Beszélgetés Róth Lajos fogtechnikusmesterrel az idén 25 éves InterDental Studio kapcsán

1190

Róth Lajos nevét aligha kell bemutatni azok számára, akik rálátással bírnak a hazai fogászati szakma elmúlt évtizedeire. Számos könyv és magazin írása és szerkesztése, megszámlálhatatlan előadás, szakmapolitikai szerepvállalás és persze hallatlan mennyiségű munka fémjelzi ezt az impozáns és nagy ívű karriert. Az általa alapított InterDental Studio 1992 óta elkötelezettje a legmagasabb minőségnek és innovációnak a fogtechnikai piacon. Az elmúlt negyed évszázadról beszélgettünk.

Hogyan kezdődött a fogtechnikusi pályája, milyen út vezetett a ’92-es cégalapításig?

Kazincbarcikán éltem 20 évig, Miskolcon végeztem fogtechnikusként, majd ezt követően 1986 szeptemberétől kezdtem el dolgozni Budapesten. Az egy nehéz időszak volt. Friss házas voltam, pénzünk nem volt, és senkit sem ismertem a fővárosban. Pár hétig a Keleti pályaudvaron aludtam az arabokkal, és onnan jártam be a közelben lévő Légszesz utcai laboratóriumba. Gőzerővel belevetettem magam a munkába. Emlékszem, már akkor is egy magas igényszintet állítottam fel önmagammal szemben, bár ezért akkor sok kritika ért a kollégák részéről. De a jó minőségre hamar felfigyeltek, és adtak munkákat, igaz, fillérekért, de nekem akkor ez életmentő volt. Néhány héten belül már nagyon sok munkát kaptam a kollégáktól, így a vállalati munkákat éjszakánként, otthon csináltam a konyhában. Később a gipszelés helyett öntött és forrasztott hidak kidolgozását (régóta a szakmában lévők még vélhetőleg emlékszenek ezekre) bízták rám egyes kollégák, mindezt 15 forintos tagonkénti áron. Visszautasíthatatlan ajánlat volt (nevetés). Napi 60-80 tagot dolgoztam ki egy függőmotorral, bebugyolált csuklóval – embertelenül sok és nehéz munka volt, de lehetővé tette, hogy egy önálló albérletbe költözhessünk a feleségemmel, így én megszabadultam a pályaudvar kényelmetlen lócáitól. Alig negyedévnyi munka után megjött az első megrendelésem egy privát fogorvostól is. Összesen két évet dolgoztam a Légszesz utcában, mikor is elindultam egy fogtechnikusi versenyen, amit megnyertem. Felhívott az akkori vezető, hogy átkerülök a kiemelt, 46-os számú exportlaborba, ahol ugyan magasabb a fizetés, viszont ott nem lehet „maszekolni”. Én ekkoriban már vettem egy lakást Pestszentlőrincen, aminek a hiteltörlesztéséhez mindenképpen szükségem volt fizetéskiegészítésre, így nemet mondtam az ajánlatra. Erre közölte, hogy akkor hétfőn mehetek a munkakönyvemért, merthogy ki vagyok rúgva – abban a rendszerben ez így működött. Rögtön rávágtam, hogy átgondolva a dolgot, mégiscsak akarok menni (nevetés). Így kerültem a Tűzoltó utcai exportlaborba, ahol – talán mondanom sem kell – természetesen mindenki ugyanúgy maszekolt, úgyhogy ott is megtaláltam a számításaimat, emellett elkezdtem kerámiamunkákkal is foglalkozni. Történt egyszer, hogy egy német fogorvos-fogtechnikus páros érkezett a laborba, és két napon keresztül nézték az ott dolgozó 40-50 ember munkáját azzal a célzattal, hogy kiválasztanak egyet, akit kiküldenek Németországba továbbképzésre, hogy onnantól kezdve az ő munkájukat csinálja. Két nap múlva már ültem egy Mercedesben, útban Frankfurtba… A fogtechnikus lett később a cégben az egyik társam, a fogorvos pedig ma is a szomszédom (nevetés).

Ekkor 1988-at írunk.

Igen. Kezdetben küldték a munkákat a Fogtechnikai Vállalathoz, később az exportlabor megszűnt, így 1990-ben átkerültem a Nagymező utcai továbbképző laboratóriumba mint laborvezető. A rendszerváltást követően a Fogtechnikai Vállalat mind több laborját privatizálták, a közös vállalkozókedvnek köszönhetően – és az akkoriban rendkívül kedvező, ún. E-hitel segítségével – alakult meg önálló laborunk, az InterDental Studio.

