Negyven év a tudomány, az oktatás és a gyógyítás szolgálatában

211

Prof. dr. Márton Ildikó a Debreceni Fogorvos-tudományi Kar alapító dékánja, hazánk egyetlen Fogorvos-tudományi Doktori Iskolájának a vezetője, a Magyar Fogorvosok Egyesületének, a Fog- és Szájbetegségek Szakmai Kollégiumának, valamint több döntést hozó testületnek aktív tagja, volt elnöke, továbbá nemzetközi szakmai fórumok hazai képviselője. 1989 óta az orvostudomány kandidátusa, 2004-től az MTA doktora. Számos tankönyvfejezet, szakmai protokoll és publikáció szerzője, több kutatási projekt gondozója, irányítója. Márton Ildikó professzor asszonnyal beszélgettünk életútjának fontosabb állomásairól.

Közel másfél évtizede annak, hogy riportot készíthettem Önnel abból az alkalomból, hogy az MTA doktorává avatták. Igazán jelentős esemény volt ez a hazai fogorvos-társadalom történetében. Azóta eltelt sok-sok esztendő, ennek az időszaknak a fontosabb történéseiről szeretném most kérdezni.

Ezt megelőzően azonban térjünk kicsit vissza a kezdetekhez…

Mikor döntött arról, hogy orvosi, majd a fogorvosi pályát választja hivatásául?

Eredetileg nemhogy fogorvos, de még orvos sem akartam lenni. A középiskolában a nyelvek iránt, különösen az angol nyelv iránt érdeklődtem, de mivel az ikertestvérem, Csilla mindenáron orvos akart lenni, én is tettem egy próbát és felvettek. Így kezdtem meg tanulmányaimat a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi szakán.

Hogyan alakult a diploma megszerzése után az életútja?

A végzés után a gyermekgyógyászat keltette fel a figyelmemet, de ott éppen nem volt betölthető állás. Adler Péter professzor úr, a Stomatológiai Klinika nagynevű igazgatója telefonon megkeresett és állást ajánlott a klinikáján. A meghívás oka, amint azt később megtudtam az volt, hogy tudományos diákkörösként, később demonstrátorként 4 évet töltöttem a Pathológiai Intézetben, ahol gyulladásos és daganatos betegségek immunológiai hátterét tanulmányoztam.  Professzor úr hallott engem egy tudományos diákköri konferencián előadni és eldöntötte, hogy meghív a klinikájára dolgozni. Így kezdtem el szakmai életemet egy meglehetősen idegen területen, a fogorvostudomány területén, mivel általános orvostani hallgatóként igen csekély ismeretet, pláne gyakorlatot szereztünk e téren.

Szakmai ismeretei bővítése érdekében sokat utazott, ilyen célból járt pl. az USA-ban, több évet töltött Philadelphiában, ahol kutató munkát is végzett.  Az ekkor szerzett tapasztalatairól hallhatnánk néhány gondolatot?

Abból fakadóan, hogy általános orvosként végeztem, és már diákkörösként is foglalkoztam tudományos kérdések megválaszolásával, természetesen ez az érdeklődésem a továbbiakban sem hagyott el, és igyekeztem mielőbb, legalábbis határterületi problémát találni az általános orvoslás és a fogorvostudomány között. Így kezdtem el az egyik gyakori krónikus fogászati gyulladással foglalkozni, a granuloma apicale-val. A Stomatológiai Klinikai munkámat az ambulancián kezdtem meg, és ott, a napi munka során hamar feltűnt, hogy milyen gyakran kérnek a társszakmák „góckutatást”. Ekkor három kérdés megválaszolását tűztem ki célomul. Ezek a következők voltak: melyek a leggyakoribb ún. fogászati gócok, mely szervek érintettek a leggyakrabban a feltételezett gócfertőzés révén, illetve milyen mechanizmus kapcsán okozhat egy primer gyulladás a szervezet távolabbi pontján „második betegséget”, vagy hogyan vezethet egy, a már ott jelen lévő betegség súlyosbodásához. Az első két kérdésre nem volt nehéz választ találni, de a harmadik kérdés megválaszolása lényegesen nehezebbnek bizonyult, ugyanis e kérdés, az intenzív nemzetközi kutatások, kísérletek kapcsán összegyűlt nagyszámú eredmény ellenére, a mai napig sem tisztázott még  minden részletében. Nem véletlen, hogy a „gócfertőzés” kérdéskör szinte egyidős az orvostudománnyal.

