A KOMBINÁLT ATRÓFIA KISZÁMÍTHATÓ KEZELÉSE
A KOMBINÁLT ATRÓFIA KISZÁMÍTHATÓ KEZELÉSE

A rövid és extra rövid implantátumok egyre gyakoribb kezelési lehetőséget jelentenek a maxilla és mandibula vertikális atrófiája esetében. Ezek az implantátumok hasonló vagy még inkább kiszámítható kezelést biztosíthatnak, mint az olyan regenerációs technikák, melyek a már elvesztett csontállomány visszanyerésére szolgálnak, és normál hosszúságú implantátumokat alkalmaznak (1-3].

A keskeny implantátumok a rövid implantátumok hasonló alternatívái, azonban a következő esettanulmányban a horizontális reszorpcióra kívánnak megoldást nyújtani. Méretük és kialakításuk az idővel folyamatosan fejlődött. Jelenleg Klein, Schiegnitz és Al-Nawas (2014), [4] besorolása szerint azon implantátumok, amelyek átmérője kisebb 3,5 mm-nél, keskenynek tekintendők. A keskeny implantátumok a következő kategóriákba sorolhatók:

• 1. kategória (3,00 mm-nél kisebb átmérőjű implantátumok);
• 2. kategória (3,00–3,25 mm átmérőjű implantátumok);
• 3. kategória (3,30–3,50 mm átmérőjű implantátumok) [4–5].

A keskeny implantátumok – amelyek átmérője kisebb 3,00 mm-nél – túlélésével foglalkozó szisztematikus tanulmányok kimutatták, hogy túlélési arányuk meghaladja a 90%-ot, az egytől három évig terjedő utánkövetési periódus esetén. Ennél is magasabb (mintegy 93,8%-os) a túlélési esélye azoknak az implantátumoknak, amelyek átmérője 3,00-3,25 mm közé esik, egytől öt évig terjedő utánkövetés esetén (6–10].

A csökkentett átmérőjű implantátumokat vizsgáló tanulmányok túlnyomó részében olyan implantátumokat alkalmaztak, amelyek átmérője keskenyebb, viszont hosszúsága szokványos volt az apex optimális rögzítése érdekében, így biztosítva a megfelelő primer stabilitást. A keskeny, illetve rövidebb implantátumok használatát manapság már a szakirodalom is elismeri. Egy 2018-ban közzétett tanulmány megállapította, hogy a 7 mm-nél rövidebb és 3,5 mm-nél keskenyebb implantátumok hasonló túlélési rátával rendelkeznek, mint a szabványos méretűek. A marginális csontvesztés 0,5 mm volt három év utánkövetés esetén [11].

A témában megjelent további tanulmányok is hasonló eredményekről számolnak be, azonban ezeknek a tanulmányoknak a száma jelenleg még csekély [12]. Ebben a cikkben olyan klinikai eseteket mutatunk be, melyek során a betegeknél csökkentett átmérőjű (3,3–3,5 mm) és csökkentett hosszúságú (6,5–7,5 mm) implantátumokat alkalmaztak.

Anyagok és módszerek

A betegeket, akik 2017 és 2018 között egy magánklinikán (Spanyolország, Vitoria) kaptak ellátást, az alábbi kritériumok alapján válogatták be:

• 18 éven felüliek;
• horizontális atrófia a maxillában és/vagy a mandibula hátsó régiójában, ahol a meglévő csontállomány 4 és 5 mm szélességű, mind a bukkális, mind a lingvális kortikális megtartott;
• vertikális és horizontális kombinált atrófia, ahol a csontállomány magassága 6,5 és 8 mm közötti.

Az implantátum behelyezése előtt a betegek amoxicillin (2 g per os egy órával a műtét előtt) kezelést kaptak, kiegészítve 1 g paracetamollal ( os). A műtét után a betegek per os 500–750 mg amoxicillint kaptak nyolc óránként (súlytól függően), öt napon keresztül. Az intraorális vizsgálat után a kezelés tervezését diagnosztikus modellek, radiológiai felvételek (CBCT) és speciális szoftverek (BTI-Scan III) támogatták. Az összes implantátumot ugyanaz a szájsebész helyezte be. A műtéti technika mindegyik betegnél azonos volt, amely az érzéstelenítésből, a teljes vastagságú lebeny-preparálásból és az implantátumágy alacsony fordulatszámú (50 ford./perc), sebészi fúróval történő kialakításából állt. Az adatgyűjtést két független vizsgáló végezte (mindketten függetlenek a protetikai, illetve a műtéti fázist végzőktől). Az összes adatot adatbázisban rögzítettük, és statisztikai szoftverrel elemeztük ki. A páciensek állapotát hathavonta ellenőriztük panoráma-, illetve intraorális röntgenfelvételek segítségével. A csontszintet kalibrálás után (az implantátum hosszát figyelembe véve) egy speciális szoftverrel (Sidexis és Digora) mértük. 

