Az Egyesült Királyság lakóinak csupán 52 százaléka járt az elmúlt két évben fogorvosnál – derül ki egy friss kutatásból. Mivel ez az arány 2011 óta nagyjából változatlan, a szakértők szerint a szájápolási márkákat forgalmazó cégeknek jobban kellene ösztönözniük a fogyasztókat a szűrésre.
A beszámolóból azt is megtudhatjuk, hogy a 12 éven aluli gyermeket nevelő brit szülők csupán 23 százaléka viszi el csemetéjét a fogorvoshoz az ajánlott gyakorisággal, azaz hathavonta. Sőt, a szülők 7 százaléka úgy véli, hogy a tejfogak nem igényelnek különösebb odafigyelést, mivel úgyis kiesnek. Összességében a szülők negyede gondolja, hogy a csecsemők fogait azonnal meg kell mutatni egy szakembernek, amint elkezdenek kifejlődni – márpedig ez erősen javallott lenne.
Noha 2011 és 2013 között jelentősen növekedett a csecsemőknek és a 12 éven aluli gyermekeknek gyártott szájápolási termékek eladása. 2013-ban például megjelent az első elektromos fogkefe kisbabáknak, egy áruházlánc pedig piacra dobott egy ugyancsak a legkisebbeknek szánt hagyományos fogkefét. Sőt, fogkrém is van már ugyanezen korcsoport igényeire.
„Mindez arra enged következtetni, hogy a nagy márkák gyártói és forgalmazói többet is tehetnének e termékek népszerűsítésért. A családi csomagban árusított szájápolási cikkek például jó ötletnek tűnnek, amelyekben gyerekeknek szóló termékek is lennének. A legkisebbek így nekik megfelelő fogkrémhez és szájvízhez is juthatnának a szájhigiéniával kapcsolatos információk mellett” – jelentették ki a kutatók.
A szájápolási cikkek piaca egyébként növekedett az Egyesült Királyságban az elmúlt két évben, évente egészen pontosan 4 százalékkal. Ez főleg a szájvizek, a szájápolási kiegészítők és a protézisekhez gyártott termékek eladásából származott. A várakozások szerint öt éven belül 22 százalékos további gyarapodás várható, ami a becslések alapján 1,23 milliárd angol fontnak, azaz közel 481 milliárd forintnak felel meg.
Forrás: medipress.hu