Magam is számos kísérletet végeztem ebben a témakörben a 1980-as évek során itthon és 1988-ban, az egyéves németországbeli, ulmi tanulmányutam alkalmával. 1989-ben összegeztem addigi eredményeimet, és beküldtem az Európai Endodontiai Társaság fiatal kutatók számára meghirdetett pályázatára, ahol a kiválasztott, legérdekesebb témát bemutató öt kutató közé kerültem. Ezt követően Amszterdamban, a kongresszus keretében megtartott, nemzetközi zsűri által meghallgatott 20 perces előadás és a benyújtott pályázat versenyeztetése és értékelése alapján elnyertem az Európai Endodontiai Társaság „Research Prize”- kitüntetését, amellyel 2 évenként a legjobbnak tartott kutatást díjazzák.A „gócfertőzés” témakör mindig is izgatta a fogorvostudományok terén kutatókat, ezzel a témával a későbbiekben, 1998-ban is nyertem Endodontiai Világkongresszusi legjobb kutatási díjat Jeruzsálemben, de mégis az Amsterdami „Research Prize” elnyerését tartom a legjelentősebb tudományos elismerésnek, mivel ez sorsfordítónak bizonyult fiatal orvosi életemben. Az 1989-es díjátadó ünnepségen ugyanis igen nagynevű professzorok jöttek oda hozzám, felajánlva a segítségüket a további pályafutásom éveire, köztük Thomas Pitt Ford professzor, aki meg is hívott magához 2 évre Londonba dolgozni, és Gunnar Bergenholtz professzor Göteborgból, aki szintén szerette volna, ha nála, Svédországban folytatom a pályafutásomat. Ők mindketten számos közlemény és tankönyv írói, szerkesztői.

A nagyon megtisztelő meghívásokat azonban nem tudtam elfogadni, mivel a férjem kompetitív pályázat alapján elnyert „Fogarty“ ösztöndíjával ekkor családunk már az USA-ba készült. Philadelphiában, a „Research Prize”-nak és a magammal vitt ajánlóleveleknek köszönhetően, tandíj fizetése nélkül csatlakozhattam a Martin Trope professzor által vezetett endodontiai posztgraduális kurzushoz a Temple egyetemen, amelyet egy fél évig látogattam, tanulva az endodontia, akkor a hazai viszonyokhoz képest lényegesen fejlettebb módszereit. Ez az időszak nagyon hasznos volt számomra, nagyon sokat tanultam az ott dolgozó, olyan neves oktatóktól, mint Samual Seltzer, Donald Morse, Shimon Friedman, akik az oktatói tevékenységük részeként számos tankönyv íróiként is közreműködtek.  A Sam Seltzer által írt és szerkesztett „Dental Pulp” tankönyv a mai napig is alaptankönyvnek számít az endodontia terén.

Az ott töltött félévet követően „Research Associate“-ként felvételt nyertem  a Wistar Intézet „Cell Developmental Biology“ munkacsoportjába, ahol két és fél éven át kutattam. A témám SV40 RNS onkogén vírus által okozott  osteosarcoma kutatás volt. Ez az időszak ismét meghatározó állomása volt életemnek, mivel a 90-es évek elején olyan alapkutatási, molekuláris biológiai módszereket tanulhattam, majd alkalmaztam kísérleteim során az USA egyik legrégebbi, magánkézben lévő tumorkutató intézetében, amelyeket abban az időben itthon még kevés helyen alkalmaztak, pláne a fogorvostudomány területén. Innen a kettős érdeklődésem, az endodontia és a tumorkutatás irányában, hiszen mindkét terület igen fontos része az alapkutatás. További közös jellemzője a két területnek, hogy eredményeik hasznosíthatók a gyógyítás területén is. Ez számomra nagyon fontos szempont volt, mivel hiába kaptunk a férjemmel meghívást a kutatások további folytatására, akár végleges letelepedésre az USA-ban, hazavágyódtunk, hogy talán a megszerzett tudást itthon is hasznosítani tudjuk. Ez így is lett.

