Ezt az axiómát gyakran vonatkoztatták az emberi egyedfejlődés modellezésére is. Egy új, a Harvard Egyetemen végzett kutatás alapján ez a kapcsolat még sem olyan erős, mint azt eddig feltételezték. A Harvard Egyetem Humán Evolúciós Biológiai tanszékének két professzora, Tanya Smith és Richard Wrangham, egy postdoktorátusát teljesítő munkatárs, Zarin Machanda segítségével egy forradalmian új módszert vezettek be a csimpánzok vizsgálatára. Nagyfelbontású digitális fényképeket készítettek a fiatal egyedek fogazatáról, ez alapján azt vették észre, hogy az első örlőfogak megjelenése nem csökkenti a fiatal egyed anyatere való igényét, sőt gyakran még meg is növeli azt. Az erről írt tanulmány 2013 január 28-án jelent meg a
Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban. “A húsz évvel ezelőtt elvégzett kutatások nagyon szoros összefüggést mutattak ki a fogazat fejlődése és egyes egyedfejlődési lépcsőfokok között, leginkább az anyatej elhagyásában”-magyarázta Tanya Smith. “Az eredményeket sok tudós extrapolálta az emberi fejlődésre is, de most kiderült, hogy az emberi fajhoz legközelebb eső élőlényeknél sem igaz a feltevés. Ez arra mutat rá, hogy körültekintéssel kell végrehajtanunk az ilyenfajta összevetéseket.” A csimpánzok gyerekkorába való betekintés viszont korántsem egyszerű. Eddig adatgyüjtésre két különböző módszer alkalmaztak: fogságban tartott állatok megfigyelése, illetve a vadonban elhullott állatok maradványainak vizsgálata. Mindkét megoldás nehézségek elé állította a megfigyelőket. Kutatások alapján a fogságban tartott csimpánzok sokkal gyorsabban érik el a felnőtt méretüket. Fogságban ez 10 vagy 11 éves kort jelent, míg a vadon élő egyedeknél 13-15 éves korban fejeződik be a növekedés. Ez azt jelenti, hogy az egyes fejlődési szakaszok megrövidülnek, és a kutatók csak körülbelüli értékekkel tudják behatárolni a normális fejlődést. A maradványok vizsgálatakor hasonló problémák merülnek fel. A maradvány vizsgálatakor nehéz meghatározni az egyed pontos életkorát a halál beálltakor (ez egy sűrű esőerdőben majdnem lehetelen), így ez is csak egy körülbelüli kiindulóértéket eredményez. Ezen problémákkal szembesült Smith, Wrangham és Machanda is, akik egy egészen újszerű módszert találtak ki a fiatal emberszabásúal vizsgálatára. A kutatók az ugandai Kibale Nemzeti Parkban élő Kanyawara csimpánztörzset vizsgálták. A tudósok magukkal vittek egy csapatnyi fényképszt is, akik képeket készítettek, ha az egyik állat kinyitotta a száját. Ezen fotók segítségével, melyek gyakran ugyanazon állatokról készültek több hónap alatt, precízen nyomon lehett követni a fogazat fejlődését, és a viselkedésükkel való korrelációt is. A meglepetés a képek összegzésekor történt. A régebbi kutatások alapján az első örlőfogak megjelenése után a csimpánzok abbahagyták az anyatejfogyasztás. “Ezzel szemben mi azt fedeztük fel, hogy a majmok a szilárd élelem fogyasztása mellett még folyamatosan szopnak, gyakran még többször is, mint a fogak előjövetele előtt”-mondta Smith. “Ezen állatoknál megfigyelhető a felnőtt és a csecsemő étrend egyfajta elegyedése, ami merőben szokatlan volt.” Arra a kérdésre, hogy a fiatal csimpánzok mikor hagyják abba teljesen a szopást, még nem született válasz. „Talán majd egy következő kutatás során”-mondta Machanda. ”Jelenlegi kutatásunk a testfejlődést helyezi a középpontba,valamint arra keresi a választ, hogy a csimpánzkölykök mért fogyasztanak anyatejet ilyen hosszú ideig. Gyakorta megfigyelhetőek konfliktusok a kölyökmajom és anyja között, amikor a nőstény eltakarja a mellbimbóját. Ilyenkor a fiatal állat heves hisztériát vág le, amely nagyon hasonlatos az emberi csecsemőjéhez.” “Két fontos dolgot vonhatunk le a kutatásból”-összegez Smith. “Egyrészt ez egy tipikus tanmese, hogy a rossz kiindulási pontokkal nagyon rossz irányba lehet elvinni egy kutatást. Az itt megismételt eredményeket nyilván más csimpánztörzseknél is alá kell támasztani. A másik tény az, hogy mélyrehatóan el kell kezdeni kutatni a fog-és egyedfejlődés közti kapcsolatot, ha ezt emberekre is akarjuk vonatkoztani”.
