Ha implantációs beavatkozás tervezésekor, illetve a beavatkozás közben csekély horizontális csontkínálattal találkozunk, akkor az esetek jelentős részében a kezelés menete, jellege, ideje, valamint a protetikai lehetőségek terén valamilyen – a páciens igényeihez igazodó – kompromisszumot kell kötnünk. Amennyiben egy hagyományos implantátum behelyezésekor a megfelelő biológiai szélesség nem biztosítható, növelhetjük a periimplantáris csontállományt valamilyen bone-management technikával, vagy tűimplantátum beültetése mellett dönthetünk. Természetesen mindkét eljárásnak vannak előnyei és hátrányai, amiket az alábbi (1., 2., 3., 4.) táblázatok foglalnak össze.

Általánosan elmondható, hogyha a – gyorsabb megoldást választva – tűimplantátum beültetése mellett döntünk, akkor csekélyebb műtéti kockázat és rövidebb kezelési idő mellett korlátozottabbak a lehetőségeink a protetikai megoldások jellege és minősége (esztétikai, higiénés, funkcionális) tekintetében, mint hagyományos – kétrészes – implantátum beültetése és a megfelelő csont-, valamint lágyrészmenedzsment alkalmazásakor. Az orvosi szempontokat figyelembe véve ideálisabb alapot biztosít az implantátumos fogpótlás készítésének a csont pótlásával kiegészített beültetés, de a megnövekedett idő- és költségfaktor a tűimplantátumok alkalmazásának is komoly létjogosultságot biztosít.

A két lehetőség közötti hasadékot szűkíti a Denti® új 3.3-as Ø-jű rootform implantátuma. Számos előnyös tulajdonságának köszönhetően (5. táblázat) kis horizontális csontkínálat mellett lehetőséget nyújt egy könnyen kivitelezhető, akár gyorsan terhelhető, igényes implantológiai megoldásra.

A Denti System szakmai kollégiumának tagjaként 2009 júniusától lehetőségem volt a Denti® root-form 3.3-as Ø implantátum gyakorlatban történő alkalmazására. A bemutatásáig eltelt 1 év alatt 49 db 3.3-as implantátumot ültettünk be. 30 db-ot hölgy-, 19-et férfipáciensnek. 28 db implantátumot azonnali terhelésnek tettünk ki. 10 darabot 5-6 hét, 9-et 3-5 hónap gyógyulási idő után használtunk fel sikeresen. Sikertelen beültetések száma 2 volt (1 páciens). Az implantátumok 70%-a transzgingiválisan, a többi feltárással került behelyezésre.

A Denti® root-fom 3.3-as implantátummal végzett kezelések legtipikusabb eseteivel szeretném tapasztalataimat megosztani a sikeres felhasználás érdekében.

Esetbemutatások

1. Eset

55 éves férfibeteg jobb alsó 1-es metszőfogának pótlására jelentkezett, melyet 2 éve vesztett el parodontális eredetű csontpusztulás eredményeként (1. ábra).

Az alsó frontrégióban a szóló foghiányokra jellemző szűk tér, illetve a parodontális eredetű fogelvesztés után kialakult kis horizontális csontkínálat miatt ideális választás a Denti® 3.3-as root-form implantátum.

Az implantátum gyökérforma kialakítása megfelelő csontminőség esetén kimagasló primer stabilitást eredményez, így felmerült az azonnali terhelés lehetősége. Ezt támogatva transzgingivális beültetést választottunk (2. ábra).

A vezetőfurat elkészítése után annak mélységét és irányát ellenőrizzük (3. ábra), ugyanis ilyen szűk térfogatban kis korrigálatlan tengelyeltérés mellett kockázatosan megközelíthetjük valamely szomszédos gyökeret.

A vezetőfuratot a fészekfúróval a kívánt méretre tágítottuk, majd a menetfúrás után az implantátumot (R1033-135) a helyére csavartuk (4. ábra). Az implantátum a végső pozícióját 50 Ncm-es nyomatékstopnál érte el.

Az implantátumot transzgingivális gyógyulási csavarral láttuk el (5. ábra), majd a primer stabilitását PERIOTEST készülékkel ellenőriztük (6. ábra).

A mért 7-es érték kimagasló primer stabilitásra utalt, ami megerősítette az azonnali terhelés lehetőségét. A beültetést panorámafelvételen ellenőriztük (7. ábra).

A beavatkozást követő 4. napon lenyomatot vettünk, és a pótlást annak elkészültével szájba helyeztük (9. ábra).

2. Eset

63 éves hölgybetegünk alsó fogazatának protetikai rendezése céljából jelentkezett. A panorámafelvétel elkészítése (9. ábra), valamint a páciens vizsgálata után a terminális állapotban lévő metszők, illetve a krónikus parodontális és periapikális folyamatokkal terhelt őrlők (45, 48) eltávolítása indokolttá vált. A jobboldalt elvesztett pillérelemek kiváltására 46, 47-es helyekre implantátum behelyezését javasoltuk. Mérési eredményeink az érintett területen 4.5-5 mm-es horizontális csontkínálatot mutattak, viszonylag párhuzamos lefutással a mandibula bázisa felé. A rendelkezésünkre álló idő szűkössége miatt (2 hónap) nem gondolkodhattunk csontpótlással kiegészített beavatkozásban. A Denti® 3.3-as Ø implantátum testfelszíni paraméterei (5. táblázat) lehetővé teszik az implantátum örlő területen való alkalmazását.

A híd és az érintett fogak eltávolítását követően a területet feltártuk, majd a fészekalakítás után az implantátumok (2 db Denti® R 1033-115) behelyezésre kerültek (10 a., 10 b. ábra), majd a területet szuturával zártuk (11. ábra).