Az ezt követő években számos nagynevű külföldi professzort hívtam meg egyetemünkre. E törekvésem részeként 1999-ben a legelső endodontiai gyakorlati kurzus Debrecenben került megrendezésre, amelynek során a  ProFile rendszer, mint első gépi gyökércsatorna megmunkáló rendszer  került bemutatásra Martin Trope és Gunnar Bergenholtz professzorok közreműködésével. Itt jelen voltak az akkor még igen csekély számú, de annál lelkesebb endodontia iránt érdeklődő egyetemi oktatók is, köztük Szabó János professzor úr, Csikány Csilla és Windish Péter, akik neve igen jól csengő és ismert a hazai fogorvolás terén.

Milyen út vezetett a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Fogorvos-tudományi Intézetének Fogorvos-tudományi Karrá alakulásához?

2000-ben a DE akkori rektora, Fésüs László rektor úr kért meg arra, hogy állítsak össze egy pályázatot a Fogorvostudományi Intézet vezetésére, mivel számít az egyetem a 4 éves, USA-ban és Németországban szerzett tapasztalataimra a betervezett fejlesztések terén. Nagyon meglepett és egyúttal meg is ijesztett a kérése, hiszen vezetői feladatokra én egyáltalán nem készültem. Ő hangsúlyozta, hogy az egyetemnek nagy tervei vannak a fogorvosképzéssel kapcsolatban, amelyek elérése egyetemi érdek.  Három feladat mielőbbi megvalósításának fontosságát hangsúlyozta akkor, elsőként az angol nyelvű fogorvosképzés azonnali elindítását, a karrá válás folyamatának végig vitelét, és egy új épületegyüttes felépítésének szakmai irányítását. Negyedikként, immár saját vállalásomként fogalmaztam meg a régi épületünk felújításához szükséges pénzforrás előteremtését, mivel igazságtalannak ítéltem meg, hogy az angol nyelvű képzésben résztvevők vadonatúj körülmények között tanulhassanak, míg a magyar nyelvű képzésben tanulók egy 20 éves épületben, annak 20 éves gépparkjában szerezzék meg képesítésüket.

Karalapító ünnepi szenátus ülés résztvevői.

A 2000-től 2009-ig tartó 9 éves igazgatói, majd dékáni ciklusom alatt minden kitűzött célunkat sikerült teljesítenünk. Emellett a vezetésemmel elkészített pályázattal 2009-ben elnyertünk egy jelentős, 1,6 milliárd Ft-os EU-s pályázati támogatást, amelynek segítségével az ezt követő években régi épületünk további emelettel, rendelőkkel, diagnosztikus lehetőségekkel és orvosi szobákkal bővült. Emellett sikerült egy fogyatékos személyeket ellátó rendelői egységet létrehoznunk, valamint a Fogorvos-tudományi Kar addigi épületegyüttese mellé, folyosórendszeri összekötéssel, egy új, négyemeletes szárny épült a Fül-Orr-Gége Klinika oldalszárnyaként, ahol a Arc-Állcsont-Szájsebészeti Tanszék minden igényt kielégítő elemei kaptak helyet, a műtőktől a korszerű járó- és fekvőbeteg-ellátó rendszerekig.

2004-es beszélgetésünkkor kiemelt céljaként határozta meg a kar tudományos minősítésének a további erősítését, az angol nyelvű fogorvosképzés elindítását, valamint az oktatás technikai feltételeinek a javítását. Célkitűzései miként realizálódtak?