1992: a XXV. nyári olimpiai játékok és egyben az Ön cégindulásának ideje – ennek immár 25 esztendeje. Miként emlékszik vissza erre az időszakra?

Az InterDental Studio azzal a céllal jött létre – két másik üzlettárs (egy magyar és egy német) közreműködésével –, hogy export fogtechnikai munkával szolgáljuk ki az egyre nagyobb érdeklődést mutató német piacot. A ’90-es évek eleje-közepén nagyon sokan kerestek kapcsolatot hazánkkal Németországból. Egyre több és több partnerünk lett, hamarosan pedig már alig bírtuk, annyi megbízásunk volt. A munkáink cca. 90%-a landolt külföldön; dolgoztunk Németország mellett Olaszországba, Norvégiába és Ausztriába is. Jól jellemezi a munkamennyiséget – és persze a teherbírásunkat is –, hogy akkoriban a TNT szállítócég második legnagyobb megrendelői voltunk Magyarországon (csak a Tungsram előzött meg bennünket). Ma is dolgozunk külföldre, de ez ma már nem olyan mennyiség, mint akkoriban volt.

Ez mindvégig exportmunkát jelentett, vagy dolgozott is kint külföldön?

Életvitelszerűen nem, de nagyon sok időt töltöttem kint a német fogtechnikus partneremnél, aki átlagosan kéthavonta „kiráncigált” magához, mikor sok volt a munkája, én pedig szívesen segítettem neki, mert sokat fejlődtem, tanultam. Bár már évek óta nem az üzleti partnerem, de a jó barátság megmaradt, és örökké hálás leszek neki azért, amit tanulhattam tőle, és egész szakmai hozzáállásomat, hitvallásomat megerősítette. Ha láttam egy új anyagot, mintázás-, csapozás-, modellkészítés-, öntéstechnológiát, leplezéstechnikát, vagy bármi innovációt, azt magammal hoztam, és itthon azonnal bevezettem. Nagyon sok mindenben elsők voltunk Magyarországon. Megszámlálhatatlan továbbképzést tartottam, mindig arra törekedtem, hogy tudásomat átadjam a hazai kollégáknak. Már több mint tíz éve egyedüli tulajdonosa vagyok a laboratóriumnak és a rendelőnknek, harminc fölötti az itt dolgozók száma, így ma már kevesebb időm van a továbbképzésekre.

Az állandó kintlét nem érdekelte?

Akkoriban nagyon sok ajánlatom volt Németországból, mesés fizetésekért, de én mindig itthon szerettem volna valami jót, valami maradandót alkotni, német színvonalon dolgozni. Mindemellett azt hittem, hogy 10 éven belül itthon is el lehet érni azt a fogászatban, ami Németországot jellemezte: számlázás, adózás, szervezettség, fegyelem, munkaminőség és minden más tekintetében. Sajnos ebben tévednem kellett.

Van olyan partner, aki a kezdeti idők óta megrendelő?

Huszonöt év alatt sok fogorvos megfordult nálunk, de szép számban akad olyan, aki 15-20-25 éve velünk dolgoztat, és olyan is, aki mindeközben Magyarországra költözött, és itt praktizál – de a munkakapcsolatunk a mai napig megmaradt.

Hogyan foglalná össze az elmúlt 25 évet?

Nehéz ezt pár szóban jellemezni. Úgy érzem, hogy nagyon tartalmas és mozgalmas szakmai évek vannak mögöttem, amiért hálás vagyok a sorsnak. Sokszor a fejemhez vágják, hogy szerencsés ember vagyok, de azok, akik a közelemben élnek, pontosan tudják, hogy milyen hihetetlen sok munka kellett ahhoz, hogy ma itt lehessek, ahol. Sok-sok szomorúság is ért az évek alatt, de sokkal több szép emlékem kapcsolódik ehhez a gyönyörű szakmához, ami ma is erőt ad a folytatáshoz. A fogtechnika rengeteget fejlődött és teljesen átalakult, de ma is keresem a kihívásokat, és mindig találok magamnak újabb célokat, melyeket szeretnék elérni és megvalósítani a következő 25 évben.

Dr. Radánovics-Nagy Dániel