A járvány első évében a fogorvosok 15 százaléka tűnt el a rendszerből. Dr. Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezetének elnöke – úgy becsüli, hogy a veszteség egyharmada a covid közvetlen vagy közvetett következménye. A járvány alatt sok helyen elérhetetlenné vált a közellátás, amit úgy értékelt: a fogorvosoknak csak egy része viselkedett úgy, mintha félne.

Hány fogorvos kollégája kapta el a koronavírust?

Statisztikai adatokat nem ismerünk, de valószínűsíthető, hogy néhány százaléknál nem több. Az orvosokat, köztük a fogorvosokat, a legelsők között kezdték el oltani már január elején. Nem tudok arról, hogy a védettség megszerzése után többen megkapták volna a betegséget, néhány esetet ismerek, de mindenki enyhe tünetekkel megúszta.

Akkor alaptalan volt azon kollégái aggodalma, akik az előző járványhullámok alatt – a vírustól való félelmükben – bezárták a rendelőiket?

A fogorvosoknak csak egy része csinált úgy, mintha félne. Tavaly márciusban, amikor még nagyon riasztóak voltak az első hírek és gyakorlatilag semmit nem tudtunk erről a járványról, csak tapogatództunk a sötétben, érthető volt a fokozott óvatosság. Amikor később az egészségügyben áttértek az átalányfinanszírozásra, azok jártak jól, akik nem nagyon láttak el betegeket. A Kamarában is volt szó a bezárt fogorvosi praxisokról, a választókerületi elnökökkel folyamatosan tájékoztattuk egymást a területi ellátás problémáiról. Egy beszélgetés kapcsán mondtam: az a katona, aki fölesküdött hazája védelmére, és békeidőben csak gyakorlatozik és a laktanyában tölti idejét, az nem sértődhet meg azon, ha egyszer csak kitör a háború és elkezdenek lőni. Nem mondhatja, hogy bocsánat, én ezt nem játszom, mert itt éles lőszerrel lőnek. A covid alatt az orvosra is éles lőszerrel lőttek és valószínűleg még fognak is. De mi felesküdtünk. A fogorvosnak ott van a helye a rendelőben. Láttam kollégákat a frontvonalon fizikailag, szellemileg szinte megsemmisülni a fáradtságtól, senki nem kérdezte, hogy félnek-e. Tették a dolgukat, éppúgy, mint sok fogorvos kolléga és mi is, az egyetem klinikáin. Végig, a járvány teljes időszakában biztosítottuk az ellátást.

Voltak etikai eljárások a bezárt rendelők miatt? 

Nem tudok róla. Az elnökségi ülésen szóba került jó néhány eset. Az egyik kamarai tisztségviselő úgy fogalmazott, hogy vannak közöttünk dezertőrök.

Pontosan kire gondolt?

Azokra, akik ugyan fölvették az átalányfinanszírozást, de nem fogadták a betegeiket. És persze döntő többségében voltak tisztességes kollégáink, akik mindvégig dolgoztak, azok helyett is, akik bezártak.

A kamara mit tett a jelenség ellen? Lett következménye?

Azon kívül, hogy több megbeszélésünkön és kamarai fórumokon szóvá tettük, más nem. Hivatalos bejelentés sem érkezett. A kamara legfeljebb etikai eljárást tud elindítani, de az ellátás szervezése, ellenőrzése nem feladata. Az egyes történetek valóságtartalmának vizsgálatára a köztestületnek nincs kompetenciája. Ez a szakfelügyelet és a kollegiális vezető feladata. Úgy gondolom, hogy a fogorvosnak ott kell lennie a rendelőjében és amennyiben a küszöbönálló negyedik hullámban ezek a problémák ismét előkerülnek, akkor a végre felállt megyei fogorvos kollegiális vezetők tudni fogják a feladatukat és a szakfelügyelettel közösen el fognak járni.

Az országos szakfelügyelő főorvos, Kivovics Péter éppen a kamara lapjában ismertette azt a tanulmányát, miszerint a járvány alatt egyik évről a másikra a fogorvosok 15,1 százaléka „tűnt el” az ellátásból. Lát erre a jelenségre valamilyen magyarázatot? 