Az angol nyelvű fogorvosképzés elindítása igen izgalmas feladat volt, úgy is mondhatjuk, hogy az egyik legnagyobb kihívás életemben. 2000 augusztusában Fésüs rektor úr arról tájékoztatott, hogy azonnal, már szeptemberben elindul a képzés, mivel 9, az általános orvosképzésbe felvett hallgató szívesen kezdené meg tanulmányait fogorvostan-hallgatóként. Jóllehet angol nyelvű általános orvosképzés akkor már több éve zajlott egyetemünkön, a két képzési formában azért mégis igen jelenős különbségek vannak, mivel az inkább demonstratív jellegű általános orvosképzéssel ellentétben, a fogorvosképzés utolsó két éve, jóllehet felügyelet alatt, de mégis önálló munkavégzésen alapul, amelynek anyag- és eszközigénye egyáltalán nem elhanyagolható.

Mindezt át kellett gondolni, és ennek alapján lépcsőzetesen elérhető célokat megfogalmazni, terveket készíteni, angol nyelvű tanrendet összeállítani, hallgatói levelezési, kommunikációs rendszereket felépíteni, adminisztrációs, majd dékáni hivatalt létrehozni, hiszen korábban ezek intézetünkben nem léteztek. Azonnal beszereztük a szükséges, legkorszerűbb angol nyelvű tankönyveket, és szinte csak két héttel jártunk a hallgatók előtt a felkészülésben.  Szerencsére a szakmaspecifikus tárgyak oktatása csak a későbbi évfolyamokon válik dominánssá, amely időszakra felépült az új, 4 szintes épületszárny, minden olyan diagnosztikus és gyógyító elemmel felszerelve, amelyeket a XXI. század kezdetén a modern fogorvosképzés megkíván.

2009-re, dékáni megbízatásom lejártára, a 2000-ben 9 fővel indult angol nyelvű képzés létszámát 90-re, a 20 fős magyar nyelvű képzési létszámot pedig 50-re sikerült emelnünk, minden tekintetben korszerű, szép új környezetben oktatva. A mai napig karunkon tanul a legtöbb angol nyelvű képzésben résztvevő hallgató országunkban. Hallgatóink közel 70 országból jönnek, ami egy igen érdekes, soknyelvű, sokszínű, multikulturális közeg oktatását, nevelését  jelenti.

Oktatómunkájában fontos helyen áll a Tudományos Diákköri tevékenység támogatása is. Néhány évvel ezelőtt éppen egyik volt hallgatója PhD-s munkájának segítése kapcsán beszélgettünk. Jól tudom, hogy már több tanítványának sikerült elérni ezt a fokozatot?

Vezetési időm alatt igyekeztem megkezdett kutatásaimat folytatni. Összegyűjtött eredményeim alapján 2004-ben MTA doktori fokozatot szereztem. Törekedtem a fiatalabb oktatói, kutatói utánpótlás nevelésére is. Témavezetőként eddig hat fogorvoskollégám szerzett PhD fokozatot karunk szinte valamennyi tanszékéről, akik az elmúlt évek során mind a hatan eljutottak a tanszékvezető egyetemi docensi cím elnyeréséig, segítve ezzel a kari tanszéki struktúra felállását, majd utánpótlását. Jelenleg három kollégám munkáját irányítom. Mivel a tudományos életbeli munkához szükséges motiváció kiszélesítése legsikeresebb önállóan működő szervezési keretek között, elindítottuk a Fogorvos-tudományi Doktori Iskola szervezését, amely jelenleg is sikeresen működik, a mai napig egyetlen hazai Fogorvos-tudományi Doktori Iskola formájában.

Árkövy díj átadásán 2005-ben.

Közéleti aktivitása, különböző szakmai fórumokon, tudományos téren végzett munkája példaértékű. Többek között ilyen irányú tevékenységeinek elismeréseként kapta meg 1989-ben a Körmöczy díjat, 2005-ben az Árkövy díjat, 2018-ban pedig a dr. Bánóczy Jolán emlékérmet. Mit jelentett Önnek ez az elismerés?

