedőben van a különböző nagyítók használata. Ez a cikk a megfelelő lupe kiválasztásához kíván segítséget nyújtani. A mikroinvazív fogászat – de az általános praxis is – olyan finom részletek észlelését igényli, amelyeket nagyítás nélkül már nem láthatunk. Ha nem kívánunk a páciens mellett órákon át kényszerpozícióban, a szájába hajolva, a fejünket görcsösen tartva dolgozni, előbb-utóbb el kell köteleznünk magunkat valamilyen lupe vagy/és esetleg mikroszkóp mellett. Mindjárt az elején le kell szögezni, hogy a jól beállított(!) lupe nem rontja a szemet, viszont a jó látás miatt élvezetessé teszi a munkát, még akkor is, ha hosszú ideig dolgozunk. Ha visszatekintünk a nagyítók történetére, láthatjuk, hogy a fogorvosok hamar ráéreztek ennek jelentőségére. Az irodalom szerint egy német orvos, Saemisch már 1876-ban használt a műtétekhez egy szemüvegre szerelt nagyítót, amely hamarosan elterjedt a fogorvosok körében is. Utána azonban egy majdnem évszázados Csipkerózsika-álom következett, s a nagyítás iránti érdeklődés csak a múlt század hetvenes éveiben éledt újra. A precizitás nagyfokú igénye, valamint az a felismerés, hogy a jó látás – nagyítás – a motoros ügyesség fejlődését eredményezi, ma már a fogorvosi munka szinte elengedhetetlen feltételévé teszi a nagyítást.

A mikroszkóp, mint tudjuk, már a XVII. század végétől ismert és csodált szerkezet, hisz Leeuwenhoek már 1674-ben bemutatta mikroszkópját a Royal Societynek, és ezzel meg is indított egy lassú fejlődést a tudományban. A mikrobiológia, az anatómia, a patológia, az orvostudomány sikerrel alkalmazta ezt a találmányt. A klinikumban azonban csak 1921-ben kezdték használni, amikor is Carl Nylsen fülműtétet végzett binokuláris mikroszkóp alatt. A következő és igen jelentős dátum 1950, ekkor Barraquer sikeres corneaműtétről számolt be. Ezután a mikroszkóp gyors terjedése következett. 1960 már a mikrovaszkuláris sebészet születésének dátuma, ebben az évben Suarez 1 mm-es vérerek anasztomózisát oldotta meg sikeresen. Ezzel lerakta egy új szakterület, a mikrosebészet alapjait, átalakította a sebészetet, és a többi orvosi diszciplína ilyen arányú fejlődésének is nagy lökést adott. A fogászatban is elterjedt a nagyító eszközök használata, sok egyetemen megismerkednek a hallgatók a mikroszkóppal, a lupe használata pedig kötelező. A fogorvosi lupék mindkét szem elé helyezett egyszerű vagy összetett optikai rendszerek, melyek lencse (lencsék/prizma) segítségével hoznak létre nagyított képet egy bizonyos szintű térbeli megjelenéssel. Minden esetben – viselt rendszertől függően különböző mértékben – a szemnek konvergálnia kell a munka során, még ha nem is annyira, mint nagyítás nélkül. Ez a konvergálás vezet a szem elfáradásához. A nagyítók nagymértékben csökkentik a konvergálás szükségességét, és „megkönnyítik” szemizmaink munkáját. Azonban nagyon fontos, hogy a lupe jól legyen beállítva! Bár minden lupe domború lencsével rendelkezik, design és lencse-összeállítás tekintetében nagyban különböznek egymástól.

Egyszerű lupék
Egy pár egymás mellé helyezett domború lencséből áll. Egyszerű nagyító, igen limitált nagyítási kapacitással, a nagyítás mértéke ugyanis a lencse átmérőjének vagy domborúságának növelésével lehetséges, ami viszont egy mértéken túl (2* nagyítás) alkalmatlanná teszi fogászati alkalmazásra. A lencsére eső fénysugár megtörik a lencse felületén, és a lencsén át a különböző hullámhosszúságú összetevők különböző sebességgel haladnak. Ez okozza a domború lencse szélein a szivárványeffektust és a méretbeli torziót. A látott kép mélységélessége javul, ha a lencsét a tárgyhoz közel helyezzük, azonban ilyenkor csökken a munkatávolság, közel kell hajolnunk a pácienshez. Ha viszont a szemünkhöz helyezzük közel a lencsét, a mélységélességből áldozunk fel a munkatávolság javára. Egy egyszerű lupéval is jobban látunk, mint nélküle, azonban ezzel még nem tehermentesítettük a szemizmokat, és továbbra is kényelmetlen pozícióban dolgozunk, amely egész izomzatunkra terhelőleg hat. Ezért ezen eszközök mellett egyedül az alacsony áruk szólhat.

