Intő adatok a nagyvilágból

383

Jelentős javulás

A jelentésből kiderül, hogy az OECD-országok lakosságának egészségi állapota hihetetlenül sokat javult az elmúlt 50 évben. 1960 óta a születéskor várható élettartam folyamatosan növekszik, 2009-ben 79,5 év volt, ami azt jelenti, hogy átlagosan 11 évvel növekedett. Japánban a legmagasabb ez a mutató (83 év), majd Svájc és Olaszország következik a sorban. 2000-ben még csak két országban volt magasabb a születéskor várható élettartam 80 évnél, 2009-ben viszont már 22 ország büszkélkedhetett ezzel.

A várható élettartamban a nemek között tapasztalható különbség 2009-ben 5,5 év volt (nők: 82,2 év, férfiak 76,7 év). Miközben az 1960-as és 1970-es években nőtt a nemek közötti különbség a várható élettartam terén, az 1980-as évektől kezdődően a férfiak élettartamának meghosszabbodása következtében csökkenni kezdett.

A születéskor várható élettartam Törökországban a legalacsonyabb (73,8 év), melyet Magyarország és Szlovákia követ. Hazánkban a születéskor várható átlagos élettartam 73,3 év, amely lényegesen elmarad az OECD-országok átlagától, ami 79,1 év. Magyarország ebben a rangsorban a 29. helyen áll. A 65 éves életkorban még várható élettartam nőknél 17,3 év, férfiaknál 13,4 év, ebben is csak Szlovákiát és Törökországot előzzük meg. A tanulmány szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy 1960 óta Magyarországon csak mérsékelten nőtt a várható élettartam, miközben Törökországban gyors növekedés tapasztalható.

A gyermekhalandósági ráták jelentősen csökkentek minden országban. A kardiovaszkuláris megbetegedések mortalitásai arányai terén (beleértve a szívinfarktust és a stroke-ot) szintén nagymértékű csökkenés tapasztalható. Habár továbbra is a szív- és érrendszeri megbetegedések képezik a legfőbb halálokot (2009-ben az összes halálozás 35 százalékáért voltak felelősek), a mortalitási ráták felére csökkentek. 2009-ben a szívinfarktust követően a kórházban kezelt páciensek 4 százaléka halt meg a kórházi felvételt követő 30 napon belül, miközben 2000-ben ez az arány még 8 százalék volt. A szív- és keringési betegségek mortalitási rátáinak csökkenésében jelentős szerepet játszott a rizikófaktorok, így a dohányzás visszaszorulása, valamint az orvostudomány fejlődése.

Ugyanakkor az egyes országok között jelentős eltérések tapasztalhatók. Magyarország mind az ischaemiás szívbetegség, mind a stroke mortalitási rátái esetében meglehetősen rosszul teljesít. 2009-ben Magyarországon volt a negyedik legrosszabb az ischaemiás szívbetegség halálozási aránya (Orosz Föderáció, Szlovákia és Észtország áll még rosszabbul), a stroke pedig hazánkban mutatta a harmadik legrosszabb értéket (az Orosz Föderáció és Szlovákia után).

A korai felismerésnek és a jobb terápiáknak köszönhetően különböző típusú daganatos betegségek túlélési arányai ugyancsak javultak, de továbbra is a második vezető halálokot képezik az OECD-országokban: 2009-ben az összes halálozás 28 százalékáért voltak felelősek.

Az egyes országok között ezen a téren is jelentős eltérések tapasztalhatók: 2009-ben az összes daganatos megbetegedés halálozási aránya Magyarországon volt a legmagasabb, melyet Észtország, Lengyelország, Szlovénia, Szlovákia és Csehország követett. A rákos megbetegedések mortalitási arányai Mexikóban, Finnországban, Japánban és Svájcban voltak a legalacsonyabbak.

A tüdőrák mortalitási aránya is hazánkban volt a legmagasabb, különösen a férfilakosság körében kiugró. A mellrák halálozási arányait tekintve a legkedvezőtlenebb a helyzet Dániában, amelyet Belgium, Írország és Magyarország követ. A prosztatarák-halálozási arányok Észtországban, Dániában és Svédországban a legrosszabbak.

