Fülöp herceg, Edinburgh hercege, 99 éves korában hunyt el pénteken. Hosszú élete során a herceg számos szövetségnek, alapítványnak volt a támogatója. Ezek egyike – a Brit Fogorvosi Szövetség (BDA) – 1980-ban kinevezte tiszteletbeli elnökévé.
Miután 1957-ben a BDA tiszteletbeli tagjává vált, Fülöp herceget a szakszervezet díszelnökévé választották annak százéves ünnepe alkalmából.Elnöki beszédében azt mondta: „Ha az egyesület úgy érzi, hogy az elmúlt száz évet érdemes megünnepelni, akkor csak annyit mondhatok, hogy páciensek millióinak is csatlakoznia kellene az ünnepléshez. Mindenki adjon hálát azért, hogy a fogászati kezelések hatalmas fejlődésen mentek keresztül, mely mindannyiunk érdekét szolgálja. A kezelések javítása mellett ugyanilyen fontos a prevenció koncepciójának a kialakítása is, hiszen az a cél, hogy kevesebb ember szoruljon kezelésre.”
Dr. Russ Ladwa, a BDA jelenlegi elnöke megjegyezte, hogy „a BDA elvesztette tiszteletbeli tagját, korábbi elnökét és egy határozott hívét annak, hogy a fogorvosok jelentős szerepet játszanak a nemzet egészségének javításában”.
„Több mint 40 évvel ezelőtt a herceg egy megelőzésről alkotott jövőképet fogalmazott meg, amely akkor megelőzte korát, de továbbra is a célunk marad. Az egyesület tiszteleg elődöm előrelátása felett, és e szakma nevében hadd fejezzem ki részvétünket Őfelségének a királynőnek és a királyi családnak” – tette hozzá.
Forrás: https://www.dental-tribune.com/news/bda-mourns-the-death-of-prince-philip/
Szerző: Dental Tribune International
2021.04.12
Kép: (Image: Travers Lewis/Shutterstock)