Az MTA hatékonyabbnak bizonyult a pulpasapkázásban, mint a Ca(OH)2

668

Egy nagyszámú randomizált kontrollált vizsgálatban, amelyet Dr.Thomas Hilton fogorvos, a portland-i Oregon Egészségtudományi Egyetemen szájsebészet professzora és mtsai. végeztek, a Ca(OH)2-al készült pulpasapkázás 24,6%-a lett sikertelen két éven belül, összehasonlítva a csak 13,6%-ban sikertelen, MTA-val készült esetekkel.

A tanulmányt május 20-án publikálták online formában és a Journal of Dental Research c. folyóirat klinikai kiegészítő kiadványában.

Dr. Thomas azt javasolja, hogy azok a fogorvosok, akik eddig CaOH-t használtak a közvetlen pulpasapkázáshoz, fontolják meg a váltást MTA-ra.

“Úgy gondolom, hogy valószínűleg elegendő bizonyítékunk van, és ezt nem csak azért mondom, mert a saját vizsgálatunk,” – jelentette ki a Medscape Medical News-nak. “Más vizsgálatok is kimutatták már, de a mi eredményeink megerősítik azt a feltételezést, hogy az MTA használata hatékonyabb.”

A pulpasapkázás akkor válik szükségessé, ha a pulpaűr megnyílik és a fogbél szabaddá válik. Ez általában azért történik, mert a fog olyan mértékben szuvas, hogy a pulpát borító dentint már nem lehet megtartani. A helyreállító anyagokat nem lehet közvetlenül a fogbélre helyezni pulpakárosítás nélkül, ellenben a fogorvosok már több mint egy évszázada Ca(OH)2-ot helyeznek rá a pulpára, hogy stimulálják a secunder dentin hidat formázó reparatív szövet kialakulását. Ráadásul a Ca(OH)2-nak antibakteriális tulajdonságai is vannak, és a restaurációt biztonsággal rá lehet építeni, amint megszilárdul. Valójában azonban nagyon sok ilyen kezelésben részesített fog pulpája elfertőződik és gyökérterápiás kezelést vagy foghúzást tesz szükségessé a későbbiekben.

Újabban azonban a kutatók felvetették, hogy az MTA alkalmasabb lehet a pulpasapkázásra, mint a Ca(OH)2. Jobban odaköt a fogszerkezethez, ezért kevesebb szivárgást tesz lehetővé és csökkenti a bakteriális infiltráció rizikóját. Ezen felül az MTA tartósabbnak is tűnik.

Az MTA kálcium-oxidból áll, amely trikálcium-szilikátból, dikálcium-szilikátból, trikálcium-aluminiátból és a radioopacitáshoz szükséges bizmut-oxidból tevődik össze. Ebből a komplexből víz hatására Ca(OH)2 keletkezik, amely ugyanúgy stimulálja a sebszövet kialakulását a fogbélen, és antibakteriális hatással is rendelkezik.

A két anyag hatékonyságának összehasonlításához Dr. Hilton és mtsai. a fogászati kutatásokban még teljesen új megközelítést választottak: ahelyett, hogy egy egyetemi klinikáról választottak volna ki randomizáltan egy-egy betegcsoportot a két anyag vizsgálatához, inkább fogorvosi praxisokat kértek meg, hogy az egyik vagy másik anyaggal végezzenek pulpasapkázást. A praxisok előre beleegyeztek abba, hogy részt vesznek a kutatásban, és csatlakoztak az ún. Északnyugati Praxisalapú Kutatási Együttműkődéshez a Bizonyítékalapú Fogászatban.(evidence based medicine)

Azáltal, hogy tényleges fogorvosi praxisokban történt kezeléseket vizsgáltak, a kutatók olyan klinikai környezetben tudták összehasonlítani a két anyagot, ahol eleve a leggyakrabban használják őket. ”Úgy gondoljuk, hogy így sokkal reálisabb adatokat kapunk.” mondta Dr. Hilton.

A praxisalapú hálózat segítségével ráadásul sokkal több beteget lehetett bevonni a kutatásba, mint amennyit egy egyetemi vizsgálat során össze lehetett volna gyűjteni.

A megközelítés egy esetleges hátránya az, hogy az anyagokat különböző fogorvosok használták. Viszonylag egyszerű lett volna randomizáltan hozzárendelni egy-egy beteghez egy adott anyagot a praxisokon belül, de azt nehéz lett volna elérni, hogy mindegyik fogorvos egyformán profi legyen mindkét anyag használatban, mondta Dr. Hilton. Ezen felül, néhány kutatás kimutatta, hogy a pulpasapkázás késleltetése növeli a sikertelenség rizikóját.