Összetett lupék (Galilei-rendszerű nagyítók)
A nagyítás mértékét és minőségét növelendő két lencsét helyeznek el egymás után, bizonyos térközt kihagyva. A két lencse nagyítása, a többszörös refrakció egymást erősíti, így a kép mérete (a nagyítás) nagyobb, a munkatávolság növelhető, és a mélységélesség is javul. A domború lencse színbeli korrekciója is lehetséges. Ehhez a lencsét színtelen ragasztóval két olyan üvegdarabból kell összeragasztani, amely részek színaberrációja kioltja egymást. Ügyeljünk azonban arra, hogy nem minden összetett lupe ilyen! Nagyítónk kiválasztásakor igen körültekintően kell eljárnunk. Amennyiben lehetőségünk van rá, érdemes a különböző rendszerű és gyártmányú lupékat egymás után felpróbálni, erre kiváló lehetőséget szolgáltatnak a nagy kiállítások.

Prizmás lupék (Kepler-rendszerű nagyító)
A prizmás nagyítók felépítésük alapján kis teljesítményű teleszkópnak tekinthetők. Kepler teleszkópjában az okulár is domború lencse volt, ez az összeállítás nagyobb látómezőt eredményezett, és megnőtt az eye relief, azonban fordított képet kapunk. Míg az összetett lupék esetében a refrakciós felületek növelése érdekében két lencsét helyeznek egymás mögé, levegőt tartalmazó térközzel, a prizmás lupék esetében a fény két prizmán halad keresztül, többször visszaverődve a határolólapokon. Ily módon a tubus lerövidül, és a lupe alkalmas arra, hogy egy szemüvegre vagy fejpántra rögzítsük. Mindazonáltal a súlya így is jelentős, ezért a fejpántos megoldás nagyobb stabilitást biztosít a jobb rögzítettség miatt. Ez különösen igaz a 3,5-esnél nagyobb mértékű nagyítás esetén. Ez a lupe a lencséknek és a prizmáknak köszönhetően nagyon szép képet ad nagyobb – fogászatban ajánlott – maximum 5-szörös nagyításban, nagy képmélységgel, elegendő látótérrel és munkatávolsággal is. Ennél részletesebb képet csak operációs mikroszkópon keresztül nyerhetünk.

A lupe alkalmazásának előnyei
Ha egy tárgyat nagyítás nélkül jobban akarunk látni, közelebb hajolunk hozzá. Minél jobban közelítünk felé, a szemlencse annál gömbölyűbbé válik, miközben a meziális szemmozgató izmok a szemgolyót a középvonal felé fordítják. Ezt hívjuk akkomodációnak. A külső és belső szemmozgató izmok segítségével nézünk jobbra vagy balra, valamint közelre vagy távolba. Az aprólékos fogorvosi munka során a 11 és 13 inch közötti távolságban vagyunk a munkaterülettől. Mindenesetre a lehető legközelebbi pozíciót vesszük fel, amelyet izmaink (szem, hát, nyak) hosszabb ideig biztosítani tudnak. Nagy interpupilláris távolság esetén még nagyobb a szemgolyók konvergenciája kis munkatávolságnál. A munka során nem mozdulatlanul ülünk, hanem még ha kismértékben is, de folyamatosan változik a szemés testpozíciónk. Lupe viselésekor ez a mozgás lecsökken, mert alkalmazkodunk az optikai rendszer munkatávolságához, és a szemizmok is a lupe nagyítórendszerének konvergenciájához igazodnak.
A nagyítóhasználat következtében megnövekedett munkatávolság lényegesen kényelmesebb testtartást tesz lehetővé a fogorvos számára. A hát-, nyak-, váll- és szemfájdalmak, amelyektől a fogorvosok szenvednek, abból erednek, hogy a jobb látás érdekében igen közel kell hajolniuk a pácienshez. Ebben a pozitúrában a fej túlságosan előre kerül a gerincoszlop vonalában lévő egyensúlyi pozícióhoz képest, így stabilizálni, megtartani a gravitációval szembeni komoly izommunkát igényel. Nagyító használatával növelve a munkatávolságot jelentősen növelhetjük a komfortot is, ami könnyebbé teszi a munkát.

