Dr. Csiki Péter címzetes egyetemi docens, fogszabályozó szakorvos, az Ortho Evolve instruktora és az Ortho Classic cég vezető előadója, a Pitts Protokollok európai és hazai bevezetője, a Csiki Fogszabályozás alapítója és vezetője. Tagja a Magyar (MOT), az Olasz (SIDO) és az Amerikai (AAO) Fogszabályozó Társaságnak, valamint a Fogszabályozók Világ Szövetségének (WFO) is.

Csiki Úr! Egy korábbi riportjában olvastuk, hogy Ön egy fogorvos család harmadik generációs tagja, aki csak orvosként, és ezen belül fogorvosként tudja elképzelni az életpályáját. Hallhatnánk erről bővebben?

Fogorvosok között nőttem fel, apai nagyapám vizsgázott fogász, édesapám és nagypapám öccse fogorvosok voltak. Gyermekkoromban, a nyári szünetekben rendszeresen mentem apukámmal “rendelni”, azaz vele voltam, amíg dolgozott. Édesanyám is asszisztált neki a magánrendelőjében, így nem csoda hogy az életem születésem óta összefonódott a fogászattal.  Soha nem is tudtam volna mást elképzelni, mint azt hogy orvos legyek, így viszont egyértelmű volt, hogy a fogorvoslást választom.

Az általános és középiskolában is versenyszerűen sportoltam (vízilabda majd labdarúgás), az igazi elhatározás az egyetemen történő továbbtanulás irányába 17 éves koromban történt meg, de mivel ez a felkészülés szempontjából finoman szólva késői volt, így mondhatjuk nem meglepő, hogy negyedszerre, 21 éves koromban vettek fel a SOTE Fogorvostudományi Karára. A kieső három évet a tanulás mellet munkával töltöttem, és nem bántam meg, sokat tanultam ez alatt az időszak alatt.

Milyen motiváció hatására választotta fogorvosként az orthodontia szakterületét?

Ötödéven találkoztunk először a fogszabályozással, és rögtön nagyon megtetszett. Minden fogászati diszciplína érdekelt, de azonnal tudtam, hogy ez az, amit szeretnék majd csinálni. Mikor 1994-ben végeztem a SOTE Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikáján kezdtem el dolgozni, és bár a Fogszabályozás Szakorvosi képesítésemet csak 2000-ben szereztem meg, 1994 óta végzek fogszabályozó kezeléseket. A fogszabályozás nem csupán a szakterületem, hanem a hivatás-szerelmem és hobbim is, ha újra kezdeném, akkor is csakis ezt tudnám elképzelni magamnak, mint szakterületet.

Hogyan ismerte meg az Amerikai Pitts Masters Programot, mikor szerezte meg a „Master in Orthodontics” igen rangos szakképesítését?

Dr. Thomas Pitts-szel 2008-ban találkoztunk először. Egy másik amerikai céggel dolgoztunk mindketten, 2007-től én voltam az itthoni előadójuk, Dr. Pitts pedig évente egyszer két napig az európai előadóknak továbbképzést tartott, így ismertük meg egymást. Mondhatjuk, hogy rögtön barátságot kötöttünk, így nem volt kérdés, hogy amikor 2010 körül megálmodta a Pitts Masters Programot, elsők között jeleztem neki, hogy csatlakozni szeretnék. Életem legjobb döntése és legfantasztikusabb képzése volt 2012-2014 között 2 évig, talán leginkább “fogszabályozási szuper képzés és brainstorming”-nak nevezhetnénk, mivel a résztevők között legtöbbünk a passzív önligírozó fogszabályozás előadója volt már, így rengeteget tanultunk mi hallgatók is egymástól.

Miként került kapcsolatba az Ortho Classic céggel, illetve milyen út vezetett ahhoz, hogy dr. Pitts oktatói csapatának az Ortho Evole-nak egyik instruktora lett?

2012-ben dr. Pitts elhagyta az akkori amerikai céget, akikkel dolgozott, és számomra egyértelmű volt, hogy őt követem. 2012 óta szoros munka és baráti kapcsolatban vagyok vele és dr. Duncan Brown-nal is (Calgary Kanada), mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek!

Bár már 2013-ban kapcsolatba kerültünk az Ortho Classic-kal, 2014-ben kezdtünk el hivatalosan is velük dolgozni, dr. Pitts lett a klinikai igazgató, engem pedig vitt magával az előadói csapatába. Így lettem nemcsak Ortho Evolve, de Ortho Classic előadó is. Óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy meghívott előadóként felléphettem az Amerikai Fogszabályozó Társaság kongresszusán, és hogy mára kis hazánk mellett nem csak Európában és Észak Amerikában, hanem a világ más részein is megismertethetem a kollégákkal a Pitts Protokollokat. Természetesen a pandémia óta online, de alig várom, hogy újra élőben, személyesen adhassak elő!

