Visszaállt a régi rend: újra hároméves a fogtechnikus képzés

3940

Idén szeptembertől ismét 2+1 éves az államilag finanszírozott fogtechnikus képzés. A szakma vezetőinek érdeme, hogy meggyőzték a döntéshozókat, se az ágazatnak, se az országnak, de különösen a pácienseknek nem volt érdeke, hogy csökkenjen a magyar fogtechnika nemzetközileg is elismert színvonala. A jelenlegi helyzetről kérdeztük Pósáné Szűcs Erika fogtechnikus mestert, szaktanárt, a fogtechnikus képzés szaktekintélyét.

– Óriási eredménynek tartom, hogy visszaállítják a régi finanszírozott képzési időt. Ez a képzéssel foglalkozó szakemberek, állami iskolák és az Ipartestület összefogása alapján valósulhatott meg tavasszal, az új szakma-jegyzék (OKJ) már ennek eredményét tükrözi.

– Egyáltalán miért kellett a korábban is 2+1 éves képzést 2013-ban 2+félévre rövidíteni?
– Minisztériumi utasítás volt. Behívattak minket, és egy egyeztető megbeszélésen azt mondták, választhatunk, vagy vállaljuk a kétéves fogtechnikus gyakornok és fél éves fogtechnikus képzést állami finanszírozással, vagy lehet egy éves a fogtechnikus képzés, de akkor térítéses formában. Ez utóbbit nem vállaltuk fel, hiszen tudtuk, az ország négy állami képzőhelyén, Budapest mellett Szombathelyen, Hódmezővásárhelyen és Miskolcon számos tehetséges diák nem engedhetné meg magának az akár többszázezres térítési díjat.

Fogtechnikusok– Végül is hány diák végzett ebben a lerövidített képzési rendben?
– Szerencsére csak egy évfolyam, összesen körülbelül 70-80 diák. Nekik tehát egy félév alatt kellett megtanítani az egy éves tananyagot, ami nem akármilyen kihívást jelentett az elméleti tanároknak és a gyakorlati képző intézményeknek.

Ez hátrányt jelent ezeknek a diákoknak azokkal szemben, akik korábban és szerencsére most szeptembertől ismét három évig tanulhatják a szakmát.

– Európában a hároméves képzés az elfogadott?
– Többféle rendszer van. Van ahol érettségi nélkül 4 évig tanulják a szakmát, sok helyen, csakúgy mint mostantól nálunk, érettségi után három év a fogtechnikus képzés, és van, ahol a felsőoktatás része. Ez utóbbira példa Svédország, ahol egyetemi szinten tanítják a szakmát, a probléma itt viszont az, hogy a tananyag 70-80 százaléka elmélet, tehát elég csekély gyakorlati tudást kapnak a hallgatók. Nem véletlen, hogy a svéd fogtechnikai laborok tele vannak magyar szakemberekkel.

– Említette korábban azt is, hogy a fogászati turizmusból származó 70-80 milliárdos bevétel a magyar fogtechnikusok sikere is, jelzi, a külföldi fogorvosok és páciensek elismerik a tevékenységüket. Mindez azt is jelenti, hogy a képzési idő lerövidítését leszámítva, tényleg ennyire magas a magyar fogtechnikus oktatás színvonala?
– A színvonal tényleg nagyon magas, hiszen az oktatás mindig előremutató kell legyen. A képzés viszont valójában elég heterogén. Ma már közel sem mindegy, hogy egy hallgató melyik iskolába iratkozik be, hol lesz a gyakorlati képzése, illetve, hogy mennyire innovatív a szakmai környezet, ahol a tanulóéveit tölti.

A képzésben résztvevő oktatási intézmények nívója nagyon eltérő, és most nemcsak a négy állami és az 5-6 magániskola közötti különbségekre gondolok. Az államiak között is vannak gyengébbek és jobbak, ahogy a magániskolák minősége is különböző. A nagy eltérések azért alakulhattak ki, mert szinte teljesen megszűnt a kamarai kontroll. Nemcsak a fogtechnikus, hanem az egész szakképzésre alapvetően igaz: nincs semmilyen ellenőrzés.

– Akkor min múlik, hogy az egyik iskola jobb a másik gyengébb?
– Csakis az oktatókon, akiknek épp ezért a felelőssége hatalmas. Elhivatottaknak, felkészülteknek kell lenniük. Folyamatosan tovább kell képezniük magukat, hiszen a szakmai fejlődés az elmúlt időszakban nagyon felgyorsult, a trendek folyamatosan változnak, a digitális technika alapjaiban változtatta meg a szakmát.

– El tudja képzelni, hogy egyszer a digitális technika feleslegessé teszi a fogtechnikusok munkáját?
– Nem. A hipermodern berendezések a fogtechnikusok szakmai tudása nélkül nem képesek hatékonyan működni. Először meg kell álmodni, meg kell tervezni mi is az, amit meg szeretnénk csinálni, ehhez viszont a manuális tudás elengedhetetlen. Kétségtelen, haladni kell a korral, a modern technikákat, a digitális módszereket is meg kell tanulni.

Fogtechnikus képzés

– Úgy tudom az új tananyagban (lapzártakor még nem jelent meg az erről szóló jogszabály) már ezekre a kihívásokra is reflektálnak.
– Már a 13. évfolyamtól a manuális technikák mellett megtanulják hallgatóink a CAD/CAM tervezés, a 3D nyomtatás alapvető technikáit, ez végigkíséri a 14. és a „15.” évfolyam, azaz a fogtechnikus képzés elméleti és gyakorlati tananyagát is. Egyébként a fogtechnikus gyakornok 13. évfolyamára és a fogtechnikus képzésre vonatkozó jogszabályok és oktatási dokumentumok várhatóan időben megjelennek, így már ezekkel az új programokkal indulhatunk.

– Ez a sok változás nem nehezíti meg nagyon az oktatók munkáját?
– Azt gondolom a teljes magyar szakképzés állandó változása ellenére (2009, 2013, 2016) sikerült megnyugtató körülmények között végezni a szakmai oktatást, ezekből a gyors és állandó változásokból nem éreztek sok nehézséget sem az oktatásban, sem a vizsgáztatásban a diákjaink.

– Ön szerint mit a legfontosabb elsajátítaniuk a leendő fogtechnikusoknak?
– Elkötelezett híve vagyok 1994-től, amióta fejlesztő munkát végzek kollégáimmal fogtechnikusként, tanárként, gyakorlati oktatóként, hogy fiatal kollégáink mindazt az örömöt, szépséget, kreativitást megérezzék saját napi munkájukban, ami számomra is jellemzi ezt a hivatást.

Fontos, hogy információik naprakészek legyenek, képesek legyenek mindig követni a szakmai változásokat, használják a szakirodalmat és a digitális továbbképzési lehetőséget. Állandó résztvevői legyenek a szakmai konferenciáknak, kurzusoknak. Képviseljék szakmájukat magyar és nemzetközi megmérettetéseken. Jó együttműködés alakuljon ki munkájuk során a fogtechnikusokkal, fogorvosokkal, páciensekkel. Képesek legyenek dönteni a különböző anyagok és technológiák között.

Őrizzék meg a magyar fogtechnika csaknem 120 éves elismertségét mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Nagyon sok fiatal kollégám, kedves volt tanítványom végzi fogtechnikus munkáját már ezen elvek szerint.

– Ha jól gondolom, további tervei is vannak…
– Már foglalkozunk azzal, hogy lehet a képzési forma tekintetében előbbre lépni, de ennek megvalósulásához még egy kis türelmet kérnék!

Szerző: beb