Megvilágítás
Egyszerű tapasztalás, hogy a megfigyelt tárgy megvilágításával a részletek jobban megfigyelhetők, magyarul, jobban látunk. A gyártók eleinte csak a fejpántos lupékhoz ajánlottak világítást, de az utóbbi időben már a szemüvegre rögzített lupékhoz is kínálnak. Ez különösen a 4-es feletti nagyítás esetén fontos. Általában elmondhatjuk, hogy a vizsgált tárgy, terület világosabb lesz mind a látótér, mind a munkatávolság növelésével. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy egy optikai rendszerben minden refrakciós felszín a továbbított fény 4%-os veszteségét okozza. Ez prizmás lupe esetén jelentős fényességbeli veszteséggel járna. Azonban szerencsére kifejlesztettek egy speciális antirefleksziós bevonatot, amelyet magas nyomás alatt, magas hőmérsékleten visznek fel a lencsére. Ez a bevonat a lencse effektívebb fényátbocsátását eredményezi. A lencsebevonat minősége is befolyásolja azonban a látott képet színhűség tekintetében, tehát ezt a faktort is vegyük figyelembe a lupe megválasztásakor. Gondosan kell tehát eljárnunk a vásárláskor, és türelmesnek kell lennünk a lupe beállításának megtanulásakor, mert a rosszul beállított nagyító a szem elfáradásához vezet.

A megfelelő lupe kiválasztásánál figyelembe kell venni az eszköz exit pupil-ját. Az exit pupil a nagyító fontos karaktere, amely alatt azt a képzeletbeli korongot értjük a lencse (okulár) előtt, amely az eszközből távozó összes fénysugarat tartalmazza a legkisebb átmérőnél. Ezt a pontot image cross-over point-nak is nevezik, ugyanis itt válik a fordított állású kép ismét egyenes állásúvá. Hogy a nagyítóval megfigyelt tárgyat jól lássuk, az exit pupil az írisz felszínére kell, hogy essen, a pupillanyílással egy vonalban, koncentrikusan elhelyezkedve. Ha a pupilla átmérője ugyanakkora vagy nagyobb, mint az exit pupil, akkor a nagyítóból érkező összes fény eléri az ideghártyát, és a kép éles lesz. Amennyiben a pupilla nem tud olyan méretűre kitágulni, mint az exit pupil átmérője, a kép homályos, elmosódott lesz. A jól beállított lupe esetében az exit pupil pontosan az írisz közepén és felszínén helyezkedik el. Ha a centrálás nem jó, holdsarló alakú, gyéren megvilágított képet látunk. Amennyiben az eltérés nem sok, nem okoz kettős látást, a szemünk igyekszik alkalmazkodni konvergálással, a pupilla tágításával, illetve állandó refókuszálással. Ez azonban megerőlteti a szemet, hamar elfárad.

Normális fényviszonyok mellett az átlagos pupillaméret 3 mm, így nagyon kis hibahatárral kell dolgoznunk, ha ezen belül kell beállítanunk a 2 mm átmérőjű exit pupilt. Az 1 mm széles perem kicsi ugyan, mégis lehetőséget ad bizonyos fokú szabad szemmozgásra, a fej mozgatása nélkül is. Amennyiben a lupe távolabb van a szemtől annál, hogy az exit pupil az írisz felületére essen, a fénysugár már nem a legszűkebb átmérőnél éri a pupillát, nem engedve semmi szemmozgást. Ez valósággal lemerevíti a szemmozgató izmokat. Ilyen esetben már a legkisebb látótérváltáshoz is a nyakizmok munkája szükséges. Láthatjuk, hogy a megfelelő nagyító kiválasztása és a beállítás megtanulása alapvető érdekünk és feladatunk.