 

Dr. Csiki Péter szabadidejében a golfnak hódol

Az esztétika vezérelt fogszabályozás egyik nagy úttörője az amerikai dr. Thomas Pitts. Ön vezette be Európában és így Magyarországon is elsőként az ún. Pitts Passzív Önligírozó fix fogszabályozó rendszert és az arcesztétika vezérelt Pitts Protokollokat. Milyen tapasztalati vannak a rendszer hazai alkalmazásával összefüggésben?

A fogszabályozásban különösen sok út vezet Rómába. Azt gondolom, hogy minden fogszabályozó szakorvosnak olyan rendszerrel kell dolgoznia, amely a legjobban működik a kezében, amellyel a legjobb kezelési eredményt tudja biztosítani páciensei számára.

Nem mentünk meg életeket a fogszabályozó kezeléssel, de igenis a kezünkben van egy olyan „fegyver”, amellyel nagyon komoly mértékben meg tudjuk változtatni pácienseink életét! Lassan 10 éve tanítom itthon a Pitts Protokollokat és elmondhatjuk, hogy egyre szélesebb körben népszerű a kollégák között, egyre többen vesznek részt a képzéseinken, és ezáltal egyre többen használják. Az elmúlt 5 évben határozottan nő a felhasználók száma.

Ami szintén nagyon érdekes, hogy a páciensek is egyre jobban keresik az esztétika vezérelt fogszabályozó kezelést, és tudják, hogy létezik, és az esetek nagy részében megvalósítható a  kisőrlő-foghúzás és állcsont műtét nélküli fogszabályozás is.

Ön a passzív önligírozó rendszer hivatalos oktatója nemcsak Európában, de az USA-ban és pl. Kanadában is. A világ számos pontján megrendezett nemzetközi kurzusok rendszeres előadója, résztvevője. A Dental World-ön – szeptemberben elhangzó előadásában – miről hallhatnak majd az érdeklődők?

Természetesen a Pitts Protokollokról tartottam volna egy összefoglaló előadást, de legnagyobb sajnálatomra a dátum változása miatt nem tudok ott lenni az idei kongresszuson, mert szeptember 17-18.-án Budapesttől 220 km-re külföldi kollégákkal tartunk kétnapos kurzust. De jövőre mindenképpen ott szeretnék lenni a Dental World-ön!

A fogszabályozásban itthon elsőként alkalmazta a Smile-Designt, valamint elsők között használta a fogszabályozási mini-implantátumokat. Miként fogadta a szakma ezeket az „úttörő” lépéseket?

A 2000-es évek elején világszerte elindultak hódító útjukra a mini-implantátumok, és csak idő kérdése volt, hogy mikor hoznak áttörést itthon is. Ennek ellenére az a fajta áttörés, amire számítottam, nem indult meg. Akkor is és ma is elmondható, hogy a fogszabályozó szakma nagy érdeklődéssel követi a mini-implantok használatát, de sokan még ma is ódzkodnak a használatuktól, nehezen vágnak bele a dologba, pedig a használatukkal, sokkal egyszerűbb az életünk nekünk orthodontusoknak.

A Mosoly-Tervezés használatának elkezdése mondhatjuk, hogy szinte „automatikus” volt a Pitts arcesztétika vezérelt Protokollok alkalmazásával. Azonban sokszor még ma is megdöbbenek, hogy a fogszabályozó szakma világszerte mennyire nem esztétika orientált, pedig mint tudjuk, a páciensek oldaláról a nyomás egyre erősebb ebben az irányban. Az is érdekes, hogy a fogszabályozó szakorvosok mennyire alapvetően funkció-orientáltak még mindig, és kevéssé követik az esztétikai fogászati trendeket. A DSD használata egyébként a páciensek számára tökéletes nyelv annak bemutatására is, hogy milyen esztétikai átalakulást tudunk elérni a mosolyukkal még azelőtt, hogy a kezelés ténylegesen megkezdődne. Munkám és a napi adminisztráció során a Flexi-Dent van a segítségemre, amellyel jó dolgozni.

Mikor döntött arról, hogy összegyűjtött tudásanyagát és tapasztalatait saját rendelőjében is kamatoztatni szeretné? Mikor alapította meg a Csiki Fogszabályozást?

