Könyv, gyakorló fogorvosoknak

731

A Dental World első napján jött ki a nyomdából dr. Gáspár Lajos legújabb – kilencedik – könyve, a Csontmegmunkálás és csontpótlás az implantológiában. A fejlődés lehetőségeiről, a felhasználás legfrissebb tapasztalatairól ilyen részletességgel még nem olvashattunk.

Bőven ír a legújabb eszközről, a mágneses kalapácsról és az új csontpótló anyagról, a BoneAlbuminról, amelynek használata új fejezetet nyit az implantológiában. Jelentőségét a gyakorló fogorvosok fogják igazán értékelni, amikor a benne lévő ismereteket a mindennapi munkájuk során alkalmazni próbálják.

CSont megmunkalas (1)A könyvben valóban sok újdonság van – erősítette meg a szerző, Gáspár doktor. Olyanok, amiket mi a Gáspár Medical Centerben rendszeresen alkalmazunk, és amik még világszerte újdonságnak számítanak. Ezek közül az első a lézertechnológia, második a mágneses kalapács – ezt világviszonylatban is az elsők között vezettük be a klinikai gyakorlatba –, a harmadik pedig szintén egy vadonatúj dolog, a BoneAlbumin csontpótló.
2015 júliusában Párizsban, egy fogászati világkongresszuson hangzott el a megállapítás, amely szerint a 21. század fogászatának két „gőzmozdonya” van: a lézer és az implantológia. Ezek húzzák előre a tudományt.

Olyan gyors a fejlődés, hogy hónapról hónapra egyre újabb ismeretek birtokába kerülünk. Ezek szerepelnek a könyvben, a hagyományos eszközök használata mellett. Külön részletes fejezet foglalkozik a piezotechnikával, az ultrasurgeryvel és egy másik a csont megmunkálására alkalmas lézerekkel.

A legérdekesebb mégis a mágneses kalapács, ami 2012-ben került át a fejlesztőktől a klinikai alkalmazásba. Az eszköz legfontosabb tulajdonsága, hogy lehetővé teszi implantátum behelyezését olyan keskeny és alacsony állcsontgerincbe is, amilyenre korábban gondolni sem lehetett volna! A mágneses kalapács nem forgácsolja el a fogat, hanem szétnyitja, mint egy oszteotom. A szétnyitott helyre összetömöríti a csontot, és oda lehet az implantátumot behelyezni.

A könyv megvásárolható a Dental  Press kiadásában ide kattintva!

Szerző: R.A.