Roots Summit 2018

1681

Idén Berlin adott helyet a kétévente megrendezésre kerülő Roots Summit kongresszusnak. Az eseményt a világ egyik legjelentősebb nemzetközi endodonciai konferenciájaként tartják számon, ahol a szakma legjobbjai meghívott előadóként szerepelnek, kiegészítve hands-on kurzusokkal, poszter prezentációkkal, fogászati gyártók standjaival.

Ebben az évben több mint 450 résztvevő 50 különböző országból utazott a német fővárosba, hogy a négy napos rendezvényen gyarapítsa elméleti és gyakorlati tudását a modern endodoncia területén.

Az első napon a hands-on kurzusoké volt a főszerep, 17 különböző témájú gyakorlati jellegű továbbképzésből válogathattak a résztvevők, mint például perforált vagy nyitott apexű fogak modern szemléletű kezelése, intraosseális érzéstelenítés, lézer aktivált irrigáció, de lehetőség nyílt a legújabb fejlesztésű gépi gyökértágító rendszerek megismerésére, kipróbálására is.

Ezt követte a további napokon az előadás szekció, ahol meglehetősen magas szintű előadások hangzottak el az endodoncia nagyon változatos témáiból.

Az előadások sorát dr. Elisabetta Cotti nyitotta, aki a szardíniai University of Cagliari Konzerváló Fogászati Intézetének vezetője és az invazív cervikális rezorpciók témájával foglalkozott behatóbban előadásában.

Magyarországot meghívott előadóként dr. Benyőcs Gergely képviselte, aki nagysikerű és jövőbe mutató előadást tartott a digitálisan tervezett és navigált endodonciai beavatkozásokról, valamint egyéb modern technológiai eljárások (pl. 3D nyomtatás) endodonciai felhasználhatóságáról. Előadását számos saját eset bemutatásával illusztrálta, és a hallgatóság nagyfokú érdeklődését mi sem mutatta jobban, mint hogy rengeteg kérdéssel keresték meg az előadót a témában, még napokkal később is. Az endoncia amerikai nagyágyúja, Steve Buchanan személyesen gratulált az előadónak, úgy gondolom, hogy mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország és a hazai szakma hírnevét ilyen magas szintű előadással öregbíthettük.

Az első nap délutáni szekciójában John Munce amerikai endodontus professzor előadását hallgathattuk meg, aki számos foghúzásra ítélt, reménytelennek tűnő prognózisú fog megmentését bemutató esetet prezentált, úgy gondolom, hogy mindannyian meríthettünk ötleteket és motivációt előadásából.

A napot rövid esetbemutató prezentációk zárták, ahol a konferencia résztvevői mutathatták be 10-10 percben saját eseteiket a hallgatóságnak.

Az előadások második napján szó volt a fogak vitalitásának megtartását célzó endodonciai beavatkozásokról (dr. Jenner Argueta- Guatemala), modern fájdalomcsillapítási és érzéstelenítési módszerekről (dr. Jorge Vera- Mexikó), valamint ez endodonciai kezelések során oly fontos ergonómiai munkavégzésről, amit az előadó (dr. Carlos Aznar Portoles- Spanyolország) számos saját videóval illusztrált.

A második napot dr. Josette Camilleri máltai előadó zárta, aki bioaktív fogászati anyagok területén végzett kutatásaival tudományosan megalapozott módon beszélt a biokerámiák endodonciai felhasználásáról.

A záró napon tanulságos előadást hallhattunk dr. Daniel Černýtől (Csehország), aki a postendo felépítésekről, üvegszálas csapok használatáról, és ezen a területen végzett saját kutatási eredményeiről beszélt.

Dr. Mario Zuolo (Brazília) az endonciai revíziók kérdéskörét boncolgatta, majd az előadások sorára a koronát dr. L. Stephen Buchanan tette fel, aki „Az endodoncia művészete” című előadásával nyűgözte le a hallgatóságot.

A szakmai programot kötetlenebb szociális programok is tarkították. Első nap egy konferencia-nyító fogadáson vehettünk részt, utolsó este pedig egy hamisítatlan német sörkertben megrendezett grillpartin nézhettük együtt a labdarúgó világbajnokság aktuális meccsét, ahol lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre, kapcsolatépítésre is. A Roots Summit 2018 tehát egy jól szervezett, szakmailag nagyon magas szintű konferencia volt, ahonnan résztvevőként hasznos tudással és tapasztalatokkal gyarapodva térhettünk haza.

A következő kongresszus két év múlva, Prágában kerül megrendezésre, reméljük, hogy a magyar fogorvos társadalom még a mostaninál is nagyobb számban képviselteti majd magát, hiszen hazánkhoz ennyire közel lévő helyszínen még sohasem volt ilyen magas rangú endodonciai konferencia. 

Dr. Mikolicz Ákos