Jelentős az öngyilkosságok száma: 2009-ben mintegy 150 ezer öngyilkosságot követtek el az OECD-országokban. Az öngyilkossági halálozási ráták a dél-európai országokban (Görögország, Olaszország, Spanyolország) voltak a legalacsonyabbak, a legmagasabbak pedig Koreában, az Orosz Föderációban, Magyarországon és Japánban.

A jelentés megállapítja, hogy a krónikus megbetegedések, például az asztma és a diabétesz hatékonyabb megelőzésére és kezelésére van szükség. Megállapítják azt is, hogy indokolatlanul sok esetet utalnak kórházba ilyen megbetegedések miatt, például az asztmát az alapellátás szintjén kellene hatékonyan kezelni. Miközben az OECD-országokban 100 ezer felnőtt közül átlagosan 50-et utalnak évente kórházba asztma miatt, Szlovákiában, az Egyesült Államokban és Koreában az asztmás megbetegedés kórházi felvételi rátái legalább kétszer magasabbak az OECD-átlagnál. Diabétesz következtében évente 100 ezer felnőtt közül átlagosan 50-et utalnak kórházba. Ausztriában, Magyarországon és Koreában a diabétesz miatti felvételi ráták több mint kétszer magasabbak az OECD-átlagnál.

Az OECD az iparilag fejlett országok gazdasági érdekegyeztető fóruma. Alapító okmányát 1960 decemberében írták alá Párizsban. Tagjai a világ legfejlettebb országai.

Az OECD alapító tagjai a 20 volt OEEC-állam: Ausztria, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Luxemburg, Norvégia, az NSZK, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország, valamint az Amerikai Egyesült Államok és Kanada. Megalakulása óta a szervezethez öt állam csatlakozott: 1964-ben Japán, 1969-ben Finnország, 1971- ben Ausztrália, 1973-ban Új-Zéland és 1994-ben Mexikó. A rendszerváltó keletközép- európai országok közül elsőnek Csehország lett a tagja, majd 1996-ban Magyarországot is felvették a szervezetbe.

A figyelemfelkeltő kampányoknak és a vírusellenes gyógyszerek szélesebb körű elérhetőségének köszönhetően a ’90-es évek második felétől lelassult a HIV/AIDS terjedése. Még így is mintegy 50 ezer új HIV-esetet diagnosztizáltak 2009-ben az OECD-országokban. Európában jelenleg Észtországban, Portugáliában és Spanyolországban a legmagasabb az új esetek gyakorisága, és a kelet-közép-európai országokban, valamint Izlandon és Törökországban a legalacsonyabb.

Az elmúlt évtizedekben tapasztalható egészségnyereség nagymértékben köszönhető a kockázati tényezők csökkenésének. Ugyanakkor a betegségterhek jelentős része továbbra is az olyan életmódbeli tényezőknek tulajdonítható, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás, az egészségtelen táplálkozás és a fizikai aktivitás hiánya. A dohányzás visszaszorulása nagymértékben köszönhető a figyelemfelkeltő kampányoknak, a reklámozási tilalmaknak és a megnövelt adóknak.

Az alkoholfogyasztásra vonatkozó eredmények ellentmondásosak. A reklámozási tilalmaknak, értékesítési korlátozásoknak és a megnövelt adóknak köszönhetően a ’80-as évek óta számos országban jelentősen csökkent az alkoholfogyasztás, az északi országokban, az Egyesült Királyságban és Írországban azonban nőtt a mértéke.

Az utóbbi évtizedekben nemcsak az OECD-országokban, hanem egyre inkább a fejlődő országokban is az elhízott emberek számának növekedése vált a legfőbb népegészségügyi problémává. Az elhízás számos krónikus megbetegedés fő rizikófaktora. Kutatások bebizonyították, hogy a súlyosan elhízott emberek akár 8-10 évvel korábban halhatnak meg normál súlyú társaiknál. 1980 óta az obezitási ráták számos országban megduplázódtak vagy megtriplázódtak, az OECD-országok többségében a lakosság legalább fele túlsúlyos vagy elhízott. Az USA-ban a legmagasabb az obezitási ráta, amely az 1980-as 15 százalékról 2008-ra 34 százalékra nőtt. Japánban és Koreában a legalacsonyabb ez az arány (4 százalék), bár az utóbbi években ezekben az országokban is növekedés tapasztalható.

