A fiatalabb felnőttek hatszor kisebb valószínűséggel értik meg a fogmosás előnyeit a fogszuvasodás csökkentése érdekében, mint az 55 év felettiek. Ez derül ki az Oral Health Foundation és a Colgate-Palmolive által végzett új tanulmányból. A kutatás a brit felnőttek fogszuvasodással és fogbetegségekkel kapcsolatos ismereteit vizsgálta.
Szuvasodás kockázata
Kiderült, hogy minden harmadik (33%) nem tudta azonosítani a „fogmosást”, mint a fogszuvasodás megelőzését elősegítő tevékenységet.
A válaszadók fele (54%) nem hozta összefüggésbe a rendszeresebb fogorvosi látogatásokat az alacsonyabb szuvasodási kockázattal. Több mint egynegyedük (26%) pedig nem volt tisztában azzal, hogy a magas szénhidráttartalmú étrend hozzájárulhat a kockázat növekedéséhez. Ezen túlmenően a felmérés feltárta a fogszuvasodás egyéb fő kockázati tényezőivel kapcsolatos tudatosság hiányát is. Ezek közé tartozik az idősebb életkor, a száj kiszáradása és a szájüregi restaurációval kapcsolatos előzmények.
Óriási lehetőség
Dr. Ben Atkins a szájegészségügyi alapítvány elnöke szerint az eredmények olyan tudáshiányt tárnak fel, amelyet orvosolni kell.
„Természetesen a fogszuvasodással kapcsolatban a kutatásból egyértelműen kiderül, hogy több munkát kell végezni a fiatalabb felnőttek felvilágosítása érdekében. Mind a megelőzéssel, mind pedig azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami valószínűleg nagyobb kockázatnak teszi ki őket. Ennek ellenére biztató, hogy a legtöbb fiatal szívesen tanul többet az egészségük és jólétük ezen területéről. Ez óriási lehetőséget kínál a fogorvosoknak, hogy kapcsolatba lépjenek ezzel a közönséggel. Tudjuk, hogy ők nagyobb valószínűséggel hagyják ki a fogmosást és a rendszeres fogorvosi látogatásokat.”
„A fogorvosok nagyszerű helyzetben vannak ahhoz, hogy segítsenek minden korosztálybeli páciensnek jobban megérteni szájüregi egészségüket. Ez az oktatás nemcsak a fogorvosi székben történhet, hanem digitálisan, a közösségi médián és az elektronikus kommunikáción keresztül is. Ez utóbbi egyre fontosabbá vált a világjárvány okozta korlátozások miatt.”
Forrás: dentistry.co.uk