A pontos okát nem tudom, de a folyamat nem 2019-ben kezdődött. Amikor Csehák Judit minisztersége alatt ’89-ben megjelent az a törvény, amely lehetővé tette, hogy az orvos magánorvosként dolgozhat, és nem kell állami állásban is dolgoznia, a fogorvosok jelentős része otthagyta a közellátást. 2004-ben Fejérdy Pállal és Kóbor Andrással már írtunk néhány cikket a belső migrációról, és Balázs Péternek is jelentek meg dolgozatai a belső és a külső fogorvos elvándorlásról. Azt is láthattuk, hogy először a nyugati határ közelébe települtek át praxisok, majd az idegen nyelveket beszélő képzett szakemberek, akiknek volt valami kapcsolatuk, azok nekivágtak a nagyvilágnak. Gyakorlatilag ez a folyamat gyorsult fel az uniós csatlakozásunkkal. Ha megnézzük a fogorvosi korfát, láthatjuk, hogy mennyire torz, elöregedett. A folyamatot felerősítették a fokozott adminisztrációs terhek, például az EESZT, a jelentési kötelezettségek és az is, hogy a járvány alatti rendelkezések nagyon megnehezítették a betegellátást. Volt olyan időszak is, amikor a 70 év feletti kollégákat a miniszteri rendelet értelmében ki kellett vonni az ellátásból, az ő védelmükben. A vírusfenyegetettség, a folyamatos frusztráció az idős kollégákat elbizonytalanította és okot szolgáltatott a nyugdíjba vonulásukra. Mindezektől függetlenül nagy mértékű fogyás ez a 15 százalék. Az el­öregedés okozta problémákra nem látom a megoldást, mert az ifjú kollégák a korábbi időszakban sem a közfinanszírozott munkahelyek betöltésére törekedtek, külföldre távoztak vagy a magánszférában kerestek lehetőséget. Úgy becsülöm, hogy ennek a 15 százaléknak a jó egyharmada a covid közvetlen vagy közvetett következménye.

Hányan haltak meg?

Statisztikát nem tudok, de az ismeretségi körömben sajnos előfordult néhány eset. Ők az idősebb korosztályhoz tartoztak, de még dolgoztak, míg meg nem betegedtek. Az elején még nem is tudtuk, hogy mi ez a covid, és nem biztos, hogy a vírusfertőzésben haltak meg, hanem egyéb, főleg időskori alapbetegségekben. Ha megnézzük a magyar lakosságot, akkor tudjuk, hogy milyen a 60 és 70 év fölöttiek egészségi állapota, miért pont az orvosok egészsége lenne jobb?

Megduplázódott a fogorvosi kassza. A pénzt az orvosi bérekre kapták a praxisok. Pedig korábban arra panaszkodtak az érintettek, hogy azért lehetetlenülnek el, mert nagyon alacsony díjakat kapnak a finanszírozótól az ellátásokra. Most az orvos kap egy magas fizetést, de ha nincs pénz a fogtömő-anyagra, vagy a fúrógép megjavíttatására, akkor becsukhatja maga mögött az ajtót.

Ennél ez kicsit bonyolultabb, és nem is teljesen így van. Az úgynevezett rezsitámogatás is folyamatosan nőtt, de még nem érte el a háziorvosok szintjét. Folyamatosan tárgyalunk arról is, hogy legalább jövőre ez az összeg 520 ezer forint legyen. Tehát van egy fix, valamint egy teljesítménydíj. Most erre jön a bértámogatás, attól függően, hogy ki melyik társulási formát választja, így juthat hozzá az megemelt szakorvosi bérek 30, 80 vagy 100 százalékához. Azért volt jó döntés, hogy a pluszösszeget címkézett bértámogatásként kapják a praxisok, mert ezután nyugdíjat is fognak kapni. A közfinanszírozott praxisok bevétele így most már legalább kezd közelíteni az elvárható, az orvosi életpályamodellben deklaráltakhoz. Gyakorlatilag 2017 óta folyamatosan emelkednek az orvosbérek, természetesen az alapellátásban dolgozóké másként. Korábban hol kevesebb, hol egy kicsit több jutott, de mostanáig érdemben nem javítottak a finanszírozásukon. Náluk az arányok 2019-ben változtak, amikor az első számottevő összeg, 14 milliárd forint került a rendszerbe, majd év végén plusz még először 3 millió, aztán újabb 1,5 millió forint. Ezt már nem lehetett morzsának nevezni, de még erre is mondhatták: az éhenhaláshoz talán sok volt, a jóllakáshoz viszont kevés. Amikor a járvány tavaly ősszel megmutatta, hogy mennyire sérülékeny az ellátórendszer, mert például, többek között nincs elég szakember, mindenki, így a kormány is látta a veszélyt. Léptek, és az idei orvosi béremelés nagyságrendje már akkora, ami mindenkit elgondolkodtathatott, érdemes-e kiszállnia a rendszerből annak, aki hivatásának érzi a gyógyítást és még szereti is a szakmáját.