Több OECD-tagállam kormánya intenzívebb erőfeszítéseket kíván tenni az egészségesebb táplálkozás és az aktívabb életmód érdekében. Néhány országban, így például Dániában, Finnországban, Franciaországban és Magyarországon adót vetettek ki a magas zsír- vagy cukortartalmú élelmiszerekre.

Az elmúlt 50 évben megfigyelhető legfontosabb tendencia az egészségügyi kiadások folyamatos növekedése, amely mindenhol meghaladja a GDP növekedési ütemét. 1960-ban még az egészségügyi kiadások a GDP kevesebb mint 4 százalékát tették ki, 2009-re ez az arány 9,6 százalékra növekedett, és több országban 10 százalék fölé került. Az egészségügyi kiadások GDP-n belüli aránya különösen az USA-ban növekedett gyorsan, és 2009-ben is itt volt a legmagasabb (1960: 5 százalék; 2009-ben 17 százalék!). Ezt követi Hollandia (12 százalék) és Franciaország (11,8 százalék).

Az elmúlt évtizedekben egy főre számított egészségügyi kiadások szintén gyorsan növekedtek: az 1970-es években évente átlagosan 6,1, az 1980-as években 3,3, az 1990-es években 3,7, 2000 és 2009 között pedig 4 százalékkal. Az egy főre jutó egészségügyi kiadások aránya is az USA-ban a legmagasabb: 2009-ben 7960 amerikai dollár, amely az OECD-átlag két és félszerese. Ezt követi Norvégia és Svájc, amelyek mintegy 50 százalékkal többet fordítanak egészségügyi kiadásokra, mint az OECD-átlag.

A legtöbb OECD-országban továbbra is az állami szektor az egészségügy fő finanszírozója, kivétel Chile, Mexikó és az USA. 2009-ben az OECD-országokban átlagosan 72 százalék volt az állami egészségügyi kiadások részaránya az összes egészségügyi kiadáson belül. Ugyanakkor megfigyelhető egyfajta konvergencia: sok olyan országban csökkent ez az arány, ahol a ’90-es évek elején még kiugróan magas volt a közkiadások részaránya, mint például Lengyelországban és Magyarországon. Ugyanakkor több olyan államban, ahol történelmileg alacsony szintű volt az állami kiadások aránya (pl. Portugália, Törökország), növekedés tapasztalható az egészségügyi reformoknak és az állami egészségbiztosítás kiterjesztésének köszönhetően.

Habár kimutatható némi összefüggés a magas egy főre jutó egészségügyi kiadások és a magas várható élettartam között, ez a kapcsolat a kiadások magasabb szintjén kevésbé hangsúlyos. Japánban és Spanyolországban például kiemelkedően magas a várható élettartam, ugyanakkor az egy főre jutó egészségügyi kiadások szintje relatíve alacsony. Ezzel ellentétben az Egyesült Államokban, Dániában és Magyarországon, ahol az egy főre jutó egészségügyi kiadások szintje viszonylag magas, a várható élettartam az OECD-átlag alatt marad. Ez azt sugallja, hogy az egészségügyi kiadásokon túlmenően számos egyéb tényező befolyásolja a várható élettartamot.

A tanulmány rávilágít arra is, hogy sok országban az orvostársadalom elöregedett, valamint az orvosi szakmák többsége elnőiesedett. 2009-ben az OECD-országokban átlagosan az orvosok mintegy 30 százaléka 55 év fölötti volt. Izraelben a legmagasabb ez az arány (46 százalék), de Franciaországban, Németországban és Olaszországban is 35 százalék fölötti.

Egy másik jellemző tendencia a háziorvosok és a szakorvosok közötti egyensúly változása: a szakorvosok száma sokkal gyorsabban nő, mint az általános orvosoké.

