A PerioSafe® HOME-ról, az első korai felismerés tesztről és a PerioPrevenciós programról kérdeztük Hámori Andrást

712

Sajnálatos statisztikai tény, hogy a 35 év feletti korosztály több, mint felénél, a 65 év feletti korosztály majd’ 90 százalékánál a parodontitis már csak visszafordíthatatlan állapotban mutatható ki. A parodontitis az egész szervezetre kihat, a szájüregben lévő patogén fogászati csírák bejutva a vérkeringésbe a teljes szervezet számára komoly EGÉSZSÉGÜGYI KOCKÁZATOT jelentenek.

Az OHF – The OralHealthFoundation Europe, vagyis a Szájhigiéniai Alapítvány nagykövete Hámori András számolt be a most már Magyarországon is elérhető korai felismerés tesztről, a PerioSafe® HOME-ról, amellyel a világon először nyílik lehetőség a parodontális gyulladások korai, még reverzibilis stádiumban történő felismerésére.

Kiemelte azt is, hogy az alapítvány, így ezen keresztül annak magyarországi szakorvosokból és fogorvosokból álló csoportja, a PerioDental Team támogatja az egyes szakterületek közötti együttműködést, elősegíti a parodontális gyulladások és bomlási folyamatok korai diagnosztikáját, illetve időben alkalmazott terápiáját.

Mit állapíthatunk meg a PerioSafe® HOME teszttel?

Az aMMP-8 egy a gingivális és parodontális és/vagy periimplantaris csont és szövetleépülések korai rizikómarkere, gyakran még azelőtt jelzi a gyulladást, mielőtt az klinikailag látható lenne. A PerioSafe® gyorsteszt eredménye jelezhet tehát egy előrehaladott bomlási folyamatot, amely esetleg szondával, vagy röntgennel csak hetek, hónapok, vagy évek múlva lenne megállapítható.

Mi alapján, hogy működik és milyen eredményt ad a teszt?

A PerioSafe® egy immunológiai gyorsteszt, amely meghatározott módon vett nyálmintából méri az aktív Matrix-Metallo Proteinase-8 (aMMP-8) mennyiségét.

Az aMMP-8 nem gyulladásmarker, hanem egy “bomlási marker”, így ha magasabb koncentrációs értéket mérünk, akkor az több, mint 90 százalékos specifikummal és érzékenységgel erősíti meg a már meglevő akut szövetbomlást.

Egy negatív teszteredmény egy fogorvosi klinikai lelettel együttesen indikációja annak, hogy nincs, vagy csak csekély rizikója van egy parodontális gyulladásnak. Ez például kiváló megerősítése lehet annak, hogy egy parodontális kezelés sikeresen lezajlott.

A  PerioSafe® teszt tehát egy eddigi hiányt pótol az eddigi konvencionális módszerek, mint például a BOP, a szonda, a röntgen és a baktériumteszt között.

periosafe

Bonyolult a teszt elvégzése?

Nem, egyáltalán nem, a tesztet – hasonlóan a terhességi teszthez – bárki, beavatkozás mentesen pár perc alatt elvégezheti.

Azonban különösen pozitív eredmény esetén, tartjuk rendkívül fontosnak, hogy a páciensek mihamarabb keressék fel fogorvosukat, illetve értelemszerűen a PerioDental Team tagjait, hiszen ők nyújthatják számukra a megfelelő, szakmailag megalapozott kezelést.

Hámori András elmondta, hogy a PerioDental intenzív felvilágosító és PR munkája egyrészt a parodontológusok és fogszakorvosok, illetve további szakorvosi területek (például belgyógyászok, diabetológusok, háziorvosok, kardiológusok, reumatológusok, nőgyógyászok) szakembereinek együttműködésének elősegítésére, másrészt parodontológiai megbetegedések felismerése, a lehetséges szövődmények elkerülése fontosságának lehető legszélesebb körű megismertetésére irányul. Az országos indított szűrőprogram és az interdiszciplináris együttműködés jelentős mértékben hozzájárulhatnak az általános szájhigiéniai helyzet javításához – a betegek javára.

A munka első lépéseként nemrég megalapították a PerioTeamet, amelynek egyre bővülő országos hálózata hivatott a szűrőprogram keretében hozzájuk forduló páciensek szakszerű ellátására.

“A PerioTeam célja a joggal népbetegségnek tekinthető parodontitis korai felismerése, időben történő kezelése, kialakulásának megelőzése, illetve a lehetséges egészségügyi kockázatok csökkentése.”

Elmondta még, hogy várják a PerioTeambe azokat a szakorvosokat és fogorvosokat, “akik fontosnak tartják a szájüregi gyulladások korai felismerését, akik tevőlegesen hozzá akarnak járulni a parodontális gyulladások kialakulásának megelőzéséhez, a hazai lakosság szájhigiéniai, ezen keresztül globális egészségi állapotának javításához.”

További Információ:
www.periodental.hu

Jelentkezés:
www.periodental.hu/team