Nagyra becsülöm Bánóczy Jolán életművét. Professzor asszony kiemelkedő személyiség volt, aki jelentős nemzetközi elismertséget, megbecsültséget szerzett a hazai fogorvostudománynak.  Egészen fiatal oktatóként egy hazai, nemzetközi részvételű kongresszuson láttam őt először szerepelni. Számos témakörben elhangzott előadás meghallgatását követően okos kérdéseket tett fel magyarul, németül és angol nyelven is. Később személyes ismeretségbe is kerültünk, és a mai napig hálás vagyok neki, hogy bátorított, sőt szinte rábeszélt a tudományos munka további folytatására, folyamatos művelésére. Sokat köszönhetek neki. Az általa elnevezett díj odaítélése nagy megtiszteltetés számomra.

Bánóczy Jolán emlékérem és jutalomdíj átadása.

Egyetemi oktatóként a „tanítás – kutatás – közéleti tevékenység – betegellátás” igen összetett feladatrendszerét hogyan tudta/tudja megvalósítani? 

Megítélésem szerint ezek a feladatok összeegyeztethetők, sőt talán azt mondhatnánk, hogy egymást szükségessé is teszik. A fiatal fogorvos nemzedék tagjainak, az egyetemet elhagyva rendelkezniük kell a legújabb ismeretekkel, hogy megkezdhessék az önálló gyógyító pályafutásukat.  Ehhez az oktatónak is követnie kell az új ismereteket, olvasnia kell a nemzetközi irodalmat, rendszeresen részt kell vennie hazai és nemzetközi kongresszusokon.

Ami pedig a tudományt illeti, a fogorvoslás területére is igaz, hogy alap- és klinikai kutatások nélkül nem fejleszthetők ki a folyamatos fejlődéshez szükséges új terápiás beavatkozások. A nap persze mindenkinek 24 órából áll, és ha több a feladat, az időbeosztásnak is okosabbnak kell lennie. A már előbb említett, 2000–2009-ig terjedő időszakban ennek a többes feladatkörnek a teljesítése a mindennapokban nagy erőpróba volt számomra. Volt olyan hét, amikor kétszer is Budapestre kellett utaznom, tekintettel arra, hogy ugyanebben az időszakban a karalapító dékáni funkció mellett betöltöttem a Szakmai Kollégium és az MFE elnöki funkcióját is. Ezen túl, az egyéb helyi és országos feladat között, közel 7 éven át képviseltem a magyar fogorvostársadalmat a Magyar Akkreditációs Bizottságban, amelynek során, a rendszeres bizottsági munka keretében, a 2004-es EU csatlakozást követően, a fogorvosképzés, EU kompatibilis Képzési Kimeneti Követelményeinek (KKK) megfogalmazása történt.

Napjainkban az endodontia szakterülete is óriási változáson megy át. Pl. a nagyítás, az operációs mikroszkóp használata, a legújabb fejlesztésű, innovatív metallurgiával rendelkező file-rendszerek és a kisebb sugár­terhelést adó 3D képalkotó eljárások sok új lehetőséget adnak a fogorvosok kezébe. Ön szerint ezek miként változtathatják meg az endodontia jövőjét?

Az endodontia területén, hasonlóan a fogorvoslás többi területéhez igen rohamos változásoknak lehetünk tanúi, úgy az alkalmazott anyagok és eszközök, mint a diagnosztikus és therápiás eljárások területén. Ami az endodontiai fejlődés alakulását illeti, az utóbbi időben tapasztalt változások legjelentősebbikének a vitális pulpa terápia kérdés körét tartom. E szemlélet szerint, amennyiben lehetőség van a pulpaszövet egészének vagy legalább egy részének életben tartására, indirekt, direkt pulpasapkázás, részleges vagy teljes pulpotomia kapcsán, még kezdődő gyulladásos körülmények között is, azt meg kell tenni, hiszen a gyulladás leküzdhető jelenség nemcsak a pulpában, hanem bárhol máshol a szervezetben. A gyulladás leküzdését követően pedig az életben tartott pulpaszövet számos jelentős funkcióját képes megtartani. A dentin, a regenerációját serkentő, biológiaialag aktív molekulák igen gazdag tárháza, amely környezet képessé tehető a gyulladás leküzdésére, a reparáció elérésére. A jelenleg forgalomban lévő, igen jó minőségű kemény foganyag termelődését indukáló vagy éppen az elpusztult vagy eltávolított kemény foganyagot pótló anyagok birtokában, ez nem lehetetlen feladat.