A járványhelyzettel és az orvosi béremeléssel párhuzamosan a köz- és a magánellátás szereposztása is átalakulni látszott az elmúlt időszakban. Tudjuk azt, hogy a magánellátás mennyi feladatot vállalt át ebben az időszakban a közellátóktól?

Nem tudjuk megmondani, erről nincs adatunk. De nem is tartom jó tendenciának, ha a betegek kiszorulnak a közellátásból. A várólistát nem lehet csökkenteni teljesítményvolumen korláttal. Azonban az sem lehet, hogy annyit fizessen a NEAK például egy csípőműtétért, amennyit most egy magánklinika kér a betegtől.
Megkerülhetetlen, hogy mielőbb legyen valamilyen észszerű szabályrendszer a magán- és a közellátás együttműködésére.
A legfontosabb az lenne, ha a beavatkozásokat árában finanszíroznák. Olyan tisztességes árat kellene megállapítani, amely biztosítaná az egészségügyi szolgáltatók hatékony működését.

Vannak más országbeli tapasztalatai a covid-járvány elleni küzdelemről? 

Vannak információim az európai és a tengerentúli járványhelyzetről. Általánosságban elmondható, hogy az elején mindenütt nagy volt a fejetlenség és a szervezetlenség és sorra vallják be a különböző országok vezetői, hogy mit nem csináltak a „legjobban”. Én szeretem az önkritikus hangnemet, különösen ebben az esetben, amikor egy teljesen ismeretlen vírussal kell megküzdenünk. Sokkal jobb, ha a hibákat tárjuk fel, mert akkor tudjuk, hogyan kell kijavítani. Időben kell pénzt pumpálni a rendszerbe és végrehajtani az egyáltalán nem könnyű szervezési, védekezési feladatokat. Visszatérve a fogorvosokra, gyakorlatilag ez a bértámogatás jót tett a rendszernek. Szerencsére fölállt a kollegiális vezetői testület és foglalkozhat az ellátásszervezéssel, amelyre az előző járványhullámok idején olykor-olykor rákényszerült a Kamara is.

A kamara nem is tudott élni javaslatokkal?

A praxisközösségről szóló rendelet előkészítése nélkülünk, fogorvosok nélkül zajlott, ugyan folyamatosan jeleztük tárgyalási szándékunkat és természetesen voltak is kritikai észrevételeink. Elsősorban azért, mert a fogorvosi praxis nem úgy működik, mint egy háziorvosi, más a finanszírozása. Ezt mi korábban száz helyen leírtuk, száz helyen elmondtuk. Aztán a nyár elején jártunk a Magyar Orvosi Kamara elnökével, fogorvos alelnökével hárman  az egészségügyi államtitkárságon. Jeleztük, az alapellátási törvény értelmében a fogorvosoknak is van kapuőr funkciójuk, tehát nélkülük a praxisközösségek nem tudnak működni. A megoldást abban láttuk, hogy a fogorvosok önállóan is praxisközösségeket hozhassanak létre, és ha ehhez az adott területen nincs meg az öt fogorvos, akkor átléphetik a járások határait is. Szerencsére ekkor már volt fogadókészség és korrekt együttműködési szándék, mely azt eredményezte, hogy a rendeletet javaslatunknak megfelelően módosították.

Mi az, amit az öt fogorvos közösen tud végezni egy praxisközösségben?

A praxisközösség céljai benne vannak a rendeletben. A rendeletnek jó a szellemisége, nem utasít, hanem irányokat, lehetőségeket ajánl, sugall. Egy adott területen összefogva nagyon jó prevenciót, szűrővizsgálatokat lehet megszervezni úgy, hogy közben a fogorvos nincs magára hagyva.  Közösen jobban tudják szervezni az ellátást, ehhez hivatalos segítséget is kaphatnak a megyei Alapellátási Igazgatóságtól. Továbbá nem egyedül küzdenek, hanem összefogva, ami konzultációs lehetőségeket, szakmai segítséget is jelent. A prevenciós tevékenységet is közösen hatékonyabbá tudják tenni. Ehhez most a nyáron a kollegiális vezetők csapata készített egy nagyon jó szakmai anyagot. Az év második felében úgy állhatnak fel a praxisközösségek, hogy szakmai protokollok is segítik munkájukat. Most még az új rendszer nem teljes mértékben kidolgozott, működés közben fogjuk látni a problémákat és van mód korrekcióra. Természetesen a kezdéshez szeretnénk kamarai segítséget is adni, de a praxisközösség működtetése már nem a feladatunk, erre ott vannak a kollegiális vezetők. Sokan aggódnak, mert még nem tudjuk, hogy a megyei Alapellátási Igazgatóságok hogyan fognak működni, milyen hatáskörük és jogosítványuk lesz például az ellátásszervezésben. Továbbá a centrumkórházak hogyan fognak részt venni ebben a folyamatban.

