Indulnak a fogorvos-pályázatok

415

Másfél hónap múlva kezdhetnek el pályázni a fogászati vállalkozások arra az egymilliárd forintra, amelyet tavaly májusban különített el a kormány a fogászati turizmus fejlesztésére – írja a Világgazdaság.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium december végén hirdette meg a fogászati vállalkozások versenyképességének javítását célzó pályázatot, amelyre a kiírás szerint azok a fogászati vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek az Innováció a fogászatban című uniós forrású kiírásra nyertes pályázatot adtak be. Utóbbi kiíráson viszont csak azok a fogászatok indulhatnak, amelynek csatlakoztak a Magyar fogászati turizmus fejlesztési programhoz, amely tavaly tavasszal indult el a kormány és az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. (OTI) között létrejött megállapodással.

A program egyik célja piaci eszközökkel megakadályozni, hogy a külföldi páciensekre specializálódott hazai fogászatok évi 60-70 milliárd forintos bevételének mintegy harmadát külföldi betegközvetítő cégek fölözzék le. Utóbbi vállalkozások ugyanis 25-35 százalékos jutalékot számolnak fel a kiközvetített külföldi páciensek után. Az OTI ezzel szemben csak 15 százalékos közvetítői díjat kér majd a programhoz csatlakozó fogászoktól, amely fokozatosan csökken majd, 2017-től már csak 10,5 százalék lesz – írja a gazdasági napilap.

Forrás: MTI