40 év gyógyító tapasztalata áll mögöttem, és azt látom, hogy bizonyos, korábban megfogalmazott gondolatok alapján kialakított terápiás beavatkozások visszatérnek a gyakorlatba. A vitális pulpakezelés gondolata már az 1978-ban kiadott, Adler Péter professzor által szerkesztett Cariológia és Endodontia tankönyvben is szerepel. Az ezt követő években a gyógyító szemlélet a minél tökéletesebb gyökértömés készítésének irányába mozdult el, de napjainkban a pulpakezelések vonatkozásában is határozottan megjelent a konzervatív, vitalitást megőrző szemlélet. Erről számos előadás hangzott el a legutóbbi, Brüsszelben megrendezett Európai Endodontia Társaság, 2017-es őszi kongresszusán, ahol négy munkatársammal vettünk részt.

Jelenleg két fő irányzatot látok. A minél tökéletesebb gyökérkezelés elvégzése az egyik irány.  Az USA-beli tartózkodásom ideje alatti mentorom, Martin Trope professzor vezet igen nagy sikerű kurzusokat „Next Level Endodontics” témakörben, nemcsak Phialdelphiában, hanem szerte a világban.

A másik, a már előbb említett gyógyító-megőrző szemlélet pedig a pulpaszövet életben tartható része megtartásának, vitalitása megőrzésének a fontosságát hangsúlyozza. Amennyiben legalább a gyökéri pulpa életben tartható, nem szükséges idegen anyaggal pótolni, ha pedig a koronai pulpa eltávolítását követően a terápiás beavatkozás sikertelennek bizonyulna, még mindig van lehetőség a továbblépésre, a gyökérkezelés elvégzésére. Természetesen mindkét szemléletnek vannak támogatói, ellenzői, de a gondolat mindenképpen megfontolást érdemel. Azt is hozzá kell tenni, hogy a döntés felelősségteljes, gondos anamnézis felvételét és klinikai vizsgálat elvégzését igényli, mint minden egyéb gyógyító kezelés esetében.

Az endodontia fejlődésében is megéltünk már jó pár szemléletváltást, „tabudöntést”. Amikor 1993-ban, hazatérésemet követően, az USA-ban szerzett tapasztalataim alapján elsőként vezettük be Debrecenben a fogorvosképzés oktató és betegellátó gyakorlatába a Ca(OH)2 és NaOCl alkalmazását, hányszor kellett meghallgatnom, hogy micsoda szörnyűség még csak a gondolata is annak, hogy „meszet, hypót” juttassunk be emberi szervezetbe, mégha csak egy fertőzött gyökércsatornába is. És lám, lám, az elmúlt években rutinszerűen alkalmazottá váltak ezek az anyagok a mindennapi fogorvosi gyógyításban, hazánkban is, utolérve a szerte a világban, sok éve alkalmazott széles körű gyakorlatot. Én úgy gondolom, hogy a hatékonyabb, jobb eredményt adó gyógyító eljárások szélesebb körű alkalmazásának elérése érdekében érdemes síkra szállni, érvelni, minden lehetséges módon és helyen. Az idő úgyis eldönti a hogyan helyes és hogyan tovább kérdését.

Jelenleg milyen feladatok, tervek megvalósításán, előkészítésén dolgozik?