Ön szerint lesz kapacitása a centrumkórház vezetőjének arra, hogy a fogorvosok prevenciós munkáját is szervezze? 

Nem tudom. A covid-járvány pontosan megmutatta, hogy mennyire fontos az ellátásszervezés, a betegutak kijelölése, az ellátási szintek meghatározása. Kiemelt feladatuk van a kormányhivataloknak és ezen belül a szakfelügyeletnek.

A szolgálati jogviszony törvénynek milyen hatása volt például az Ön munkájára? Ön egy közfinanszírozott intézményben dolgozik és van magánpraxisa. Behozhatja ide a magánrendeléséről szükség esetén a saját betegét?

Információim szerint mindenki, aki akarta, megkapta az engedélyt magánrendelése folytatásához. Ez igaz az én esetemben is. Én például a Semmelweis Kft. keretein belül is látok el beteget. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló jogszabály megadja a lehetőséget magángyakorlat folytatásához, de engedélyhez köti. Ez egyébként eddig is így volt. Amennyiben ezt elkezdenék szigorítani, akadályozni, akkor az biztosan kontraproduktív lenne. Állami ellátó helyen, kórházban, klinikán természetesen nem lehet magángyakorlatot folytatni. A rendelet egyik célkitűzése, hogy a közfinanszírozott és a magánellátás szét legyen választva.

A Kamarában sem került szóba, hogy esetleg az ország más pontjain milyen feszültséget okoz ez a jelenség?

Nem. A rendelet kihirdetésekor voltak félelmek és aggodalmak, de egyelőre hozzánk panasz ezzel kapcsolatban nem érkezett. Vannak ennél sokkal égetőbb problémák is, például: mikor legyen átalányfinanszírozás és mikor térjünk vissza a teljesítményfinanszírozásra; mi legyen a relatíve nagyszámú betöltetlen praxisokkal; a kényszerűen nagy létszámú körzetekben el kellene törölni a degressziót, mert ez a praxisközösségeknek is problémát okozhat; és végül hogyan tudjuk a pályakezdők számára vonzóvá tenni a közfinanszírozott ellátást. Ide tartozik az is, hogy a visszavonuló kollégák hogyan tudnák tisztességes áron értékesíteni praxisukat, ha arra elérkezettnek látják az időt. Itt szeretném kiemelni továbbá az iskola-, gyermek- és ifjúsági fogászat örökzöld problémáját és még nem tudjuk mi lesz a vállalkozási formában működtetett közfinanszírozott szakellátással.

Azt látja, hogy mi történt a magánfogorvosi praxisokkal a járvány alatt? Mi lett a vállalkozásaikkal, korábbi külföldi pácienseikkel ők hol kaptak kezelést? 

Magyarországon biztosan nem kaphattak kezelést, hiszen beutazni sem tudtak. Tavaly márciusban, amikor a járvány elindult és jöttek a szigorítások, lezárások, exponenciálisan megnőtt a Kamarától segítséget kérő telefonok, emailek száma. A magánfogorvosokat sokkhatásként érte a járvány. A Kamarának volt tennivalója, mi mindig fölvettük a kapcsolatot az illetékes hatósággal, s a józan ész és a rendeletek keretein belül javasoltunk megoldásokat. Mivel nincs hatósági kompetenciánk, sem ellátásszervezési jogosítványunk, tettük a dolgunkat. Megszűnt a gyógyturizmus, mert a betegek sem léphették át az államhatárokat, nem volt oltottság, sorra zártak az osztrákok, a németek, az angolok is. A kérdésére utalva, természetesen nem tudhatjuk, hogy a magyar fogorvosok külföldi pácienseit hol látták el. A külföldiekre specializálódott rendelők között voltak olyanok is, akik elkezdtek magyar betegeket ellátni és voltak olyanok is, akik bezártak. Számtalan egzisztenciális problémáról kaptunk információt, elbocsátott alkalmazottakról, ellátatlan betegekről. Összességében elmondható, hogy a magánfogorvosi ellátórendszer szenvedte el a legnagyobb kárt a járvány alatt. Szeretnénk remélni, hogy a nemzetközi szinten is elismert magas színvonalú betegellátás túl lesz majd a nehézségeken és a magánfogorvosi ellátórendszer is visszanyeri korábbi teljesítőképességét.