A 2007 óta súlyosbodó gazdasági válság természetesen az egészségügyet sem hagyta érintetlenül. A példa Görögország, amelyet a recesszió erőteljesebben sújtotta, mint bármely más európai országot. A görög gazdaságot 15 év folyamatos növekedés után érte a válság. 2008 májusa és 2011 májusa között a felnőttek körében a munkanélküliség 6,6 százalékról 16,6 százalékra nőtt, az államadósság pedig 2007 és 2010 között a GDP 105,4 százalékáról 142,8 százalékára (azaz 239,4 milliárd euróról 328,6 milliárd euróra) nőtt.

Egy, a Lancetben közölt tanulmány bizonyítja, hogy a pénzügyi válság idején jelentősen romlott a lakosság egészségi állapota. A kutatók az EU jövedelmi és megélhetési feltételekre vonatkozó statisztikáit használták a görögök egészségi állapotára és az ország egészségügyére vonatkozó elemzés alapjául. Emellett 2007-ben 12 346, 2009- ben 15 045 görög polgárt is megkérdeztek. A tanulmány készítéséhez felhasználták az egészségügyi kutatóintézetek jelentéseit is, amelyek epidemiológiai indikátorokat, kórházi felvételekre vonatkozó adatokat, mentális egészségügyi problémákra vonatkozó jelentéseket és a sérülékeny társadalmi csoportok helyzetére vonatkozó információkat is tartalmaztak.

A statisztikák azt mutatják, hogy a görög polgárok 15 százalékkal kisebb valószínűséggel fordultak orvoshoz 2009-ben, mint 2007-ben, a válság kezdete előtt, ami elsősorban a meghosszabbodott várakozási időnek, a megnövekedett utazási távolságnak tudható be.

Mivel Görögországban a háziorvosi ellátás ingyenes, és a járóbeteg-intézményekben is viszonylag alacsony a vizitdíj (0–5 euró, azaz 0–1530 Ft), a tanulmány szerzői úgy vélik, hogy az orvos-beteg találkozások számában tapasztalt csökkenés inkább a kínálati oldal, vagyis az egészségügyi ellátórendszer problémáit tükrözi.

A kórházi költségvetéseket ugyanis mintegy 40 százalékkal csökkentették, emellett az egészségügyi szakemberek száma is alacsonyabb a szükségesnél, és alkalmanként hiány tapasztalható az orvosi felszerelések terén is. A morális válság jelei is mutatkoznak: például a páciensek megvesztegetik az egészségügyi dolgozókat, hogy előrébb jussanak a hosszú várólistákon.

Miközben a háziorvosi és járóbetegvizitek számában csökkenést tapasztaltak, 2010-ben a kórházi felvételek száma 24 százalékkal nőtt 2009-hez képest, 2011 első felében pedig további 8 százalékkal emelkedett 2010 ugyanezen időszakához viszonyítva.

Meglehetősen aggasztó, hogy 2007-hez viszonyítva 2009-ben 14 százalékkal nőtt azon görög polgárok aránya, akik egészségi állapotukat „rossznak” vagy „nagyon rossznak” ítélték meg. Ugyanezen időszakban az öngyilkosságok aránya 17 százalékkal emelkedett. A betegségi juttatásokra jogosultak száma 40 százalékkal csökkent a költségmegszorítások miatt.

2010 végén a HIV-fertőzések számában jelentős emelkedést észleltek. A legfrissebb adatok szerint az új fertőzések 2011-ben 52 százalékkal fognak emelkedni 2010- hez képest. A növekedés jelentős részben az intravénás drogfogyasztók körében történő fertőzéseknek, valamint a prostitúció térhódításának tudható be. A 2009-es és 2010- es költségvetési megszorítások az ország szociális munkaprogramjának egyharmadával való csökkentését eredményezték.

A tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a görög egészségügyi helyzet aggodalomra ad okot. Úgy vélik, az adósságok visszafizetéséért tett erőfeszítések során a végső árat a hétköznapi emberek fizetik meg: csökken az egészségügyi ellátáshoz, valamint a prevencióhoz való hozzáférés, és legrosszabb esetben életek elvesztésével is szembe kell nézni. Felhívják a figyelmet arra, hogy Európa-szerte nagyobb figyelmet kell fordítani az egészségre, valamint az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre annak elkerülése érdekében, hogy a görög válság aláaknázza az országok jólétének végső forrását: a lakosság egészségét.

Nagy András László