A kutatók már évtizedek óta tudják, hogy a periodontitiszt, vagyis fogágy-gyulladást baktériumok okozzák. Eddig azonban nem sikerült azonosítani a baktériumot.
„A fogágy-gyulladás kialakulásáért felelős mechanizmus azonosítása óriási felfedezés” – nyilatkozta a Cell Host and Microbe legújabb számában közzétett tanulmány szerzője, Yizu Jiao, a Michigani Egyetem kutatója.
Jiao és munkatársai ezen kívül még egy fontos eredményre jutottak. A fogágy-gyulladást okozó NI1060 nevű baktérium azt is kiváltja, hogy a szájüregben lévő, normális esetben védőhatású fehérje, a Nod1, a csont pusztulását okozza. A Nod1 normális körülmények között a káros baktériumok ellen harcol a szervezetben.
„A Nod1 a bakteriális fertőzések elleni védekező mechanizmusunk része. Úgy segít a védekezésben, hogy aktiválja a neutrofileket, a baktériumok elpusztítására szolgáló vérsejteket” – magyarázták a kutatók. „Ezen kívül a fertőzés alatt el is távolítják a káros baktériumokat. Fogágy-gyulladás esetén azonban az NI1060 felgyülemlése arra ösztönzi a Nod1-et, hogy aktiválja a neutrofileket és az oszteoklasztokat, mely sejtek elpusztítják a csontot a szájüregben.”
A szakértők úgy vélik, hogy a fogágy-gyulladás okának molekuláris szintű megértése abban segíthet a kutatóknak, hogy személyre szabott terápiát fejleszthessenek ki a fogászati betegek számára.