Ebben az évben zártunk le egy 4 éves futamaidejű OTKA pályázatot, amely keretében a szájüregi rák nyálban kimutatható, korai diagnosztikus értéket képviselő biomarkereit igyekeztünk azonosítani. A vizsgálat országos kiterjesztésű volt, valamennyi Szájsebészeti Klinika részt vett a nyálminta gyűjtésében, de a molekuláris vizsgálatok kivitelezése itt Debrecenben történt. Érdekes, új eredmények születtek, melyek közlése most van folyamatban, remélem, az ősz folyamán nemzetközi közleményekben is beszámolhatunk az eredményeinkről. Ezt megelőzően minden évben előadtuk az addig gyűjtött részeredményeket hazai és nemzetközi kongresszusokon, több mint 30 prezentáció keretében. Természetesen a granuloma apicale-val is tovább foglalkozunk, feltehetően van autoimmun komponens is a tartós, krónikus gyulladás igen sokszínű folyamatában, a Porphyromonas gingivalis révén.

A nyár folyamán kaptuk kézhez egyetemünk Etikai Bizottságának engedélyét a vitalis pulpakezelések során eltávolított pulpaszövet vizsgálatára, így a pulpaszövet esetében ősztől alap-, illetve klinikai vizsgálatokat indítunk párhuzamosan a megfelelő indikáció, meghatározott protokoll alapján, megfelelően kivitelezett pulpotomia klinikai, biológiai sikerességét hosszú távon vizsgálva.  Az eltávolított pulpaszövet molekuláris szintű vizsgálata révén pedig további ismereteket szeretnénk szerezni az ott zajló gyulladásos immunfolyamatokról. A tavasz folyamán három neves külföldi előadót hívtam meg Franciaországból, a UK-ből és Írországból a Debreceni Fogászati Napok kongresszusra, akik révén két kollégám tanulmányozta a vitalis pulpakezelések lehetőségét és az endodontia tárgy oktatását a dublini egyetemen. Nemzetközi kapcsolataimat használva célom a fiatal kollégák kijuttatása hosszabb-rövidebb idejű tanulmányútra, külföldi egyetemekre. Saját, közel 5 éves külföldön töltött tanulmányútjaimon szerzett tapasztalataim alapján meg vagyok győződve arról, hogy ez elengedhetetlenül szükséges egy egyetemi oktató fejlődése szempontjából, nemcsak a nyelvtanulás, hanem a szakmai ismeretek, a nemzetközi kapcsolatok gyarapítása terén is. Jelenleg két fiatal kollégám útját szervezem a Birminghami Egyetemre, a restauratív fogászat és adhezív technológia oktatási, betegellátási újdonságainak tanulmányozása céljából. Korábban is szerveztem a kollégáim számára külföldi tanulmányutakat, ebbéli aktivitásomat szeretném felerősíteni a jövőben.

Véleménye szerint merre mutat az iránytű a jövő fogászatában?

Megítélésem szerint két fontos irányzat fejlődik rohamosan napjainkban. Az egyik vitathatatlanul az alkalmazott anyagok fejlődése terén mutatkozik meg. Hihetetlenül sok, egyre szövetbarátabb, könnyebben alkalmazható anyag áll most már rendelkezésre a fogorvosok számára a napi munkavégzés terén. Ez vonatkozik a tömőanyagokra, a kemény foganyag- és csontszövetpótló, lenyomatvételi, fogfehérítő és még sorolhatnánk milyen felhasználási területű anyagokra, amelyek a kiterjedt nemzetközi, és ha szerényebb mértékben is, de a következetes hazai kutatások kapcsán egyre jobb minőségbeli és egyre egyszerűbb felhasználhatósági kvalitásokkal rendelkeznek. A másik irányzat a biológiai kutatások területe, amely során az ún. „őssejt” kutatások arra a területre fókuszálnak, hogy a már menthetetlenül károsodott, vagy éppen elpusztult kemény és lágy foganyag szöveteket saját, még fejlődésben el nem kötelezett, de többirányú fejlődésre képes „őssejt” felhasználásával, környezetük befolyásolásával adott irányú fejlődésre késztessenek, ilyen módon saját szövettel lehessen pótolni, ami pótlásra szorul. Amennyire látom ez egy igen ígéretes törekvés, de még hosszú lesz az út a megbízható klinikai alkalmazás eléréséig. Ámde tudjuk, hogy minden új gyógyszer, módszer kifejlesztéséhez, minden új terápiás beavatkozás bevezetéséhez hosszú út vezet, de ha ezen nem járnánk végig, sokkal szegényesebbek lennének az orvostudomány terápiás lehetőségei, és ez vonatkozik a fogorvoslás területére is. Éppen ezért én nagyon tisztelem azokat a kollégáimat, akik ezen a téren dolgoznak.