Ezután kétnaponként, 8 alkalommal, a területet soft-laser terápiában részesítettük: implantátumonként 2J/alkalom dózisban. 5 héttel a beavatkozás után a kontroll panorámafelvételt (12. ábra) követően az implantátumok felszabadításra kerültek, stabilitást mértünk PERIOTEST-tel (46 PTV:-5.1, 47 PTV:-5.9). A mért eredmények bőven a határérték felettiek voltak, így az ínyformázást és a megmaradt fogak protetikai előkészítését követően a pótlást elkészítettük (13. ábra).
3. Eset

50 éves hölgypáciens az alsó üvegpillérrel megtámasztott laterális hídjainak cseréje miatt keresett fel, konkrét implantációs céllal. Az OPfelvétel (14. ábra) elkészítése, ill. a betegvizsgálat után mindkét oldalon 3-3 db Denti® 3,3 mm Ø root-form implantátum behelyezése mellett döntöttünk.

A beavatkozást a panaszok mérlegelésével, ill. financiális okokból két szakaszra osztottuk. Első lépésben a panaszt okozó jobb oldal implantációját tűztük ki célként. Ennek ideiglenes pótlással (Gradia híd) való ellátása után a bal oldal implantációja következne, majd az osszeointegrációt követően a végleges pótlásokat mindkét oldalon egyszerre készítenénk el a tervezett harapásemelés érdekében.


Láthatóan nagyon jó a vertikális csontkínálat a műtéti területen, de ezzel szemben a horizontális csontkínálatot 4.0-4.5 mm-es határértéken találtuk. Mindenáron kétrészes implantátum beültetésében gondolkoztunk, ill. nem állt szándékunkban csontpótlással kiegészíteni a beavatkozást, így csak a Denti® 3.3-as gyökérforma implantátum jöhetett számításba.

A „lengő” tagok eltávolítása után (15. ábra) a láthatóvá vált fogatlan gerinc bizonyossá tette, hogy a csontkínálat jóval alulmarad a becsült értéknél.

A feltárás utáni kép (16. ábra) is ezt erősítette meg, mivel a csont vastagsága átlagosan 2,5-3 mm volt, és legalább 6-8 mm mélységig semmilyen szélesedési tendenciát nem mutatott. Ezen értékek ismeretében mégis a csontrepesztéssel kiegészített beültetést választottuk. A gerincéli kortikális állomány eltávolítása után (17. ábra) az 5, 6, 7-es területet 8-10 mm mélységben szeparáltuk, a fogmedernyúlványt, majd a leendő implantátumok helyét pilot-furattal jelöltük ki (18. ábra). A különválasztott lemezek extenzióját a leendő implantátumok helyére növekvő sorrendben – nagy óvatossággal – becsavart spreader csavarokkal értük el, elkerülendő valamely csontlemez törését (19. ábra).

A kívánt mérték elérésekor (20. ábra) a „tágítókat implantátumokra” (3 db Denti® R 1033-115) cseréltük (21. ábra), majd a kialakult réseket Ossyresorbbal feltöltve (22. ábra) Lyoplant membránnal fedtük.

Az 5 hónap eltelte után készített panorámafelvételen az osszeointegrácio kielégítőnek mutatkozott (23. ábra), így a felszabadítás, ínyformázás és stabilitásmérés után elkészült a Gradia pótlás (24. ábra).

4. Eset

55 éves hölgypáciensünk teljes protetikai szanálása céljából az alsó állcsonton, implantátumokon elhorgonyzott, stéggel stabilizált, kivehető pótlást javasoltunk.

A jelentősen atrofizált állcsontgerincen (25. ábra) csak az interforaminális régió mentális csontmagja adott lehetőséget a beültetésre.

Az azonnali terhelés miatt root-form implantátum alkalmazása látszott célszerűnek, a fészekalakítás során fellépő hőtani szélsőségek elkerülése érdekében, a várhatóan D1 csontminőség esetében kis átmérőjű implantátumot kívántunk alkalmazni.


 

A fogsor elhorgonyzására transzgingiválisan (26. ábra) 3 db 3.3-as Ø-jű, 13,5 mmes hosszúságú Denti® R implantátumot ültettünk be (27., 28. ábrák).

Transzgingivális gyógyulási csavarral való lezárásuk után (29. ábra) stabilitást mértünk, és az azonnali felhasználást megerősítő PTV: –4.5 és –5.5 közötti értékeket találtunk. Egy hét múlva lenyomatot vettünk, és a stég próbája (30. ábra) után a fogsort elkészítettük (31. ábra).

 

Összegzés

A bemutatott esetek alapján a 3.3-as implantátumok protetikai felhasználási területe igen széles körű. Alkalmazhatók front- és őrlőrégióban rögzített pótlás tartópilléreként, de a kivehető pótlások stabilizálására is.

Az implantátum kis apikális átmérője, gyökérforma sziluettje, a nyaki területen, nagy felületen kialakított dupla sűrűségű, de sekélyebb mélységű menetezése, a behelyezés közben rendkívül precíz iránytartást ad az implantátumnak.

Ugyanezen formai elemek a csontrepesztéssel kombinált beavatkozásnál biztonságos, nagy felületen megoszló ékhatással csökkentették a csontlemezek fraktúrájának az esélyét, és alakították ki a meggyőző primer stabilitást.

Összegzésképpen megállapítható, hogy akár kezdő, akár haladó implantológusfogorvos kívánja alkalmazni ezt az implantátumot, minden felkészültségi szinten adódnak olyan feladatok, melyek stresszmentesebben végezhetőek el ezzel az új Denti® implantátummal.

Dr. Asztalos Tamás

Forrás: Implantológia