A tudósok szerint ezek a virusos fertőzés további hosszútávú lépéseiben is negatív hatással lehetnek, és akár egyéb fertőzéseket is okozhatnak. „Ha ezt a felfedezést át akarjuk vezetni a közegészségügy területére, a legfontosabb azt megérteni, hogy még egy enyhe fogínygyulladás is komoly következményekkel jár, ha nem kezeljük megfelelően”-mondta Luis Giavedoni, PhD, a Texas Biomed egy virulógusa, valamint a tanulmány elsőszerzője.
„Ezt azért fontos tudatosítani, hiszen a világ népességének több mint ötven százalékánál megfigyelhető fogínygyulladás. Az eddig is ismert volt, hogy a súlyos ínygyulladás az egész szervezetre kiható gyulladási folyamatokat és egyéb egészségügyi gondokat vállthat ki, de a mostani kisérletnél csak enyhe körülményeket alkalmaztunk,illetve a gyulladás csak a szájüregben jelentkezett”-tette hozzá. „Miután beadtuk a majom AIDS vírust, a teljes szervezetre kiható akut fertőzéseket még súlyosbította nagymértékű gingivitis is, tehát egy kismértékű, lokalizált gyulladási gócból is kialakulhat egy teljes testet behálózó fertőzés.”
A tanulmány, melyet a Nemzeti Egészségügyi Hivatal készített és a Texas Biomednál halytottak végre, a Journal of Virology folyóírat 2013 februári számában jelent meg. A kutatás segítették a San Antonio-i Fogorvosi Egyetem tudósai, illetve munkatársak a Washington állami Seattle Biomed központból is. Giavedoni és kollégái az vizsgálták, hogy a szájban lévő fertőzések megnövelik-e az esélyét annak, hogy egy majom megfertőződik AIDS virussal. A kutatás arra az epidemiológiai tényre alapozták, hogy a genitális mucosa megbetegedése növeli a HIV szexuális úton való terjedésének valószínüségét. A kutatók egy csoport közepes erősségű fogínygyulladással rendelkező majmot vizsgáltak, a kontrollcsoport majmainál nem volt megfigyelhető gyulladás. Miután mindkét csoportot megfertőztek SIV-vel, egy a majom AIDS-hez nagyon hasonló vírussal, nem volt számottevő különbség a fertőzési arányok között, azaz a fogyínygyulladás nem növeli a vírusos megfertőződés esélyét. „Viszont amely majmok megfertőződtek a vírussal, az első csoportba tartózóak sokkal súlyosabb tüneteket probukáltak. Ez arra enged következtetni, hogy a fertőzés
további szakaszaiban is nagyobb komplikációk léphetnek fel ezen majmoknál”-összegzett Giavedoni.