SZTE FOK Karrier Börze

601

Turzo+AntalNemrégiben került meghirdetése az első SZTE FOK Karrier Börze. A 2017. december 1-jén megrendezésre kerülő rendezvényről kérdeztük az ötletgazdákat és szervezőket, Dr. Turzó Kingát, a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának dékánját, és Dr. Antal Márkot, a Konzerváló és Esztétikai Fogászati Tanszék megbízott vezetőjét.

Mi az a Karrier Börze? Nem inkább állásbörzének szokták hívni a hasonló programokat?

TK: Az az igazság, hogy itt némileg többről van szó, mint egy klasszikus álláskeresési lehetőségről. Célunk a rendezvénnyel, hogy hallgatóinknak – a szükséges fogorvosi ismereteken túl – az életben való helytálláshoz és fejlődéshez is minden támogatást megadjunk. Ezt szem előtt tartva, az idei évtől már külön kurzus keretén belül készítjük fel hallgatóinkat azokra a kihívásokra, amikkel – természetesen a szakmai megmérettetéseken túl – szembesülni fognak: önéletrajz elkészítése, kompetenciáik, készségeik bemutatása, állásinterjún való megfelelés, munkahelykeresés, karrierlehetőségek, fogorvosi pályakép. Ezek a – nem is oly távoli – jövőben mind-mind részei lesznek a jelenlegi fogorvostanhallgatókra váró mindennapoknak, amire azonban eddig a képzésük során nem készítettük fel őket. A Karrier Börze során nem csupán a munkahelykeresésben szeretnénk segíteni a hallgatókat, hanem abban is, hogy olyan munkahelyet tudjanak választani, ahol a sikeres életpálya és a stabil anyagi helyzet mellett a személyes és szakmai fejlődés, a posztgraduális képzés lehetősége, valamint a szakmai igényesség egyaránt szem előtt tartható.

Nem gondolják, hogy ezzel még jobban megnehezítik az egyetemi tanszékek számára, hogy megfelelő utánpótlást találjanak, megfelelő munkatársakat köszönthessenek soraikban?

TK: Nem, sőt, épp ellenkezőleg! Ha nem mutatnánk be a magánfogorvosi lét előnyeit és hátrányait, még inkább csak egy kecsegtető, ismeretlen lehetőséget látnának hallgatóink. Így lehetőségük nyílik még a végső döntés (egyetemi karrier vagy magánfogorvosi pályafutás) előtt kicsit bepillantani a munkalehetőségekbe. Szembesülnek a szabadverseny tényével is, kicsit érzik a motivációt, hogy egy náluk jobban teljesítő évfolyamtárs esetleg jobb eséllyel szerzi meg a kívánt pozíciót. Mindemellett, mind a négy fogorvosi képzőhely képviselője meghívást kap az eseményre, hogy ők is megismerkedhessenek végzős halgatóinkkal, sőt, Karunk összes tanszéke is képviselteti magát, így mi magunk is megismerhetjük a hallgatókat egy másik oldalukról: milyen céljaik vannak, miért hajlandóak dolgozni, fejlődni, és mi motiválja őket. Hiszünk abban, hogy a motiváció sokkal nagyobb erőt képvisel, mint ha csak abban bízunk, hogy „hátha nem kap jó állást, és itt marad az egyetemen dolgozni”. Ráadásul Szegeden igen jól működik a visszafoglalkoztatás, sok olyan kolléga van, aki évekkel a végzés után visszatér az Alma Materhez akár csak pár előadás erejéig, vagy gyakorlat, vagy teljes állás formájában.

Mi is fog történni ezen az eseményen?

AM: A december elsejére tervezett rendezvényen jelen lesznek a Kar vezető oktatói, akik ismerik a hallgatókat, végigkövették pályafutásukat a tanulmányaik során. Ezen túlmenően természetesen maguk a hallgatók is ott lesznek, és olyan fogorvosi rendelők tulajdonosai, képviselői is jönnek, akik tervezik a közeli vagy akár távolabbi jövőben munkatársak felvételét.