A Csiki Fogszabályozás 2011-ben született meg. Már 1-2 évvel korábban elkezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy saját útra térjek, és mivel a cég, akivel dolgoztam addig jelentős átalakuláson ment át, és eltérő véleményen voltunk a fogszabályozás folytatásával kapcsolatban, ez mintegy automatikus triggert jelentett a váltásra. Nagyon örülök, hogy megléptem ezt dolgot, nagyon, de nagyon büszke vagyok a csapatomra, és minden nap nagy örömmel tölt el, hogy együtt dolgozhatok velük!

Dr. Csiki Péter gyermekei

Regisztrált fogszabályozó szakorvos Olaszországban, praktizál Milánóban is. Milyen tapasztalatokat szerzett az ottani orthodontiai ellátás helyzetéről?

2005 óta praktizálok Milánóban, az ellátás döntően magán úton folyik. Kevés a felnőtt páciens, mert 80-90 százalékuknál gyermekkorban megtörténik a kezelés. Mivel beszélem a nyelvet olaszul is tartok kurzusokat jó néhány éve, és a Pitts Protokolloknak nagy a sikere. Mivel az olaszoknak, mint tudjuk, a vérükben van az esztétika, a kollégák nagyon értékelnek mindent, ami az esztétikailag lehető legszebb mosoly elérésében segít az orthodontiai kezelés során. Szerencsésnek érzem magam, hogy az életem úgy alakult, hogy erős kötödésem van Olaszországhoz mind szakmai mind magánemberi szempontból.

Igen nagy esetszámmal végez fogszabályozó kezeléseket minden korosztálynak, kisgyermekkortól egészen késő felnőttkorig. Tapasztalatai alapján melyik korosztály képviselőivel találkozik a leggyakrabban? Az „esztétikai fogszabályozás” már ismert a páciensek körében is?

27 éve praktizálok és azóta folyamatosan az az érzésem, hogy a páciensek kevés kivétellel (akiknek valamilyen funkcionális problémájuk is van) csak az esztétikai fogszabályozást ismerik, szép mosolyt szeretnének.

A mi feladatunk mindig, hogy a funkcióra is felhívjuk a figyelmet. Itthon a pácienseim fele felnőtt (a legidősebb 62 éves!), akiknél természetesen erős az esztétikai igény, de a közösségi médiának köszönhetően, a tini korosztály részéről is egyre nagyobb a nyomás az esztétikai oldalról.

Évekkel ezelőtt inkább 30 éves kor felett volt érezhető az erős esztétikai igény, ma viszont kijelenthetjük, hogy 16-18 éves kortól már jelen van.

A szerteágazó szakmai munkája és napi gyógyító tevékenysége mellett rendszeresen publikál, örömünkre a Dental Hírekben is. Az ismeretek átadásának ezt a formáját is fontosnak tartja?

Az ismeretek átadásának bármilyen formája mindig örömömre szolgál, akár a szakmáról, akár a nagyközönségről legyen is szó. Pályafutásom kezdete óta nagyon szeretek oktatni, és próbálom a tudásomat átadni. Nagyon fontosnak tartom nem csak a ortodontus kollégáim képzését, hanem az általános fogorvosok tudásának bővítését a fogszabályozásról, hiszen nap mint nap találkozom azzal, hogy nincsenek igazán tisztában azzal, hogy mit tudunk ma egy fogszabályozó kezeléssel elérni, és ezekhez az eredményekhez milyen utak állnak rendelkezésükre. Így nagy megtiszteltetés számomra, hogy az első számú fogászati platformon -a Dental Hírekben – is rendszeresen publikálhatok Magyarországon, rendkívül fontosnak tartom ezt a lehetőséget!

Végezetül arra kérem, hogy a magán életéről, illetve a szabadidős tevekénységéről is adjon néhány információt Olvasóink számára.

A magánéletem – hála Istennek – két sikertelen házasság után révbe ért, 50 éves korom után sikerült megtalálnom életem párját, akivel hamarosan összeházasodunk! Van egy 23 éves nagy fiam és egy kicsi, aki 6 éves, majd szeptemberben kezdi az iskolát. A menyasszonyomnak is van 3 nagy gyermeke, így szerencsére népes a családunk, ami nagy öröm számomra. Szabadidőmben igyekszem minél több időt a családommal tölteni, futok és golfozom. A golf 2009 óta nagy szerelmem, nagy fiam junior és felnőtt válogatott volt, mindig nagy élmény, ha vele játszunk. Szeretek könnyű zenét hallgatni, olvasni, és a golf mellett jó filmeket/sorozatokat nézni. Szerelmemmel nagyon szeretünk utazni, új tájakat és kultúrákat felfedezni, valamint imádjuk a gasztronómia rejtelmeit is.

Laczkó Tamás