Magánéletéről, családjáról még nem beszélgettünk. Mivel tölti – ha van – legszívesebben a szabadidejét?

A férjem, Dr. Kiss Csongor tanszékvezető egyetemi tanár, akinek nagyon sokat köszönhetek, mindig, mindenben mellettem állt, és segítette a szakmai fejlődésemet. Szakterülete a gyermekgyógyászat, és jelenleg is igen sokat dolgozik a hazai és nemzetközi gyermek haemato-onkológia terén. Életpályája hasonló az enyémhez, mindazok a feladatok megtalálták az elmúlt évtizedekben, amelyek engem is. Az oktatás terén hat évig volt az AOK dékánhelyettese, de több évet dolgozott a hazai Gyermekonkológiai Társaság és Haematológiai Szakmai Kollégium elnökeként is.

Dr. Márton Ildikó családja körében

Egy lányunk, egy fiunk és 4 unokánk van, 1-6 év között. Flóra lányunk MD, PhD. hallgatóként szerzett általános orvostudományi diplomát és tudományos minősítést. Ezt követően bőrgyógyászatból tett szakvizsgát. Férjével, aki transzplantációs sebész, a UK-ben, a Cardiff-i Egyetemen dolgoznak. Két kislányuk van, Flóra és Kamilla. Fiunk, ifjabb Kiss Csongor a Debreceni Egyetemen szerzett környezettudományi mérnöki diplomát, majd agrárterületen, a kukoricaalapú bioethanol gyártás terén végzett kísérletei alapján szerzett PhD. fokozatot. Jelenleg egy nagy hazai cég osztályvezetője. Ők Debrecenben élnek, két kisfiút nevelnek a feleségével, Petrával, a kicsi Csongort és Marcikát.

Szabad időnkben törekszünk minél többet velük lenni, igyekszünk, amilyen gyakran csak tudunk Cardiffba utazni, bár Flóráék is igyekeznek rendszeresen hazajárni. Szeretünk utazni, de a szabadidős utazások mellett férjemmel évente 1-2 nemzetközi kongresszuson is törekszünk részt venni, hogy frissítsük a szakmai tudásunkat. Nagy családunk van, négy generáció, 1 és 99 év között, szinte minden héten van valakinek valamilyen megünnepelni való alkalma, ezeket szeretjük együtt megtartani.  Szeretünk főzni, nyaranta barátokat hívni és látogatni, a Tisza szépségét élvezni a tiszacsegei nyaralónkban, biciklivel vagy csak gyalogosan. Jó lenne a jövőben többet sportolni. Fiatal korunkban mindketten versenyszerűen sportoltunk, a rendszeres sport hiányát egyre jobban érezzük, ahogy telnek az évek. Reméljük, a jövőben ez a tervünk is valóra válik!

Rendkívül értékes és sokszínű eddigi életútja igazán elismerésre méltó és példaértékű lehet a jövő orvosai, fogorvosai számára: „A bonis bona discere” (Jótól jót tanulni).

Köszönöm a tartalmas beszélgetést, s szerkesztőségünk nevében ezúton is tiszteletünket fejezzük ki több évtizedes eredményes munkássága iránt.

Dr. Riba Magdolna