Hogyan történik az ismerkedés? Állásinterjúk lesznek?

AM: Nem, egyáltalán nem ez a cél. Minden résztvevő hallgató előre elkészíti az önéletrajzát (benne a hallgatói lét fontosabb eseményeivel, hallgatói versenyekkel, TDK munka és egyéb pályázatokon szerzett elismerésekkel) és motivációs levelét. Fontos, hogy a leendő munkaadók megismerjék, mi mozgatja, motiválja a hallgatót, hiszen mint tudjuk, a hallgatói élet során megszerzett tudás csak töredéke annak, amire szükség lehet a dolgos mindennapokban. Kellő motiváció, képzéseken való részvétel és önképzés szükségesek ahhoz, hogy valaki végzés után tényleg tovább fejlődhessen, és a kívánt szakmai szintet – és persze majdan tapasztalatot – elérje.  Az eseményre jegyet váltó rendelők (egy jegy ára 10.000 Ft, mely tartalmazza egy finom állófogadásos vacsora árát) előre megkapják az önéletrajzokat és motivációs leveleket, majd az este folyamán személyesen is megismerkedhetnek a jelöltekkel, a majdani munkavállalókkal.

branko_karrier

Hol lesz a gálaest?

TK: Szegeden, a Hungi Vigadóban – de inkább nevezném kellemes hangulatú vacsorának, mint gálaestnek. Ugyan hallgatóink úgy készülnek majd, mintha állásinterjúra mennének, a tervünk az, hogy inkább kötetlen beszélgetések során ismerhesse meg egymást a munkáltató és a leendő munkavállaló. Hisz a mindennapok is sokkal inkább személyek közötti interakciókról, a személyiségek kompatibilitásáról szólnak, mintsem arról, mit tud valaki bemutatni magáról egy 8-10 perces állásinterjú során.

Lehet még jegyet váltani az eseményre? Mennyibe kerül a részvétel egy rendelő számára?

AM: Igen, természetesen még szívesen fogadunk el jelentkezéseket a fogkarrierborze@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 62 342 162-es telefonszámon. Egy fogorvosi rendelő támogatói jegye 10.000 Ft-ba kerül, mely tartalmazza a vacsora árát is. Továbbá, bár ez nem elsődleges célja a Börzének, ha nyereséges lesz a rendezvény, az így befolyt összeget teljes egészében a Szeged Fogorvosképzésért Alapítvány fogja megkapni, mely szintén elsődlegesen a hallgatók képzését támogatja, emellett ösztöndíjlehetőségeket is nyújt a kiemelkedőbb hallgatók számára.

Más egyetemek hallgatói jelentkezhetnek?

AM: Természetesen, senkit sem zárunk ki a jelentkezésből, csak nekik nem tudunk segítséget nyújtani a felkészülésben. Saját hallgatóinkkal szeptember óta közösen készülünk az eseményre: készülnek az önéletrajzok, a motivációs levelek, a leendő munkavállalók megismerték a fogorvosi szakmán belüli lehetőségeket, karrierutakat. Igyekszünk objektíven bemutatni mind a közszférában, mind a magánszférában rejlő lehetőségeket. Be kell valljuk, lényegesen nagyobb érdeklődést tapasztalunk az egész évfolyam részéről, mint amit egy átlagos szakmai kurzusnál láthatunk – szemmel láthatóan a hallgatókat is érdekli a jövőjük, és szívesen tesznek is a kitűzött célokért. Mi mindent megteszünk, hogy mind szakmailag, mind emberileg a lehető legjobban felkészítsük őket, és reméljük, a fogorvostársadalom is befogadó lesz ezen új kezdeményezésre, és a szakma jövőjét jelentő leendő kollégákra.

Időpont: 2017. december 1. 19:00
Helyszín: Szeged, Hungi Vigadó

További információ: www.facebook.com/sztefokkarrierborze
e-mail: fogkarrierborze@gmail.com

EFOP-3.4.3-16-2016-00014