„A mikroszkóp egy magasabb szintre emeli a munkánkat és egy kis extra szórakozásra ad lehetőséget…”

1196

Interjú dr. Igor Ristić-el

Mióta készít előzetes felmérés útán, smile design tervezéssel esztétikai beavatkozást?
Elég hamar, de főleg a Christian Coachmannél végzett DSD kurzus után, úgy 5-6 évvel ezelőtt. Teljesen megváltoztatta azt, ahogyan a kezelési terveket bemutathatjuk a pácienseknek. A prezentálásnak ezen módja az idő múlásával szükségessé vált. Az extra- és intraorális fényképek készítése ma már a mindennapi munka részét képezik. Az új smiledizájn megmutatható a betegnek, és ez óriási pluszt ad a kommunkiációnk során!

Mióta használ mikroszkópot a
minden napi munka végzésében?
Több mint 3 éve használom. A tanulási folyamat igazán érdekes volt. Mivel elég elfoglalt rendelő vagyunk, az első néhány hétben csak a sarokban porosodott. Aztán lassacskán napi rutinná vált a használata. Először semmit sem könnyű bevezetni a praxisba, ezzel is gyakorolni kell. Érdemes mintákon kezdeni a munkát, majd egyszerűbb beavatkozásokat végezni. Nagyon hamar eljön az idő, amikor az ember már nem tud e nagyítás és komfort nélkül dolgozni…

Milyen széles a praxis területe e téma körben, mennyire tudott specializálódni?
A fogorvoslás minden területén használom, legyen szó kompozit tömés készítéséről, vagy koronához történő preparálásról. A mindennapi munkát kb 12-20x-os nagyításban végezzük, ellenőrzések alkalmával viszont akár 40x-es nagyítást is alkalmazhatunk. Természetesen a gyökérkezelések alkalmával nélkülözhetetlen, a kollégáim főleg endo közben használják.

Milyen saját felfedezése/tapasztalata lett a korábbi évek kutatásai során?
A mikroszkóp egy magasabb szintre emeli a munkánk minőségét és egy kis extra szórakozásra ad lehetőséget a mindennapokban. A tökéletes kontroll, a nyugalom, mely munkánk közben a rendelőben is érezhető, semmilyen más ezközzel nem érhető el. A legnagyobb precízitással kezelhetjük pácienseinket, nekünk, fogorvosoknak pedig a lehető legkényelmesebb pozíciót nyújtja a kezelés közben. De ne feledjük, hogy ez csak egy eszköz, mely nem helyettesítheti a tényleges tudást és képzettséget.

Miért vállalta, hogy Budapesten előadást tart, mi az előadásának különlegessége?
Szeretném közelebb hozni a mikroszkópot azokhoz, akik még nem használják és talán kétségeik vannak arról hogy egyáltalán szükségük van-e egy ilyen szerkezetre. Az előadásom egyenesen a rendelőből érkezik, a mindennapok eseményeit bemutatva. Sok-sok esettel készülök, hogy minél több oldalról tudjam megvilágítani ezt a témát. Néhány trükk segítségével lerövidíthetjük a tanulási folyamatot, és könnyen rutinszerűen használhatjuk mikroszkópunkat.

A workshop programjában mit tart kiemelkedően fontosnak?
Meg szeretném mutatni azt, hogy milyen egyszerű használni ezt az eszközt. A kurzus alatt meg fogják tanulni a résztvevők, hogy hogyan lehet könnyedén, és a mindennapokban rutinszerűen használni a mikroszkópot. Ez nem egy megtanulhatatlan, vagy nehezen használható eszköz. Semmiképpen sem szabad félni, tartani tőle, ez ma már munkánkhoz egy majdhogynem nélkülözhetetlen kellék, mely gyorsabban illeszthető be a rendelőnk életébe, mint hinnénk. Természetesen a gyakorlat során rengeteg esettel, és szakmai tanáccsal készülök, melyeket a messzemenőkig ki fogunk elemezni.

Mi a kedvenc hobbija?
Hiszem azt, hogy a fogorvosi munka testünknek nem éppen egészséges. A rendelői ergonómia megfelelő kialakításán túl fontosnak tartom a rendszeres testmozgást is. Én sokat kerékpározom, télen síelek, és a nyaralások alatt óriásiakat SUPpolok! 🙂

 

Köszönöm a beszélgetést, találkozunk a DW rendezvényen! – Laczkó Tamás