Statisztikai elemzés

Az elsődlegesen vizsgált változó az implantátum túlélése volt, a másodlagos változók pedig a kresztális csont stabilitása, a protetikai szövődmények és a protézis túlélése voltak. A páciensek száma volt a mértékegység az életkor, a nem és a kórtörténet elemzéséhez. (The patient was the unit of measurement for the analysis of age, sex, and medical history.) A minta normál eloszlásának biztosítása érdekében Shapiro-Wilk tesztet végeztünk A minőségi változókat frekvenciaanalízissel, míg a mennyiségi változókat átlaggal és szórással írtuk le. Az implantátum túlélését a Kaplan-Meier módszer segítségével becsültük meg. Minden elemzést SPSS v15.0-val (SPSS Inc., Amerikai Egyesült Államok) végeztünk,  ahol a szignifikancia szintet 5%-ra állítottuk be (p < 0,05).

Eredmények  

14 nő páciens lett bevonva, és 14 implantátum felelt meg a beválogatási kritériumoknak.  Az átlagéletkor 63 év volt (± 3,45). Két beteg dohányzott. Minden kezelést kétfázisú műtéttel végeztünk el. Az esetek 42,9%-ában az implantátumok átmérője 3,3 mm volt, és 3,5 mm a többi esetén. A hosszát tekintve a behelyezett implantátumok 14,3%-ban 6,5 mm-esek voltak, és 7,5 mm-esek a fennmaradó 71,4%-ban a szerző számításai szerint. A hossz és átmérő tekintetében az 1. grafikon mutatja az eloszlást a vizsgálatba bevont implantátumok közül. Az implantátumok leggyakrabban az alsó, első őrlőfog pótlására szolgáltak (28,6 %), ezt követte a második, felső őrlőfog (az esetek 14,3 %-a). A további implantátumok fogíven belüli elhelyezkedése hasonló gyakorisággal fordult elő, ahogy azt a 2. grafikon szemlélteti. A követési idő alatt a vizsgált implantátumok mind sikeresnek bizonyultak. Az átlagos követési idő 3,5 év (± 5,2), amely 2,5 és 4 éves tartomány között mozgott. Az átlagos meziális csontvesztés 0,31 mm (± 0,10), az átlagos disztális csontvesztés 0,15 mm volt (± 0,88 mm). Minden implantátumot csavarozható fém-kerámia koronák segítségével rehabilitáltak. (A 3-8. ábrákon az esettanulmányt mutatjuk be.)

Megbeszélés

Az olyan súlyos vertikális mandibula-atrófia esetén, ahol fogászati implantátum beültetése indokolt a páciens megfelelő funkcionális rehabilitációjához, különböző augmentációs technikákat alkalmazunk, hogy az implantátum behelyezését lehetővé tegyük. A bonyolultabb csontaugmentációs technikák alternatívájaként a rövid és extra rövid implantátumok biztonságos megoldást jelentenek a maxilla és a mandibula hátsó régiójának rehabilitációjára. Ezek az implantátumok 98 %-ot meghaladó, hosszú távú túlélési arányt mutatnak [13–17]. A publikált tanulmányok szerint a keskeny implantátumok esetén is 90-94% közötti a túlélési arány. Amikor ezeket elválasztjuk azoktól az esetektől, ahol valamilyen csontrepesztés/tágítás vagy augmentáció történt az implantátum behelyezéssel egy időben, a túlélési arány jóval magasabb, akár a 100%-ot is eléri némely tanulmány szerint [19-22]. A fentiekben leírt két implantátum-csoportnak a fő előnye, hogy megoldást nyújtanak a gyakran igen költséges regenerációs kezelések elkerülésére, továbbá a páciens számára kevésbé drasztikus műtéti beavatkozással és morbiditással járnak.

Konklúzió

A rövid és keskeny implantátumok a kombinált vertikális és horizontális atrófia augmentációjának minimálinvazív alternatívái lehetnek.

Dr. Eduardo Anitua (Spanyolország)